Angol staffordshire bullterrier – A vigyorgó bowling golyó
Első hallásra sokaknak talán furcsa a szópárosítás, hisz a „stafford” és a „bull terrier” elnevezés itthon is ismert, két önálló fajtát takar. Talán ez is lehet az oka annak, hogy a staffordshire bull terrier a bulldog-terrier leszármazottak mindmáig kevéssé ismert tagja hazánkban.

A sors iróniája, hogy bár a fajta egyike az emberért legjobban rajongó, legkedvesebb kutyáknak, ráadásul mérete miatt kifejezetten a kistestű fajták közé tartozik, bizonyos országokban – pusztán „ijesztő” hangzású neve miatt, minden alapot nélkülözve – veszélyes fajta megbélyegzéssel tiltólistára került.

Pedig bárki, aki személyes kapcsolatba került ezzel a liliputi bodybuilderrel, meggyőződhetett róla, hogy a fajta maximum a „világ egyik legszórakoztatóbb ebe” hírnévre aspirálhat eséllyel.

Nem hallgathatjuk el persze azt a tényt, hogy a staffordshire bull terrier őse valóban kutyaviadalok sztárja volt. Ugyanezen ős szolgált kiindulásul az elragadó családi bohóc angol bullterrier, illetve közvetve a sokoldalú munkakutyává formálódott amerikai staffordshire terrier, vagy pöttöm boston terrier kialakításához is.

Mindazonáltal miután sikerül túltenni magunkat a kezdeti sokkon, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az egész viadorkutya őrület, „kutyafajta-rasszista” hisztéria, melynek nyomai a mai napig érezhetőek, minden szakmai és józan alapot nélkülöznek.

Anélkül, hogy mélységében belemerülnénk, annyit érdemes tudni, hogy ezek az ebek nemhogy alapvetően emberszeretők, de használati értéküket jelentősen csökkentette volna, ha a gazdájukkal, vagy idegenekkel agresszívan viselkednek. Az ő feladatuk ugyanis a kutyák elleni küzdelem volt.

A küzdőtéren emberek is tartózkodtak (bíró és a két kutya gazdája), akik szükség esetén fizikailag beavatkoztak a harcba. Ilyen szituációban nemcsak nem volt szükség az ember elleni agresszióra, de kifejezetten veszélyes is lett volna, ha a kutya az őt szétválasztó ember ellen fordul. Ez sosem lehetett és nem is volt cél.

A gond pont azzal kezdődött, mikor ezeket az ebeket „abnormális módon”, alapvető kutya és szakmai ismeretek nélkül, ember ellen uszították (szándékosan nem „tanítást” írok), nyakló nélkül szaporították, és hozzáértés nélkül tartották dilettánsok. Az ebből bekövetkező balesetek, tragédiák, nem a kutyák, vagy bizonyos fajták, hanem az őket fel- és kihasználó, gátlástalan, felelőtlen emberek bűne.

E rövidke kitérő után azonban kanyarodjunk inkább vissza a staffordshire bull terrierhez.

A Megye…

Az 1800-as évek tájékán Staffordshire megye messze földön híres volt kézzel festett porcelánjairól, valamint az innen kikerülő viadorebek képességeiről. Tudni kell, hogy ebben az időben a munkásosztály – mai szemmel nézve – borzalmas körülmények között tengette mindennapjait. Embertelen és veszélyes munkavégzés, sokszor 12-16 órán keresztül, mely a nőknek, gyerekeknek is osztályrészül jutott. Talán érthető, hogy az ilyen durva körülmények a köztük nyomorgó rétegek lelkét érdessé kérgesítették, és ahol kemény az élet, kemény a munka, ott kemény a szórakozás is. Ennek akkor egyik legnépszerűbb formája a kutyaviadal volt, mely sok tekintetben passzolt a városi életformához is.

Nem volt nagy helyigénye és közben fogadásokat is lehetett kötni, mely némi pénzhez juttatta a benne érdekelteket. A kutya-kutya elleni küzdelmekben a XVIII-XIX. században gyökeres változások álltak be. A kor egyik legnépszerűbb munkakutyáit, a mészárosok mellett dolgozó, illetve bikahecceken feltűnő a bulldogokat terrierekkel keresztezték. E frigyből született viadorok oly kiválóan ötvözték a két fajta előnyös tulajdonságait, hogy pillanatok alatt elterjedtek az arénákban.

Bár kezdetben a szó valódi értelmében vett keverékekről beszélhetünk, idővel azonban szisztematikusan tenyésztett fajtáról lett szó, melynek szinte egyetlen értékmérője a küzdelemben való helytállás volt. Mivel a tenyésztők jellemzően munkásosztály soraiból kerültek ki, akik nem engedhettek maguknak semmi luxust, roppant alkalmazkodónak, nagyon kis igényűnek is kellett lenniük, ugyanakkor – a fizikailag is szűkös életkörülmények miatt – simulékony, kedves természettel is kellett bírniuk.

Staffordshire megye messze földön híres volt – nemcsak a porcelánjáról, de – kutyáiról is, melyek az állatviadalok betiltásának idejére, 1835-re már szinte legyőzhetetlenek voltak. További 100 évet kellett azonban várni, hogy a „munkásosztály kutyájából” elismert fajta váljék. Népszerűségére jellemző, hogy Angliában – ahol igen népes és változatos a terrier fajták mezőnye – a staffordshire bull terrier a mai napig a legnépszerűbb terrier fajta.

Parányi pankrátor

Kevesen tudják, hogy megjelenésében a staffordshire bull terrier áll legközelebb ahhoz a klasszikus bull-terrier típushoz, mely a XIX. századra messze földön híres és sikeres gladiátorrá vált. Pedig nem nehéz belátni mindezt, ha az ember egy pillantást vet a valószínűtlen mennyiségű izomkötegekkel büszkélkedő kis dugóra. Noha súlya mindössze 10-17 kg, méretéhez képest elképesztő erővel rendelkezik, melyet számtalan egyed különféle súlyhúzó versenyeken is rendszeresen bizonyít, és mely a bull típusú terrierek sajátja.

Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a staffbull roppant fizikai adottságait csupán csak túlcsorduló szeretetének nyomatékos kifejezéshez használja, melynek egyetlen célja: egy cuppanós kutyapuszi elhelyezése emberbarátja arcán… Ebben változatos technikákat is képesek bevetni. Vannak, akik helyből felpattanva lehelnek csókot az ember homlokára, míg mások két hátsó lábukon pipiskedve, mellső lábukkal igyekeznek felkapaszkodni a csúcsra, közben lenyúzva minden ruhát és kültakarót az illető lábáról.

Mindkét technika közös eleme az egyedi staffbull mosoly és a röfögő, hörgő, prüszkölő, sípoló hangok arzenálja, melyet általában ilyenkor hallatnak.

Első pillantásra kőbaltával faragott külsejük szofisztikált lelket takar. Bull típusú terrierhez méltóan a staffbullok is hihetetlenül ragaszkodóak. Ez időnként oly mértékű rajongásig fokozódhat, mely egy falka pubertás korú Justin Timberlake-fan tinilánynak is dicsőségére válna. Szeretetével abszolút nem fukarkodik. Jut belőle bőven a családnak és kedvesnek – de minimum közömbösnek – tűnő idegen embereknek is. Mivel rendületlenül pozitív világlátás jellemzi, mindig és mindenkivel azonnal hajlandó barátkozni.

A staffordshire bull terrierek legendásan gyöngéd társak, gyermekek mellé pedig egyenesen kötelező választás egy négylábú társon gondolkozó gyermekes család számára.

Mivel körkörös passzív védelmi rendszerük megközelíti Dart Wader birodalmi cirkálójáét, a csöppségek legfeljebb csak ipari szerszámokkal tudnának kárt tenni bennük, az pedig elég ritka tartozék a babaszobában, szerencsére…

Az eddigiekből következik, hogy a staffbull habitusában ideális társasági kutya, mely legjobban gazdája közvetlen közelében érzi magát. Elképzelhetetlen és a kutyalélek ellen merénylettel felérő bűn, ha ezt a fajtát kirekesztve, kennelben elzárva megfosztanák, illetve korlátoznák az emberrel való közvetlen kapcsolatában.

ötletteli ötvözet

Közhelyesnek hangzik, bár mint minden közhely, ez is igaz, hogy a staffordshire bull terrier kivételesen egyesíti a létrehozásához felhasznált bulldog és terrier ősök legelőnyösebb tulajdonságait: megvan benne a bulldog higgadtsága, ereje és eltökéltsége, melyhez a terrierek temperamentuma és kiemelkedő intelligenciája társul.

Ennek megfelelően a velük való gondtalan együttélés egyik alapvető feltétele, hogy napi szinten kielégíthessék roppant mozgásigényüket. Ez esetben felszínre tör komformista mivoltuk és tökéletes „kanapékutyaként” képesek viselkedni, azaz órákat szunyókálnak egymás hegyén-hátán a díványon, alternatív Laokon-csoportot alkotva. ám ugyanez az angyali társaság elképesztően démoni rombolást tud véghezvinni, ha tétlenségre kárhoztatják, és nem tudja levezetni fölös energiáit.

Szót kell ejteni arról is, hogy a staffordshire bull terrier tartása során megkerülhetetlen a nevelés témája, hisz a staffbull lendületes és öntudatos kis zsurmó. Felelőtlen dolog kontrollálatlanul szabadjára engedni energiáit. Tanítását a lehető legkorábban el kell kezdeni, melyet igen korai szocializációval kell indítani. Szerencsére a fajta egyedei között nagyon ritka az ideges, félénk, ne adj Isten agresszív példány. Döntő többségük magabiztos, karakán, jókedvű fickó, aki bárhol, bármikor feltalálja magát.

A szocializáció – noha kétségkívül minden kutyának hasznára válik – nem is elsősorban emiatt szükséges. Képmutatás volna elhallgatni, hogy a staffbull kutyatársaságban általában probléma nélkül el van, de a kan egyedek – mint a legtöbb kan kutya – dominanciára bizony hajlamosak. Ennek ellenére többnyire nem provokálnak lépten-nyomon verekedést, nagyobb kutyatársaságban is szinte mindig gazdájukon csüngnek és elsősorban az ő társaságát keresik.

Pöttöm bölény a nappaliban

Noha modern kori kutyaviadalokban sosem használták stafford bullokat, a fajta már réges-régen eltávolodott a harci arénák vérgőzös világától és újkori tenyésztése során sosem volt szempont ezen készségek fenntartása, sőt inkább ellenkezőleg, mégsem múltak el nyomtalanul a küzdelemmel töltött évek. Masszív testalkatuknál fogva – mely egykoron a harcban való hatékony helytállást szolgálta – fizikailag még mindig messze az átlag fölött állnak, a palackból kiszabaduló küzdőszellemük pedig szinte elsöpör minden ellenállást… Szóval nagyon rosszul jár az a kutya, akik kiprovokálja belőlük a visszavonult gladiátort. A csetepaték esélyét jelentősen csökkenthetjük, ha gondos körültekintéssel megelőzzük a bajt és elkerüljük a kötekedő ebeket.

Bár az ember azt gondolná, hogy a bulldogok és terrierek önfejűsége és makacssága megnehezíti az együttélést a staffordshire bull terrierrel, a valóságban ez nem így van. Tény, hogy fel kell készülni egy-két renitenskedő akcióra a részéről, többségüknél ezek azonban csak növendékkori kamaszlázadások, melyeken szilárd következetességgel úrrá lehetünk.

A staffbull ízig-vérig lakáskutya. Nemcsak rövid szőrzete miatt igényli a négy fal nyújtotta kényelmet, hanem hogy minél többet és minél közelebb lehessen családjához. Persze boldogan elviháncol időnként pár órát a kertben is, de ez nem jelenti azt, hogy ne igényelné a rendszeres sétát és foglalkozást. Ha unatkozásra kényszerítjük, már kezdhetjük összeszámolni a felszedett kerti automata öntözőrendszer, a kerítés mellől „kitermelt” tujasor, esetleg a lekapart lábazatvakolat alapanyag és munkadíj költségeit.

A staffordshire bull terrier hosszú életű (10-15 év), egészséges fajta. Két specifikus problémát meg kell azonban említeni, melyek ugyan minimálisan vannak jelen a fajtában, mégis léteznek. Az egyik egy epilepsziához hasonlatos betegség (L2-HgA), a másik pedig az örökletes szemlencse homály (HC). Mindkettő genetilkailag determinált, de szerencsére maximális biztonsággal kiszűrhető betegség. érdekesség, hogy a más fajtákban elterjedt csípőízületi diszplázia szinte ismeretlen. Ennek egyik oka lehet – kis mérete mellett – roppant fejlett és kötött izomzata is.

A fajta táplálására nem különösebben érzékeny. Növendék korban azért prémium minőségű táppal illik etetni, hogy robusztus izomzatát cipelő vázrendszer megfelelően kifejlődhessen.

Bár a gyomorcsavarodás általában a nagytestű fajtákat sújtja, célszerű még felnőtt korában is két adagban etetni, mivel élénk temperamentuma e tekintetben bajba sodorhatja. Hiába eszi magát degeszre, ez nem akadályozza abban, hogy ugrándozva viháncoljon még egy sort, ami megnöveli a gyomor átfordulásának kockázatát.

Mindent egybevetve a staffordshire bull terrier kézipoggyász méretbe sűrítve hordozza mindazokat a nemes és sokak által becsült tulajdonságokat, melyekért a bull típusú terrierek kedvelői egy életre elkötelezték magukat e fajták mellett. óriási lelke, bohókás egyénisége, egyedi fazonja színessé varázsolja gazdájuk mindennapjait, gyerekes családokban pedig ideális „négylábú testvér”, aki boldogan vesz részt a mindennapi viháncolásokban, miközben mindvégig ügyel a kicsik testi épségére.

Forrás: kutyafajta-kalauz.; Képek: Google
Author: Balaskó Norbert