Főoldal » Őzveszély az utakon
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Őzveszély az utakon

Megkezdődött az őzek párzási időszaka. Ilyenkor az őzek bármikor kirohanhatnak az úttestre, mindenféle veszélyérzet nélkül. Nem véletlen, hogy a vadelütések száma ilyenkor átlag feletti. Vigyázzunk rájuk és természetesen magunkra is!

Az őzek párzási időszaka általában július második felében kezdődik, s augusztus közepéig tart. Ilyenkor gyakori és tipikus jelenség, hogy az őzek lehajtott fejjel, rendkívül intenzív mozgással, továbbá kiszámíthatatlan irányban kergetőznek (a szakirodalom „ördöggyűrű”-nek nevezi ezt a jelenséget), s bármikor keresztezhetik a közúton közlekedők útját.

Az őzelütések túlnyomó többségében a vadállat sérül meg, míg a gépkocsiban anyagi kár keletkezik. Időnként azonban olyan vadelütésekről is hallhatunk, melyek személyi sérüléssel, vagy éppen emberi tragédiával végződnek. Ennek oka egyrészt, hogy az elütött vad a szélvédőt áttörve nagy erővel a gépjármű utasterébe csapódik, míg más esetekben a balesetet elkerülni szándékozó autós félrerántja a kormányt és letér az úttestről, vagy összeütközik a szemből érkezővel.

A vadbalesetek megelőzésével kapcsolatban a leginkább ajánlható módszer a figyelem, a fokozott óvatosság és a csökkentett haladási sebesség (különösen akkor, ha az út mentén, néhány száz méteren belül őzeket látunk). A motorkerékpárral közlekedők jóval védtelenebbek a gépkocsit vezetőkhöz képest. Ezért a motorosok részéről a vadveszélyes útszakaszokon még inkább indokolt a lassabb és óvatosabb közlekedés, s nem tanácsos a megengedett legnagyobb sebességgel közlekedni.

Időnként előfordulhat, hogy a vadvédő kerítés esetleges hiányosságai miatt az autópályákon, vagy közvetlenül azok mellett vadállatokat látunk. Ilyen esetben nemcsak indokolt, hanem egyenesen „kötelező” a lassító fékezés még akkor is, ha közvetlen veszélyt még nem tapasztalunk. Az autópályára tévedt vadállatok ugyanis a kerítéstől nem tudják a veszélyes zónát elhagyni, így pánikszerűen a gépjárművek közé rohanhatnak.

Készüljünk fel előre az őzek által okozott veszélyhelyzetekre és tegyünk meg mindent a balesetek megelőzéséért!

Forrás: police.hu

Hasonló hírek

Illegális bevándorlás – Nyolc embercsempész bukott le Szabolcsban

Edit

Frontális ütközés Solymárnál – egy középkorú nő meghalt

info

Füst miatt kellett kiüríteni a metróállomást a Széll Kálmán téren, tegnap este

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------