Airedale terrier – A terrierek „Balázs Palija”
Egy kutyafajta konkrét kiválasztása korántsem egyszerű feladat. Egyesek divatból, mások laikus hozzá nem értéssel, vagy pillanatnyi szimpátia alapján döntenek, megint mások hosszas vajúdás, rengeteg cikk, szakkönyv áttanulmányozása és számtalan kutyás véleményének meghallgatása után voksolnak egy adott fajta mellett.

Nos, én is ebbe a csoportba tartozom. Figyelembe véve, hogy városi körülmények között élek, a leendő kutya méretét, belső tulajdonságait, temperamentumát és saját affinitásomat mérlegelve jutottam el az Airedale terrierig.
A végleges döntést megelőzően, tucatjával faltam a különféle fajtabemutató írásokat és csalódottan tapasztaltam, hogy ezek többségében – tisztelet a kivételnek – sokszor túl hangsúlyos egy adott kutyafajta kialakulásának története és a részletes standard boncolgatása. Természetesen ezek is fontos dolgok, de szerintem a fajta vérmérséklete, habitusa, használhatósága sokkal jobban érdekel egy átlagos hobbikutyást, mint az, hogy ősei melyik völgyben hajkurászták a vidrát, esetleg milyen végtagszögelések a kívánatosak a kiállítási egyednél. Sajnos a fajteleírásokban az igazán fontos tulajdonságok (jellem, képezhetőség, stb…) sokszor háttérbe szorulnak, vagy sztereotípiákra szorítkoznak. Pedig akinek nincs lehetősége személyes tapasztalatokat gyűjteni, csak ezekre hagyatkozhat.

Mindezek tükrében fontosnak tartom megosztani személyes tapasztalataimat a fajtáról, mellyel azt remélem, segítséget nyújtok az Airedale-ről alkotott, objektív kép kialakításában.
Kezdjük a legelején. Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy a „Terrierek királya” titulus, az Orosz terrier megjelenésével már egy ideje megdőlt. Nem mintha ez csorbítaná kutyánk értékén, de a hatalmas, impozáns Fekete mellett, az Airedale terrier inkább nemes arisztokratának felel meg. Ez persze inkább a formára trimmelt egyed küllemére érthető, hiszen tud nemes paripaként ügetve parádézni, de ezt rendszerint megtartja a közeledő riválisok fenyegetésére, vagy a vágyai tárgyát képező szukák elkápráztatására. Valljuk meg őszintén: az igazi airedale számára az udvari bolond szerepköre felel meg leginkább.

Fizikuma a maga 56-63 centis magasságával és 22-23 kilós súlyával az egészséges közepes termetet testesíti meg, se nem kicsi, se nem nagy. Egyszer a „meggyőző izomzat” jelzővel is találkoztam, de közelebb járunk az igazsághoz, ha a szikár terrieres kiállásnál maradunk és nem várunk el schnauzeres tömörséget Airedale-ünktől.
Adott tehát egy közepes méretű, eredeti fazonú kutya, mely rendkívül széles körben használható. Természetesen itt következne a látványos felsorolás: őrző-védő, vakvezető, mentőkutya, stb…, de – bár nagyszerű adottságokkal rendelkezik – nem véletlen, hogy a profi munkakutyások nem Airedale-t választanak. Ez a kutya ugyanis igazi terrier: lelkes, tettre kész, vidám, intelligens de makacs. Olykor konokul makacs, melynek áthidalása nem egyszerű feladat. Kulcsszó a sziklaszilárd következetesség. Airedale-ünk a maga kedves módján ugyan, de folyamatosan keresi a „rést a pajzson”, állandóan teszteli gazdáját. Ennek kiküszöbölésére pedig az egyetlen megoldás a következetesség, mely nélkül a kutya ujjai köré csavarja akár az egész családot, mint ahogyan azt például kutyám alomtestvére, Artúr tette. A család kedvence kellő szigor híjján azt csinál, amit akar és ez igencsak megnehezíti tartását. A fajta érzékeny jelleméből adódóan persze a lépten nyomon való és kemény büntetés sem járható út, mert csak megtörjük, megijesztjük vele az állatot, melytől teljesen elbizonytalanodhat. A mai modern, játékos motiváláson alapuló kiképzéssel azonban látványos eredményeket érhetünk el, ha kötélidegekkel rendelkezünk és kutyánk is úgy akarja…

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne másra használni, mint hobbikutyának, hiszen én is találkoztam aktívan őrző-védőző airedale-lel, nem beszélve a mentőmunkát végző Vikingről, de gyakorló tartójaként mondom, hogy az sem kis fegyvertény, ha kutyánkkal póráz nélkül sétálhatunk a park közepén. Ez nem vicc. Sajnos nagyon sok olyan terrieres gazdával találkoztam, aki irigykedve nézte, hogy míg az enyém szabadon bóklászik, sajátja majd tőből rántotta ki pórázt markoló karját.
Akkor se dőlhetünk azonban nyugodtan hátra, ha az egyszerűbb alapengedelmességi feladatokkal – látszólag – sikeresen megbirkóztunk. Az Airedale tartás (de szerintem majd minden terrieré) folyamatos figyelmet és gondolkodást igényel. állandóan előtte kell járnunk gondolatban és lehetőleg el kell kerülni azokat a helyzeteket, ahol kutyánknak alkalma van választani, ugyanis döntése nem mindig esik egybe a mi szándékunkkal. Azért, hogy mindezt szemléletesebbé tegyem leírom 5 éves kutyám (Szeder) két tipikusan airedale-es viselkedésmintáját:
Kölyök kora óta, következetesen arra tanítom, hogy átkelés előtt leüljön a járda szélén. Pórázon már-már eminens módon végrehajtja a gyakorlatot, anélkül pedig legtöbbször megcsinálja, de közben állandóan lesi, hogy figyelem-e. Ha nem nézek rá, megpróbálja elbliccelni, ha pedig távolabbról, lendületből érkezik oda és idejében nem figyelmeztetem, szinte biztosan „elfelejti” az öt éves rutin feladatot.

A másik sláger produkciója a „gazdaaltatás”. Előfordul, hogy a távolban olyan kutya tűnik fel, akihez nem szeretném, hogy Szeder odamenjen. Ilyenkor jó előre figyelmeztetem, hogy ne is gondoljon barátkozásra. Ezekben az esetekben kutyám látszólag lemond a megismerkedés örömeiről és engedelmesen folytatja útját, mindeközben szeme sarkából lesi, hogy figyelem-e. Mikor látja, hogy kellőképpen bedőltem „A lám milyen fegyelmezett kutyám van!„ – csalóka ábrándjának és leveszem róla a tekintetemet, már árkon-bokron túl jár, természetesen az általa korábban elképzelt irányban.
Nem szellemi fogyatékos, nagyon jól tudja mit várok el tőle, de mégis megy bükkfa kemény terrier feje után.
és ez csak kettő a leendő tulajdonosra váró nehézségekből. Természetesen a világért sem akarok senkit lebeszélni az Airedale tartásáról, de fontosnak tartom őszintén elmondani a lehetséges buktatókat, mert később sem az embernek, sem a kutyának nem lesz zökkenőmentes az élete.
Kellő időben és megfelelően szocializálva kutyatársaságban normálisan viselkedik, bár időnként felszínre törhet belőle a terrier virtus, de ez nem teszi kifejezetten összeférhetetlenné. Persze ez is relatív. Némely gazdák egy apró nézeteltéréstől is kétségbe esnek, míg mások a kifulladásig tartó küzdelmet is félvállról kezelik. Történetesen például a minap fülembe jutott, hogy a helyi kutyás berkekben sokan tartanak kutyámtól és ha lehet elkerülik. Ezen kissé megrökönyödtem, mert Szedernek öt év alatt összesen két említhető verekedése volt, de egyik sem azokkal a kutyákkal, akiknek a gazdái ügyeletes krakélernek kiáltották ki. Az tény, hogy néhányukkal „összeszólalkozott” ugyan, de ezekben az esetekben sem fajult egy-egy morgásnál tovább a történet.

Az emberekkel azonban kivétel és fenntartások nélkül, barátságosan viselkedik. Finoman árnyalt jellemének köszönhetően nevéhez fűződik eddigi legnagyobb kutyás sikerem:
állhatatos, de nem tolakodó, szeretetteljes közeledései kigyógyították édesanyámat az ebektől való beteges rettegéséből, olyannyira, hogy ha a helyzet úgy kívánja, még sétálni is leviszi. Ezen ritka alkalmakkor tanújelét adja természetes intelligenciájának, mert megkülönböztetett módon kezeli a póráz végén tipegő gyámoltalan asszonyt és óvatosan, kimérten közlekedik, ellentétben lendületes önmagával, amit akkor enged szabadjára, ha történetesen én vagyok a póráz másik végén. Ehhez hasonlóan kiemelt figyelemmel viseltetik egyébként gyermekek iránt is. Megkülönböztetett módon kezeli az emberpalántákat és jóval visszafogottabb a környezetükben, noha erre sosem kellett külön figyelmeztetni.
A valóságban az Airedale tehát elsőrendű családi eb és főfoglalkozású bohóc, aki szinte a leglehetetlenebb helyzetekben is képes megnevettetni gazdáját. Minden tevékenységben szívesen és lelkesen részt vesz, ezért olyanok, akik üldözési mániában szenvednek, ne válasszák ezt a fajtát. A legkisebb ajtó, vagy fióknyitás is felkelti figyelmét és azonnal ott terem, hogy szemtanúja legyen egy zokni, vagy tányér kivételének. Kíváncsisága határtalan. Párom egyszer kiborította a fogpiszkálós dobozt a konyhában. Kimentem, hogy segítsek neki összeszedni. Ahogy egymás mellett guggoltunk, kutyám azonnal odajött, befúrta fejét kettőnk közé és lelkes farokcsóválással nyugtázta, hogy ő is részt vehet a jeles eseményben.
Fontos megemlíteni még, hogy az Airedale rendkívül alkalmazkodó és rugalmas kutya. Ha ügyelünk arra, hogy mozgásigényét – mely nem csekély – kellőképpen kielégítsük, képes naphosszat szunyókálni egy kis panel lakásban, vagy csendesen szemlélődni a csónakban horgászat alatt.
Mint tudjuk, az Airedale azon fajták közé tartozik, melyek rendszeres szőrzetápolást igényelnek. Szőre a klasszikus értelemben véve nem hullik, ezért a kellőképpen bebolyhosodott (megérett) bundájú állat felesleges szőrszálait kézzel, illetve trimmelő késsel kell kitépkedni, azaz trimmelni, melyet elég évente kétszer-háromszor elvégezni. Maga a művelet korántsem annyira körülményes, mit azt sokan képzelik. Pár alkalom után rá lehet érezni és utána már megy, mint a karikacsapás. én például saját magam szoktam csinálni és előfordult, hogy az eredményt gyakorlott kutya kozmetikusok is elismerően nyugtázták. A rendezett külsejű Airedale nemcsak szép, de valóban nem szőrözi össze a lakást, a szőnyeget és a bútorokat.
Végezetül tehát az, aki kellő erőt és elszántságot érez magában egy időnként nyakas terrier tartásához, cserébe egy megkapó jellemű, rendkívül rokonszenves, végtelenül kedves kutyával számolhat, melyet bohókás külseje és a rá vitathatatlanul jellemző humoros bája, valóban egyedivé teszi a többi fajta között.
Forrás: kutyafajta-kalauz.; Képek: Google
Author: Balaskó Norbert