18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásPályára állt a Bennu felé tartó űrszonda

Pályára állt a Bennu felé tartó űrszonda

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) OSIRIS-REx, aszteroidakutató űrszondája péntek délután megközelítette a Földet, és sikeresen kihasználta a bolygó gravitációját arra, hogy a Bennu kisbolygó felé vezető pályára „katapultálja” magát – közölte a NASA.

A 2016 szeptemberében útjára indított űrszonda az Antarktisz térségében, a chilei Horn-foktól délre, 17 247 kilométer magasságban került legközelebb a Földhöz, aminek eredményeként sebessége másodpercenként 3778 kilométerre változott. ”Teljesen kihasználtuk a földközeli elrepülés emelőhatását arra, hogy jelentősen megváltoztassuk az OSIRIS-REx pályáját, különösen a pálya dőlésszögét” – közölte Rich Burns, a program irányítója a NASA Goddard Űrközpontjában.

Pályára állt a Bennu felé tartó űrszonda

Az OSIRIS-REx egy hét éven át tartó programot teljesít, és a tervek szerint 2018 augusztusában érkezik a Bennu közelébe, ahol két éven át felvételeket készít a kisbolygó felszínéről, és feltérképezi azt, hogy a szakemberek jobban megértsék annak kémiai és ásványi összetételét, valamint kiválasztja azt a helyszínt, ahol mintát fog venni. A napenergiával működő űreszköz 2020 júliusában fogja három másodpercre megközelíteni az aszteroida felszínét, és egy robotkar segítségével megpróbál legalább 60 gramm kőzettörmeléket begyűjteni.

6 év múlva tér vissza

Az űrszonda 2021 márciusában hagyja el a Bennu térségét, hogy 2023 szeptemberében a kőzetmintákat szállító kapszulája hatmilliárd kilométeres űrutazás után visszatérjen a Földre. Az amerikai űrkutatási hivatal szerint a Bennu kőzeteinek elemzése segítheti a tudósokat abban, hogy jobban megértésék a naprendszer több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulását.

forrás: MTI

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem