Berger de Beauce – Beauceron, a pásztorbőrbe bújt lovag
Az e havi portrét nem csak a tekintetben szánom különlegesnek, mert ritka fajtával foglalkozik, de azért is, mert – őszintén bevallom – leplezetlen elfogultsággal íródott. Történt mindez azért, mert én is a beauceron (ejtsd: boszeron) gazdák táborát erősítem, és ezért képtelen vagyok objektívan nyilatkozni kedvenc fajtámról.

Mindazonáltal igyekszem nem rózsaszín képet festeni róla, bár aki már testközelből megtapasztalta milyen az élet a beauce-ivel, az tudja, hogy ez korántsem könnyű feladat.

Talán kívülállók számára rejtélyes lehet, hogy egy alapvetően közönséges, sallangmentes, nem különösebben attraktív kinézetű fajta miként képes rabul ejteni sokak szívét. Ezzel mindaddig én is így voltam, amíg nem ismertem meg közelről a beauceron-t.

Az emberek többsége még csak nem is hallotta a berger de beauce (ejtsd: berzser dő bösz), vagy a beauceron (ejtsd: boszeron) nevet. Tízből kilencen dobermannak, dobermann-rottweiler keresztezésnek, vagy egyszerűen sima keveréknek nézik. Mindenesetre a kutyák iránt kifinomult szemmel megáldottak – a fajta ismerete nélkül is – felismerik benne azt a nemességet és tartást, mely sok más mellett a beauceron sajátja.

Fedőneve:” vörösharisnya”

Pedig a beauce sosem tartozott a nemesek kegyeltjei közé, sőt… A XVIII. században éppoly „parasztkutyaként” kezelték, mint napjainkban, és ez a pejoratív felhangtól mentes megítélés ma is megállja a helyét, semmi szégyellnivaló nincs rajta, hiszen a beauce-i dolgos, igénytelen és munkabíró lényére utal találóan.

Sokáig, még önálló fajtaként sem ismerték el a leginkább Gascogne területén foglalkoztatott nyájkerülőt. Lightdrog-függő hippi kinézetű unokatestvérétől, a loboncos világfi briardtól is csak 1888-ban választották hivatalosan külön a fajtát, mely intézkedés nem okozott osztatlan sikert a francia pásztorkutyák kedvelőinek körében.

A fajta tudatos és önálló tenyésztése során már kezdetektől nagy hangsúlyt fektettek a szükséges munkakészség és belső tulajdonságok megőrzésére, ezért nem meglepő, hogy az első munkavizsgát már 1896-ban megrendezték.

A Club des Amis de Beauceron-t 1911-ben alapították. A klub 1933 óta folyamatosan saját újságban látja el információval a beauce-i kedvelőit.

Legnagyobb testű, legerősebb terelő pásztorkutyaként a beauceron nyájterelés mellett bizony védelmező feladatokat is ellátott a juhokat dézsmáló farkasokkal és medvékkel szemben. Bátorsága olyannyira legendás, hogy Kanadában a mai napig használják őket nagyragadozók vadászatához.

A beauceron lényét és képességeit hazájában nagyra becsülik, ezért ott szolgálati, valamint sport területeken is gyakorta foglalkoztatott fajta, emellett családi kutyaként is igen kedvelt. Meglepő azonban, hogy népszerűsége hazáján kívül elég szűkre szabott, bár ezt mi beauceronosok nem igazán bánjuk…

A bohém böhöm

Bár rövid epizódszerepekben való feltűnése a filmvásznon korántsem hagyott olyan maradandó nyomokat, mint Lassie a skót juhász, vagy a 101 kiskutya dalmatái, – teszem hozzá gyorsan: szerencsére – a beauce mégis zseniális színpadi képességeket csillogtat, különösen a humor terén. Tapasztalt beauceronosok olykor maró iróniát is vélnek felfedezni viselkedésében, de a köznapi értelemben vett „szórakoztatás” mindennapos tevékenység a beauceron életében, és ebben messze kifinomultabb tehetséget villant, mint a hollywood-i, altesti és biohumor nagynevű moguljai.

Van egy jelenség, melyet a világ minden beauceron tulajdonosa jól ismer, ez pedig az „alázatos arc” melynek a beauce-ik kétségtelenül nagymesterei. Ennek tudományosan még nem bizonyított etológiai magyarázata vélhetően szimpátiakeltés, bocsánatért esedezés és jókedvre derítés, ezek tetszőleges kombinációja, illetve szükség esetén mindhárom egyszerre.

A gyakorlatot ugyanolyan hatékonyan képesek ülve, állva, vagy fekve is végrehajtani, bár kétségtelen, hogy ülve és hason fekve a leghatásosabb. Lényege röviden, hogy úgy nézzünk esdeklő tekintettel, lecsapott füllel a gazdára, míg az el nem mosolyodik. Szinte soha ki nem hagyható eleme az ún. „beauce-i szemforgatás”, azaz a szemfehérje kivillantása, mely még megkapóbbá teszi az alakítást. A drámai hatást fokozandó, némely rutinosabb beauce-i még halk cuppogással kísért szájnyalogatást is bevet a siker érdekében.

Ahogyan minden nemzet rajta hagyja sajátosságait az általa létrehozott és megbecsült fajtákon, nem meglepő, hogy a beauceron franciás könnyedséggel veszi az élet nehézségeit. Ennek köszönhetően jelenléte szinte mindig derűt és életörömet sugároz, mellyel rendkívül pozitív hatást gyakorol szűkebb környezetére. Ennek kapcsán megint csak saját tapasztalataimat tudom fölhozni példának.

öreg terrierem egy visszavonult tengerészgyalogos ezredes zsémbességével éli mindennapjait. Nem nagyon keresi más kutyák társaságát, ha mégis, akkor jellemzően „streetfight”, vagy sex célzattal. Viszont mivel volt gyerekszobája, indokolatlanul nem támad más kanokra, szukákat és kölyökkutyákat pedig még indokkal sem bánt. Ezzel együtt világosan kimutatja nemtetszését, ha fiatalok akarják zrikálni.

Más kutyával játszani talán öt évvel ezelőtt láttam. épp ezért kicsit vegyes érzelmekkel döntöttem anno kan beauceron mellett, de az élet igazolta, hogy félelmeim alaptalanok voltak. Amellett, hogy tapasztalt, magabiztos terrierem mellet sokkal hamarabb szedett magára egy kis önbizalmat a serdülő beauceron, ez utóbbi játékossága, csintalansága az öreget is meglágyította. Többször rajtakaptam, hogy féléves kori idétlenségét idéző módon kergetőzik, sőt birkózik az ifjú titánnal. De beauce-im hasonló könnyedséggel vette rá a kutyafuttatón azt a nála ötször kisebb, félénk keverék kutyust a játékra, aki a nagy „fekete mameluk” láttán elsőre szinte sokkot kapott az ijedtségtől.

Pozitív jellemformáló hatása természetesen embereken is lemérhető. Három éves kisfiam esetenként kissé bizonytalanul viselkedik más gyerekek társaságában. Mikor viszont séta közben szaladunk ilyen szituációba, közelebb húzódik beauceron-unkhoz, peckesen kihúzza magát és büszkén feszít egyszemélyes testőrsége árnyékában. Még a kutyáktól való félelmét csak meglett felnőttkorban leküzdő édesanyám is állandóan hozsannázik a „franciáról” és elmaradhatatlan rituálét képez köztük az üdvözlésére kapuhoz érkező testes beauceron módszeres megdögönyözése.

A beauceron elegáns, ugyanakkor erőt sugárzó megjelenése mozgás közben nyer új értelmet. Hihetetlenül robbanékony, és gyors helyváltoztatásra képes, mindeközben pedig rendkívül koordináltan, mégis hanyag eleganciával mozog. Nem tudok jobb példát, de szerintem az amerikai profi kosarasok rendelkeznek hasonló mozgáskultúrával.

Ismét egy rövid példa a „vöröslábú garabonciások” képességeire (és bizonyos szinten „gazemberségére”), mely, ha nem szemem előtt történik, el sem hiszem. Sétáink alkalmával rendszeresen labdával mozgatom ki kutyáimat. Kinek-kinek „érdemei” – (azaz leginkább persze kora és fizikuma) szerinti távolságra hajítom a labdát, általában „V” alakban, hogy a két kutya ne zavarja egymást.

Tíz éves, öreg kutyám lelkesedése példaértékű, de testét nyilván kímélni kell, így neki fele, harmad akkora hosszúakat dobok, de ez nem akadályozza meg a beauce-it abban, hogy vele egy időben érjen vissza a kiindulási ponthoz. Az egyik ilyen befutónál láttam, hogy a francia aljas body-check-re készül.

A mit sem sejtő terrier kényelmes galoppban, a beauceron a szokásos turbó tempóban közeledett. Az ütközés elkerülhetetlen volt. A két kutya kemény puffanással csapódott össze. Közben a pillanat tört része alatt megdöbbentő dolog történt. A lökés erejétől az airedale szájából kiesett a labda, melyet a beauceron egy shaolin kung-fu mester gyorsaságával kapott el a levegőben, miközben kiköpte sajátját. Az eredmény egy kissé megzavarodott terrier és egy pattogó labda az egyik oldalon, egy ebül szerzett lasztin kajánul csámcsogó beauceron a másikon.

A „szoc-eron”

A beauceron-ok, sok más hasonló méretű, és kaliberű fajtával ellentétben rendkívül társaságkedvelő, nyitott kutyák. Számomra eleinte furcsa volt az a beauceronos körökben megszokott esemény, mikor 4-6-8, vagy akár több, egymást akár alig-alig ismerő beauce-t eresztenek össze gazdáik. Az eredmény sosem „Fókuszba” illő vérfürdő, hanem önfeledt játék, esetleg egy-két kisebb figyelmeztető morranással fűszerezve.

A boszik egyesek szerint leplezetlenül rasszisták, azaz ha tehetik, leginkább a fajtabeliek társaságát keresik. Ennek valószínű oka, hogy két beauceron – amint tisztázták, hogy egyik sem akarja a másikba törölni bakancsát – hasonlóan dinamikus és fizikális játékokat kedvel, mely más fajták számára idegenül, esetleg riasztóan hathat. A kisebb kutyák például sokszor zokon veszik a beauceron-ok nyers játékstílusát, hasonló méretű, vagy nagyobb fajták pedig gyakran provokációként értékelik mindezt.

A beauce-ik egymást közt azonban értik a dörgést. Igazán megkapó, mikor egy falkányi „fekete-cser veszedelem” egy lényként örvénylik a mezőn, vagy dübörög el az ember mellett. Ilyenkor hiába parancsolja azt életösztönünk, hogy valami fán, vagy egyéb stabil tereptárgyon keressünk menedéket, esetleg próbáljunk elugrani a viháncoló huligánok útjából, gyakorlati tapasztalatok szerint célravezetőbb egy rövid fohász után helyben megvárni a falka elhaladását.

A beauceron-ok ugyanis többnyire a legvadabb hancúrozás közben is szemmel tartják környezetüket, és ha lokalizálták pozíciónkat, ritkán vétik el az irányzékot. Ezzel szemben azonban nagyban elősegíti a becsapódást, ha töketlen bíbicként próbálunk sasszézni közöttük. Más téma, ha beauceron-unk önfeledt örömét kívánja megosztani velünk, miközben mi erre nem vagyunk felkészülve. Ezelől kitérni dőre próbálkozás…

A leggyakoribb koreográfia: a boldogságában fülig érő mosollyal, versenyló sebességével érkező beauceron késve ismeri fel (vagy ügyet sem vet rá), hogy a talaj szerkezete alkalmatlan a hatékony fékezésre, és egy közepes méretű torpedó sebességével gazdájába csapódik. Az ilyenkor bekövetkező becsúszó szerelések láttán még Puhl Sándor is félrenyelné a sípját. Nem csoda hát, ha a beauceron gazda viszonylag könnyen megismerhető a kutyafuttatón riadt hát mögé tekintgetéséből és kék-zöld lábszárairól.

Az óvatos duhaj

A beauceron lényeges sajátossága, hogy más, közismertebb munkakutyafajtákhoz képest lassabban érnek. Míg egyes fajták növendék egyedei már kemény kart fognak, vagy éppen harcias morgással állják útját a postásnak, a siheder beauceron legnagyobb gondja saját farkának elkapása, anatómiailag képtelen pózokban való alvás (amit egyébként felnőtt korában is előszeretettel gyakorol), vagy egyéb komoly szellemi aktivitást mellőző tevékenységek.

Mindenesetre mindenképp érdemes az elhúzódó infantilitás jegyében eltelő időszakot egészen fiatal kortól kezdve, alapos szocializációra kihasználni. Nekünk és kutyánknak is hasznára válik, ha kölyöknek megismerkedik különféle szituációkkal, melyek később nem okoznak gondot számára, és szinte minden élethelyzeten átsegítik.

A beauceron erőt sugárzó megjelenése ellenére, lelkileg igen szofisztikált fajta. Ez a tulajdonság még a tiszteletparancsoló megjelenésű kanokra is jellemző, akik kifelé büszkén mutatják hős arcukat, hogy aztán családjuk körében önként felvegyék a bohócsipkát és szórakoztassák szeretteiket.

óvatosan kell hát bánni velük, mert a látszat ellenére bizonyos szitukban igen érzékenyen tudnak reagálni. Magam akkor döbbentem rá minderre, mikor kutyám siheder korba érve, egy alkalommal negligálta behívásomat. Korábban sosem volt vele probléma e téren. Már egész fiatalon, egy-két jutalmazásos gyakorlás során megtanulta, és azt követően megbízhatóan végrehajtotta.

Ezúttal azonban félreérthetetlen nyíltsággal megtagadta a jól ismert utasítást. Ekkor már pont abban a korban volt, amikor aktuális az efféle „szárnypróbálgatás”. Saját gyakorlatomban a „behívás” szent és sérthetetlen. Ez az alfa és omega. Ha a kutya egész életében semmi mást nem sajátít el, csak hívásra gazdájához rohanni, már eleget tud. Ennek tanításánál természetesen mindenféle kényszer mellőzendő, későbbi megtagadása esetén viszont határozottan kell éreztetni a parancs komolyságát.

„Nosza, akkor mutassuk meg, hol lakik a Jóisten!” – felkiáltással, a vezényszó további eredménytelen ismételgetése helyett, óvatosan becserkésztem őkelmét, majd egy váratlan pillanatban grabancon ragadtam. Nemtetszésem nyomatékosítására eszközöltem némi tarkórázást is a verbális szidás mellett. Nem durván, de határozottan. Addig nagymellényű kutyám egészen megilletődött, sőt sivalkodó panaszkodásba kezdett, holott nyilvánvalóan nem okoztam neki jelentős fizikai fájdalmat, aki azonban látott minket, minden bizonnyal úgy gondolhatta, minimum felrepedt a bőre, leszakadt a füle, tőből törtek a fogai…

Meglepetten eresztettem el a kis „misz-ceront”, aki ezután két méternél nem jött hozzám közelebb. Láthatóan szinte sokkolta, hogy nyakába szakadtak a rendetlenségből fakadó következmények. Némi időbe és sok-sok pozitív megerősítéssel járó gyakorlásba telt, mire eloszlattam kételyeit és visszanyertem korábbi bizalmát. Ezt követően, gyakorlatilag azóta sem akadt ezzel kapcsolatban nézeteltérésünk, és a mai napig első szóra, vagy füttyre hozzám vágtázik, akár játék közben is.

Ezzel együtt számomra komoly tanulsága volt az esetnek nevezetesen: a beauceron robusztus megjelenése, karakánsága ellenére nagyon érzékeny lelkivilágú fajta, ezért az ő esetében a negatív megerősítésre szolgáló eszközökkel csak csínján szabad bánni, különösen fiatal korban.

Lelkizős hős

A beauceron összetett karakterének érzékeltetéséhez talán úgy kerülünk a legközelebb, ha összegyúrjuk a következő jellemeket: Jean Reno higgadt magabiztosságát, Gerard Depardieu lehengerlő erejét, Alan Delon szikár eleganciáját, Jean Paul Belmondo pajkos vadócságát, Pierre Richard csetlő-botló bohóckodását és Audrey Tautou elragadó báját.

Eme ötvözet – bár rendkívül ellenálló – a gazda jelenlétében szobahőmérsékleten lágyul. A beauceron ugyanis roppant embercentrikus, hihetetlenül erősen kötődik gazdájához, valamint családjához. Ragaszkodásában azonban sosem tolakodó, vagy ha mégis, azt olyan beauceron-osan tudja előadni, hogy az embernek elsőre föl sem tűnik, hogy 40 kilós kutyája nem „véletlenül” ül a lábára, vagy „észrevétlenül” próbál belefeküdni az ölébe…

Saját beauceron-om például játék közben, vagy hazaérkezésemkor rendszeresen „kézenfog” örömében. Ekkor óvatosan megfogja a kézfejemet, vagy csuklómat egy pillanatra. Szüksége van a kapcsolatteremtés ezen formájára, és mivel csak velem, és elég óvatosan csinálja, nem szoktattam le erről a gesztusról.

Mindezekből, valamint a beauceron-ok társaságkedvelő viselkedéséből fakadóan véleményem szerint a beauce-it egyedül tartani nem szerencsés. Ha nem lehet állandóan gazdája mellett, akkor legalább legyen egy fajtársa – akár kistestű kutya – mellette, aki segít neki megosztani az unalom óráit. éppen ezért – bár valóban impozáns méretű és fellépésű állat – „csak házőrzőként” tartani, emberi és kutya kapcsolatoktól elzártan, esetleg magányosan kennelben senyveszteni bűn.

A beauceron-ok gyermekekkel általában jól kijönnek, többnyire megadóan tűrik a törpék rohamát, és nehezebben sértődnek meg a durvább játékoktól. Azonban hiba azt hinni, hogy mindez génjeiben kódolt tulajdonság. A gyermekek terén tapasztalatlan beauce-inak bizony meg kell tanulnia, hogy méreteivel és lendületével csínján bánjon az emberpalánták közelében, de szerencsére elég intelligensek ahhoz, hogy gyorsan ráérezzenek erre. Mindenesetre – mint mindig – el kell mondani, hogy kutya és gyermek kizárólag felnőtt jelenlétében tartózkodjon együtt, pláne ekkora kutya jelenlétében.

A beauceron az emberekkel általában nyíltan, magabiztosan viselkedik. Idegenekkel szemben eleinte tartózkodó, de az ismerősöket barátsággal üdvözli. A habzó szájú acsarkodás abszolút nem az ő asztala, sőt az ismeretlenekkel szemben tanúsított agresszivitás súlyos hibának számít a beauceron esetében.

Mindazonáltal hiba azt gondolni, hogy a beauce-i mimózalelkű puhány lenne. Sőt, önálló akarattal bíró, határozott jellemű fajta, mely olykor bizony a konokságig képes ragaszkodni saját elképzeléseihez. Na persze – mint oly sok minden – ez a konokság is relatív. Nekem, schnauzeren és airedale terrieren edződött kutyásként beauceron-om „konoksága” lehelet gyenge próbálkozás öreg terrierem állhatatossága mellett. Határozottsággal és következetességgel viszonylag könnyedén áthidalhatók ezek a próbálkozások. Ezzel együtt észnél kell lenni, mert a beauce-i kifinomult intelligenciája révén nem órási pörölycsapásokkal, hanem okos aknamunkával próbál átjutni a fegyelem falán. Szinte minden egyeddel le kell játszani ezeket a meccseket, melyeknek nem lekezelése, hanem felismerése a nehezebb feladat. örömteli azonban, hogy a beauceron idővel felhagy ezekkel a próbálkozásokkal. Nem jellemző, de érdekességképpen érdemes megemlíteni, hogy olykor akadnak köztük kifejezetten domináns egyedek, melyek igencsak próbára teszik a falkavezér tekintélyét, de ez nagyon ritka. Legtöbbjük, megfelelő kézben és hozzáállással, alapvetően kitűnően vezethető, könnyen kezelhető fajta.

ésszel, ne erővel

A kiképzésére már csak azért is rendkívül fogékony, mivel vérében van a megfelelni akarás. én például nem tudok úgy kimenni a kertünkbe anélkül, hogy ne esnék át minimum háromszor a stréberségig lelkesedő beauceron-omon. Szinte minden méteren talál valamit, ami szerinte kiválóan alkalmas arra, hogy figyelmemet magára irányítsa. Ha a nyálas labda nem éri el a kívánt hatást, jön a felismerhetetlenre rágott játszó rongy, végül koszos, kiharapott kosárlabda. Ha véletlenül egyik sem vezet eredményre, akkor egyszerűen csak beauce-i mosollyal az arcán árnyékként tapad rám, és meg-megérint hideg orrával, vagy lopva beleszuszog a tenyerembe. Nem vagyok érzelgős típus, de a legritkábban tudok ellenállni a lehengerlő gazfickónak…

Gazdacentrikussága, intelligenciája és magas fokú motiválhatósága miatt tehát kiképzése inkább öröm, mint szükséges teher. Mindazonáltal bele kell kalkulálni, hogy a beauceron lassan érő fajta, azaz hiába tűnik hatalmas kutyának 9-12 hónaposan, mentálisan ekkor még félig kölyök, ezért sokkal türelmesebben, körültekintőbben kell vele bánni.

Sajnos a fajtát kevéssé ismerő – más munkakutyafajtákon szocializálódott – kiképzők hajlamosak lehetnek „nekiugrani” és túlzott terhelésnek kitenni, melynek következményei beláthatatlanok. Kedvező esetben „csak” kiég a kutya, rosszabb esetben komoly traumákat szedhet magára, melyet akár egy életen át cipel ő maga, és egész családja. Semmiképpen sem szabad lebecsülni ezt a veszélyt, hiszen súlyánál, dinamizmusánál, robbanékonyságánál fogva, goromba dolgokat is képes művelni…

Egy beauce gazdának tehát bele kell kalkulálni az elhúzódó gyerekkort, melyből körülbelül 1-1,5 éves korában kezd kilábalni az „óriásbébi”, aki körülbelül 2-3 éves korára érik meg minden tekintetben. Mindez sok türelmet követel az embertől, és korántsem azt jelenti, hogy addig se kellene nevelni a kutyát. Ezzel kapcsolatban kellemes tapasztalatom, hogy a beauceron alapvetően rendkívül szabálykövető, önfegyelmező fajta.

A viselkedési szabályokat hamar elsajátítja, és ha idejében letisztáztuk a dominanciaviszonyokat, gyakorlatilag észrevétlenül tanulja meg a gondtalan együttéléshez szükséges napi rutint. Nálunk a kertben 90 centiméter magas kerítés hivatott védeni a tujákat, illetve a kerti zöldségeket az illetéktelen négylábú behatolóktól. Ez a magasság elég jelentős, még akkor is, ha a kutya 65-70 centis marmagassággal rendelkezik. Ez a terület ebeink számára hivatalosan is a „senki földje”, ahová kutyáknak mindig tilos volt a belépés.

Mivel sokáig nem is történt illegális behatolás, ezért abba a hiú ábrándba ringattam magam, hogy lám milyen előrelátóan döntöttünk emellett a kerítés mellett a kisebb helyett. Történt aztán, hogy labdázás közben az egyik lendületes dobás véletlenül hosszabbra sikeredett és a laszti a saláták között landolt. Beauceron-om a rá jellemző szuperszonikus sebességgel közeledett az apácarácshoz, de mire rászólhattam volna, már csodálatos ívben röpült is át felette.

Ahogy talajt fogott, felkapta a lasztit és szinte helyből szökkent vissza, némi bűntudattal az arcán. Az egész annyira gyorsan zajlott, hogy az álmélkodástól megszidni is elfelejtettem. Tehát nem azért nem ment sosem be, mert nem tudott, hanem mert tudta, hogy tilos. A guruló labda hirtelen túl nagy csábításnak bizonyult a tilalomfa ledöntéséhez, de hozzáteszem, hogy a történtek ellenére sosem kaptam azon, hogy a tiltott zónában lófrálna.

Még eklatánsabb példa a beauce-i önfegyelmére, kutyám „házbiztonsága”. Fél éves koráig szabad bejárása volt majd minden helységbe, de amint elérte azt a méretet, hogy különösebb erőlködés és még kevesebb gátlás nélkül, simán belenézett az ebédlőasztalra rakott tányérokba, már csak a kertkapcsolatos dolgozószobámba nyert bebocsátást. Az átállítás természetesen fokozatosan történt, mindenesetre zökkenőmentesen vette a megszorító intézkedést. Ma ott tartunk, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy a dolgozószoba az ő felségterülete (is), ahonnan nyitott ajtón keresztül sem jön be a többi helységbe. Ellentétben öreg terrieremmel, akinek gyakorta van e tekintetben „emlékezetkiesése”…

Hazáján kívül a beauceron talán későn érő mivolta miatt sem annyira elterjedt munka- és sportkutyázás terén, illetve azért sem, mert nehezen viseli a katonás keretbe szorított tanulást és feladat végrehajtást.

Szülőhazájában például nem véletlenül a sokkal több kreativitást, intelligenciát és önállóságot követelő speciális őrző-védő sport, a „Ring” egyik sztár fajtája, melyben sokkal kötetlenebbül kamatoztathatja a benne rejlő képességeket.

A munkakutyázás bármilyen területére is választjuk a beauceron-al, azt tudni kell, hogy a beauceron szeretetből, a gazdájával közös tevékenység öröméért, nem pedig pattogós parancsolgatás miatt teljesít. Mivel büszke, öntudatos jellem, ezért goromba kényszerítő eszközökkel nem szabad letörni egyéniségét. Ezzel nem lehet nála eredményt elérni, ráadásul elveszti gazdájába vetett bizalmát, és nem fogja barátságával megajándékozni az embert. Mondani sem kell, hogy az így kisajtolt teljesítménynél még az orrkarikával rángatott, kínjában táncoló medve is szívderítőbb látványt nyújt…

Profi hobbikutya

A beauceron számos pozitív tulajdonsága mellett ki kell emelni hallatlan alkalmazkodóképességét. Ennek egyetlen feltétele, hogy gazdája közelében tartózkodhasson, legyen szó családi kirándulásról, sportról, vagy a heverőn történő heverészésről, a beauceron tökéletesen tud disztingválni viselkedésén. Lelkesen nyüzsög, ha „helyzet van”, de türelmes és nyugodt, ha éppen punnyadás van soron.

Szőrzete kétrétegű: a puha aljszőrzet felett, félhosszú, egyenes, keményebb tapintású fedőszőr biztosít védelmet számára a különféle időjárási viszonyok közepette. A hideget és vizet szinte át sem ereszti, ezért gyakorlatilag semmilyen idő nem állja útját, nem rettenti el a sétától.

Ennek ellenére a beauce-i kifejezetten preferálja a kényelmet, ha teheti, jó érzékkel választ igényes pihenőhelyet magának, mely általában gazdája által is előszeretettel használt ülő, vagy fekvő alkalmatosság.

Kiváló munkaadottságai mellett nem kell minden áron dolgoztatni. A beauceron olyan munkakutya, aki „csak” családi kutyaként is teljes és boldog életet képes élni. Emellett viszont igenis nagy a mozgás- és feladatigénye. A foglalkozást szó szerint kiköveteli magának. Ezt nem lehet félvállról venni. E nélkül szellemi és fizikai energiáinak levezetésére maga talál módot, ami nem mindig válik gazdái örömére.

Mindezekből következik, hogy a beauceron időigényes fajta, emellett felnevelése – tekintettel méreteire – pénzigényessé is teszi, hiszen növendék korában nem szabad spórolni a tápokon, csak a legjobb, prémium minőségűekkel célszerű etetni.

Egészség tekintetében a beauceron nem különbözik más fajtáktól. Nagytestű kutyaként fennáll a csípőizületi diszplázia veszélye, ezért – az igényes táplálás mellett – növendék korában lehetőleg kerülni kell túlzott fizikai igénybevételét. Sajnos a más fajtáknál is előforduló szív- és keringési rendellenességek, valamint a rákos megbetegedések őt sem kerülik el, de mindezek mellett kifejezetten egészséges fajtának mondható.

Remélem, hogy beauceron ihlette – talán a megszokottnál személyesebb hangvételű – írásomból többen fogják megismerni a fajtát, ugyanakkor bízom abban, hogy a beauceron-t – minden pozitív tulajdonsága és vonzó jelleme ellenére – valóban csak körültekintő mérlegelés után választják majd társul azok, akik végül mellette döntenek. A beauceron ugyanis nem mindenkinek való fajta, ahogyan nem mindenki alkalmas arra, hogy megfelelő gazdája lehessen.

Forrás: kutyafajta-kalauz.; Képek: Google
Author: Balaskó Norbert