Hirmagazin.eu
Főoldal » Palik László: „Átírta az életünket Anikó balesete”
Bulvár

Palik László: „Átírta az életünket Anikó balesete”

Budapest — Harmincnégy éves tévés pályafutása alatt sosem tapasztalt szeretet veszi körül Palik Lászlót.

Az Exatlon Hungary műsorvezetőjét alig pár nappal az extrémsport-reality utolsó adása után máris követelik vissza a nézők a képernyőre, a minap még a tankolását is ki akarta fizetni egy rajongó. Palik egyelőre nem foglalkozik a kérdéssel, hogy tévésként mi lehet a következő feladata, most családfőként, férjként és apaként kell helytállnia. Felesége, Marsi Anikó balesete – több mint egy hónapja elesett és eltört a combcsontja – ugyanis alaposan felforgatta a mindennapokat, az eddig kettejük között megosztott feladatok nagy része Lászlóra hárul, hiszen nemcsak a gyerekek „taxisofőre”, de járásképtelen feleségét is segítenie kell.

– Átírta az életünket a baleset. A fekvőgipsz a napokban került le a feleségem lábáról, de ezzel csak egy apró lépéssel kerültünk előrébb, könnyebb nem lett az életünk, ugyanis még mindig nem állhat a lábára, egy sínszerkezet tartja az egészet, és vagy mankóval közlekedik, vagy én tolom ide-oda a székben – mesélte Palik, aki azonban nem panaszkodik, hiszen közel négy hónap távollét után végre együtt lehet a családdal.

Palik László „Átírta az életünket Anikó balesete” 1
Marsi Anikó bő egy hónappal ezelőtt törte el a combcsontját, mostantól Laci ápolja /Fotó: Járai László

De hogy hogyan is alakul az életük az elkövetkező hetekben, hónapokban, egyelőre nem tudni.

– Inkább Anikóra jellemző, hogy mindent előre megtervez, neki szüksége van arra, hogy legyen pontos forgatókönyv, de most nem ez a helyzet, hiszen egyelőre nem tudjuk, milyen ütemben zajlik majd a rehabilitáció. Egy biztos, most már itt vagyok, viszem a srácokat suliba, edzésre, Anikót a Tények stúdiójához a TV2-be – sorolta Palik, aki csak ámul azon, mennyi szeretetet kap, ami nagyon jólesik neki. – Nagyon cukik az emberek, tényleg nem tudok más szót használni erre. Egyik nap a tévé székháza előtt egy hetven körüli néni adott pacsit mentében, de volt, aki szabályosan simogatott, úgy örült nekem.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Pozsonyi Zita

Hasonló hírek

Ilyet még nem láttál, féktelen vetkőzés a focipályán – VIDEÓ

Mazsi

Őszintén vallott a fogyásáról Tóth Vera

Edit

Titokban költözött össze szerelmével Liptai Claudia

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!