14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekÖtvenezren voltak kíváncsiak a hazatérő Tevezre

Ötvenezren voltak kíváncsiak a hazatérő Tevezre

hirmagazin_2015-07-14_171628

Ötvenezren sereglettek össze az argentin Boca Juniors futballstadionjában azért, hogy a helyszínen láthassák a 11 esztendei idegenlégióskodás után hazatért Carlos Tevez bemutatását.

A pályafutása első profi klubjához a Bajnokok Ligája-döntős olasz Juventustól átigazolt csatárt Daniel Angelici elnök köszöntötte a Bonbonerában. A szurkolók között ott volt a válogatott korábbi szövetségi kapitánya, az argentin futball egykori nagy sztárja, Diego Maradona is, akinél Tevez játszott a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon. A páholyára kifüggesztett zászlón ez a felirat szerepelt: „Köszönjük, Carlitos, hogy hazatértél. A Maradona család”.

„A legjobbkor jöttem vissza, akkor, amikor a legfelkészültebb állapotban vagyok mind fizikailag, mind mentálisan” – nyilatkozta a 31 éves Tevez, aki már szombaton pályára léphet új csapatában a Quilmes elleni bajnokin.

A Boca Juniors június végén jelentette be hivatalosan Carlos Tevez szerződtetését a Juventustól. Tevez 2001 és 2004 között szerepelt az argentin együttes felnőttcsapatában. A Bocából való távozása óta megfordult többek között az angol Manchester Unitedben és Manchester Cityben, a Juventust pedig 2013 óta erősítette.

A csatár az elmúlt szezonban az olasz bajnok és kupagyőztes csapat egyik legjobbja volt 29 góljával.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work