Ausztrál juhászkutya – A tarka-barka polihisztor
Az ausztrál juhászkutya, becenevén: aussie (ejtsd auszi) viszonylag fiatal fajta az európai kontinensen. Bár a fajta bölcsője az óceán túloldalán ringott, elnevezése ellenére nem a messzi délről, hanem az USA-ból származik.

Akárcsak a többi terelő munkát végző juhászkutya, az aussie is kiemelkedő intelligenciával rendelkezik, ám az emberek figyelmét mégsem ezzel, hanem attraktív megjelenésével, rikító színeivel és sok egyednél előforduló kék szemével hívja fel magára.

A kevés fajtára jellemző szemszín egyes feltételezések szerint azért volt kedvelt – különösen az újvilágba frissen érkezett kutyáknál – mert állítólag az indián hiedelmek ezeket az állatokat rémisztő „szellemkutyának” tartotta, mely nagyban hozzájárult az őslakosok távol tartásában a pionírok értékeitől, legfőképpen állataitól.

Szerencsevadászok kísérője

A feltételezések szerint az ausztrál juhászkutya őseit 1800 körül baszk juhászok hozták magukkal az USA-ba, miután egy röpke ausztrál kitérő után az újvilágban akartak szerencsét próbálni.

Bár ezek a kutyák igen heterogén képet alkottak, többé kevésbé közös jellemzőjük volt a színes, tarka-barka szőrköntös.

A normálistól eltérőt igen nagyra díjazó Amerikában, hamar felismerték ezt a különlegességet és egyre több aussie lett állandó szereplője a bikarodeók szüneteiben tartott közönségszórakoztató bohóckodásnak. Különösképpen a Jay Sisler nevével fémjelzett kutyás számok arattak zajos közönségsikert, mely még ismertebbé és keresettebbé tette a fajtát. Eleinte két egyesület kezdte törzskönyvezni az egységesedő aussie-t, majd 80’-ban egyesült a két szervezet, végül 93’-ban ismerték el hivatalosan is, mint ausztrál juhászkutyát.

Bohóckodástól a marháskodásig

Mivel az aussie rodeókon vált ismertté a köztudatban, neve akaratlanul is összefonódott a western lovagláséval és miután küllemén túl felfedezték benne a kiváló munkakutyát is, eleinte főként ranch-eken használták. Itt az állatok hajtása nem volt feladata, hiszen arra ott voltak a lovas cowboyok. Szolgálatait elsősorban szarvasmarhák karámba terelésénél vették igénybe.

Végül is marha, vagy birka, a terelőkutyák feladata igen összetett ösztönkészletet, illetve annak hatékony megzabolázását követeli meg. A kutya, mint eredendően ragadozó állat, a növényevők terelgetése közben tulajdonképpen őseitől örökölt zsákmányszerző ösztönétől hajtva dolgozik, mely arra készteti, hogy a nyomába szegődjön és üldözze a potenciális zsákmányt. Ennek a késztetésnek része a préda megragadása, lerántása, megölése és biztos helyre cipelése. Mindez természetesen szöges ellentétben áll azokkal a célokkal, melyek a juhászkutyák megszületését indokolták, hisz nyilvánvaló, hogy egy juhásznak sem vált hasznára olyan kutya, mely egész pályás letámadással megrohamozta a juhokat, majd az egyik szerencsétlent kíméletlenül felkoncolta. A célirányos tenyésztői munkával és szelekcióval sikerült kialakítani ezekben a fajtákban, hogy munkavégzésük során ne engedjenek ősi késztetéseiknek és legfeljebb csak egy-egy figyelmeztető csípésre ragadtassák magukat a rakoncátlan jószágokat megzabolázandó.

Mindez nagyfokú önkontrollt és fegyelmet követel a kutyától. Emellett természetesen a kutya nem saját kedve, elképzelése szerint terelheti az állatokat, hanem gazdája utasításait követve kell dolgoznia, melyhez kezelhetőség és engedelmesség szükséges. Adódhatnak persze olyan helyzetek is, melyeket a kutya „testközelből” jobban meg tud ítélni, mint több száz méterre álló gazdája. Ilyenkor a jó juhászkutya rögtönözni kényszerül, hogy gazdájával közös célját elérhesse. Ez természetesen kimagasló intelligenciát követel.

Ha a fent felsorolt tulajdonságokat számba vesszük, érthetővé válik, hogy miért az ennyi követelménynek egyszerre megfelelni képes, terelést végző juhászkutyák azok, melyek többnyire kimagasló eredményeket képesek felmutatni az élet bármely területén. Gondoljunk csak a munkakutya sportokban, illetve hivatásos szolgálatban is remekelő német juhászra, malinois-ra, beuceron-ra, vagy az agility-in és egyéb kutyás ügyességi sportokban kiváló border collie-ra, saját értékes terelőinkre a pulira, pumira, mudira és persze nem utolsó sorban az ausztrál juhászkutyára.

Kötelező agytorna

Mivel az aussie is feladatok szüntelen végrehajtásán kupálódott, ezért természetes, hogy szellemileg igen aktív, úgymond szüntelenül szolgálni szerető fajta. Az igazi aussie-ban pezseg az élet és állandóan tenni akar valamit. értelemszerűen az oktalan tétlenkedést nem kedveli, ezért lehetőség szerint rendszeres foglalkozást kell számára biztosítani.

Szerencsére az aussie-ek példásan motiválható fajta. Legtöbbjük bolondul az apportos játékért, de ha mégsem, akkor a jó öreg jutalomfalat egészen biztosan eléri célját. De nemcsak ezért hálás dolog kiképzésével foglalkozni, hanem mert az aussie eminens diák módjára tanul. Valósággal szuggerálja gazdáját a tanítás alatt, mindvégig a feladatra koncentrál, nem szétszórt és nem saját elképzeléseit akarja megvalósítani. A gyakorlatokat könnyen és gyorsan elsajátítja, ezért még a kevesebb idővel, vagy tapasztalattal rendelkező gazdák is látványos sikereket érhetnek el vele. Ennek ellenére felesleges túl korán kiképzésbe venni. A fiatalkori alapnevelés során amúgy is ragad rajta annyi, hogy gond nélkül együtt lehessen élni vele.

Az aussie-ik vonzó tulajdonsága, hogy mindezek ellenére nem „stréber sztahanovisták”, vagy idegesítően „zsizsegő karrierépítők”. Képesek kivárni, míg gazdájuk értelmes elfoglaltságot talál számukra. Ezalatt igyekeznek „akkukímélő” üzemmódba kapcsolni és visszavenni alapaktivitásukból. Tökéletesen tudják, hogy visszafogottságukra mely helyzetekben van szükség, és ennek megfelelően képesek önkontrollt gyakorolni.

Azért nem illik visszaélni kiváló alkalmazkodóképességükkel és türelmükkel. Az aussie ízig-vérig terelő juhász, aki módfelett kedveli a mozgást és új élményeket, ezért mozgásigényéről rendszeres sétákkal és játékkal kell gondoskodni. Csak ennek biztosítása mellett válik könnyen kezelhető, problémamentes társsá.

élénk szociális életet élni szándékozó kutyások ideális társa, mivel még vadidegen ebek közt sem kötekedő, vagy goromba. Jól is nézett volna ki a nyáj mellett összebalhézó két-három, esetleg több kutya… Idegen kutyákkal a kezdeti ismerkedés után inkább játszani próbál és szinte soha nem provokál csetepatét. Ha mégis összetűzésre kerül sor – elkötelezett pacifistaként – inkább visszavonulót fúj és nem vesz részt a harcban.

Tömör gyönyör

Bár az ausztrál juhászkutya méretei a klasszikus középméretnek felelnek meg, meglepő módon igen sűrű teremtés, hisz 50-60 centi körüli marmagasságához közel 25-30 kiló gramm tartozik. Zömök megjelenését tovább hangsúlyozza, hogy farkát (az USA-ban legalábbis) rövidre vágják, illetve születnek egyedek eleve rövid farokkal is. Ennek ellenére nemcsak megjelenése, hanem mozgása is igen magával ragadó.

Fejét magasan tartja, első és hátsó lábaival nagy tért ölelve, kitartóan, fürgén és oly lendületesen mozog, mint egy nemes paripa. Külön aussie-is műsorszám, mikor a kutya izgalmában függőleges ugrásokat produkál, mely általában nagy közönségsikert szokott aratni.

Mivel meglehetősen „csontos” alkat teljes fizikai fejlettségét – a nála nagyobb termetű fajtákhoz hasonlóan – körülbelül 2 éves korára éri el. Ennek megfelelően táplálását is ehhez kell igazítani, azaz fiatal-növendék korában az ízületeket és inakat kímélő fejlődést elősegítendő, visszafogottan kell etetni.

Gazdájához és családjához nagyon bensőséges szálak fűzik. A szoros kapcsolattartás még meghatározóbb szükséglete, minthogy naphosszat akadályok sokaságán ugráltassák le-föl. Sok aussie tulajdonos megfigyelte, hogy kutyája rendszeres orrbökdöséssel hívja fel magára a figyelmet. A hideg-nedves orrpecsét – bár lehet, hogy egyesekben visszatetszést szül – valójában a fajta igen fejlett kapcsolatteremtő és kommunikációs képességét bizonyítja.

Az ausztrál juhász alapvetően barátságos, emberbarát fajta, de mégsem az a „helyből nyakba ugráló” típus. Kiváló jelzőkutya, s már általában 6 hónapos kortól ugatással védi területét. Nem ritka, hogy határozott tartózkodással, sőt bizalmatlanul viseltetnek idegenek, esetleg egy-egy meghatározott személy iránt. Ezzel kapcsolatban jellemző tapasztalat, hogy az aussie konzekvensen viselkedik: akit megkedvel, azt mindig kedvelni fogja, akit pedig nem szívlel, hát annak nehéz kimásznia a skatulyából…

Az anyaországban nagy hangsúlyt fektetnek a csípő- és könyök izületi diszplázia, valamint az örökletes retina betegségek szűrésére. Ennek köszönhetően az aussie robosztus egészségnek örvendő, viszonylag hosszú életű (11-13) év fajta. Ami kissé árnyalja ezt az idilli képet, az az epilepszia, mely sajnos gyakorta előfordul e fajta esetében.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy internetes honlapon meglehetősen pontos és naprakész lista áll rendelkezésre, melyen a tenyésztők (!) feltüntetik azokat a beteg egyedeket, melyek tőlük kerültek ki. Ezzel jó eséllyel kiszűrhető ez a probléma.

Szépséges szőrzete meglepő módon nem igényel különleges faxnit, már ha nem kiállításra járunk kutyánkkal. Havonta 1-szer bőven elég átfésülni, illetve vedléskor alaposan ki kell kefélni.

Többek tapasztalata alapján az ausztrál juhász igen sajátos kapcsolatot ápol a lovakkal. Nem fél tőlük, és nem is próbálja meg terelni őket. Ennek megfelelően bevett szokás, hogy lovas emberek (különösen western lovasok) kísérőkutyának választják maguk mellé.

Ezen kívül az aussie természetesen helyet érdemel mindazon családokban, ahol legalább annyira tudják értékelni sokoldalúságát és odaadását, mint különleges külsejét, valamint ki tudják használni a benne rejlő kiváló adottságokat.

Forrás: kutyafajta-kalauz.; Képek: Google

Author: Balaskó Norbert