18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTartalomVárosok Justin Biebert újra letartóztatták

Justin Biebert újra letartóztatták

image_2014-09-03-14-48-41_54072a4905846.png

Justin Biebert újra letartóztatták
Még egy hét sem telt el azóta, hogy egy rajongója azzal vádolta meg Justint, hogy ellopta tőle a telefonját, máris újabb rendőrségi ügybe keveredett az énekes. Ezúttal ráadásul nem úszta meg a dolgot bilincs nélkül! A hatóságok tegnap este hozták nyilvánosságra, hogy múlt péntek letartóztatták Justin Biebert Ontarióban, Kanadában, ahová egyébként Selena Gomezzel kettesben utazott el. A tinisztár ugyanis a quadjával olyan őrülten vezetett, hogy beleütközött egy kisbuszba. A balesetben szerencsére senki nem sérült meg, de Justin és az autó sofőrje annyira összevesztek, hogy egymásnak estek, a szemtanúk pedig végül a verekedés miatt hívták ki a rendőröket. Az énekest be is vitték a helyi kapitányságra, de pár óra múlva már szabadon engedték azzal a feltétellel, hogy szeptember 29-én meg kell jelennie a bírósági tárgyaláson.

Justin persze nem hagyta annyiban a dolgot, és tegnap azt nyilatkozta, hogy az egész balesetről a paparazzi tehetnek. Szerinte ugyanis a kisbuszban egy csapat lesifotós követte őt, és azért ütköztek össze, mert túl közel hajtottak hozzá, hogy minél jobb képet tudjanak készíteni róla. „Justin Bieber és Selena Gomez nyugalmas pihenését a hétvégén egy csapat paparazzo zavarta meg. Ez sajnálatos módon feljelentéshez vezetett közúti veszélyeztetés és bántalmazáshoz vádjával. De Justin és Selena maximálisan együtt működtek a rendőrökkel, így reméljük, hamarosan megoldódik az ügy” – írta a menedzsere a hivatalos közleményben.
Forrás: Cosmopolitan
 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem