11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességPárakocsma nyílik Ausztráliában

Párakocsma nyílik Ausztráliában

hirmagazin_2015-09-03_064407

A szemgolyókon, a tüdőn és a nyálkahártyán át szívhatják magukba az alkoholt egy újfajta kocsma vendégei az ausztráliai Brisbane-ben.

A déli félteke első úgynevezett felhőbárja ideiglenesen, mindössze három hétig tart nyitva szombattól a Brisbane-i Fesztivál új attrakciójaként. A világ első alkoholgőzbárja már július óta folyamatosan működik a brit fővárosban.

Az Alcoholic Architecture nevű felhőbár vendégei pára formájában szívnak magukba egy gin és tonik alapú koktélt, egy 40 perces tartózkodás két pohár ital elfogyasztásával ér fel – írja honlapján a Daily Mail című brit lap.

Az új hóbort előnyei között emlegetik a másnaposság elmaradását, a 40 százalékkal kisebb kalóriafogyasztást és azt, hogy az alkohol bevitelének ez a módja állítólag kíméli a májat. Emellett – a szervezők szerint – a belélegzés általi alkoholfogyasztás jobban kihozza a szeszes italok alkotóelemeinek, például a borókabogyónak a zamatát.

A „párakocsma” ötletét azonban egészségügyi szakemberek ellenzik, mert még nem ismert, hogy a belélegzéses alkoholfogyasztás hosszabb távon milyen hatást gyakorol a szervezetre.

„Nem jó ötlet, mert egy mérgező, rákkeltő vegyi anyagot lélegzünk be és szívunk fel gyorsan” – jelentette ki Jake Najman, a Queenslandi Egyetem drogkutató intézetének igazgatója.

A Brisbane-i Fesztivál részeként rendezett Fear & Delight show igazgatója, Scott Maidment szerint azonban a módszer „rendkívül biztonságos”, vegyészek és biotechnikusok évekig dolgoztak rajta, és Londonban már bevált.

A londoni alkoholgőzbár, amely a Bompass & Parr brit dizájneriroda elmeszüleménye, júliusban nyílt meg a brit főváros legnagyobb és legrégibb piacán, a Borough Marketen.

A vendégek vízálló köpennyel védekeznek a levegő magas nedvességtartalma ellen, ugyanakkor arcukat fedetlenül kell hagyniuk, ha teljes mértékben élvezni akarják az alkoholfogyasztás vadonatúj módját.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work