6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekÖtödik alkalommal rendeztek katonasuli tábort Szolnokon

Ötödik alkalommal rendeztek katonasuli tábort Szolnokon

forrás:MTI

Megkezdődött az ötödik katonasuli tábor Szolnokon. Mádi Lajos táborvezető hétfő délután az M1 aktuális csatornán elmondta: a Honvédelmi Minisztérium felkérésére rendezett ötnapos tábor nem titkolt célja a honvédségi utánpótlás keresése és nevelése.

Az alezredes kifejtette: a táborban olyan középiskolások vesznek részt, akik évközben a katonai alapismeretek tárgyat tanulják. Az iskolavezetés választja ki – jellemzően jutalmazásként – ezeket a diákokat, akik így az elméleti tudásukat gyakorlati ismeretekkel is kiegészíthetik.

hirmagazin_2015-07-27_154331

 

 

Idén hat megyéből nyolc iskola 42 diákja vesz részt a szolnoki táborban. Az öt nap során túlélési, harcászati, fegyverismereti foglalkozások várnak a gyerekekre, csütörtökön a szolnoki repülőbázison a légierőhöz kapcsolódó gyakorlatokat hajtanak végre. Sok lesz a sport is – emelte ki az alezredes, megjegyezve: minden napot reggeli tornával kezdenek.

Az utolsó napon légpuskalövészettel, és versennyel zárják majd a tábort – mondta Mádi Lajos táborvezető.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem