7.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekPalkovics László: kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre

Palkovics László: kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre

A 7. Attosecond Science and Technology elnevezésű konferencián csaknem 400 tudós vesz részt. Az esemény összefügg azzal, hogy az ELI-ALPS új lézerrendszerének köszönhetően új szakaszba lép Magyarországon az attoszekundumos lézerfizika.

Az attoszekundum – a másodperc milliárdod részének milliárdod része – alatt végbe menő természeti folyamatokat vizsgáló konferencián ott lesz Gérard Mourou, a párizsi École Polytechnique professzora is, aki tavaly fizikai Nobel-díjat kapott – jegyezte meg az innovációs és technológiai miniszter.

Gérard Mourou nevéhez fűződik az atomerőművek hulladékának lényegesen gyorsabb lebontásához vezető eljárás ötlete. Mint a sajtótájékoztatón a francia tudós elmondta, ennek megvalósításában a szegedi ELI-ALPS lézerközpont kulcsszerepet játszhat.

Mint Palkovics László rámutatott, az atomhulladék klasszikus kezelése azt jelenti, hogy elássák egy olyan helyen, ahol nem jelent problémát a sugárzás, így azonban az atomhulladék több százezer évig „velünk van”.

A professzor felvetése szerint viszont a nukleáris hulladék lebomlásának ideje az attoszekundumos lézer segítségével ezredrészére csökkenthető.

Ennek a felvetésnek a vizsgálatára indult el a közelmúltban egy magyar-francia-amerikai együttműködés a Szegedi Tudományegyetem vezetésével – tette hozzá a miniszter.

Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke elmondta,

az új szegedi lézernek, amelyet szerdán adnak át, fontos szerepe lesz a Mourou professzor ötletére épülő vizsgálatokban.

Gérard Mourou közölte, hogy a kutatások az év végén indulhatnak el a szegedi lézerközpontban. A szakember szerint körülbelül 10-15 évet vesz majd igénybe a tervezés, a kutatás és a fejlesztés gyakorlati megvalósítása.

Nyitókép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem