13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárÖt hét kóma után megint műtik Boros Lajost

Öt hét kóma után megint műtik Boros Lajost

Budapest — Három kicserélt szívbillentyűvel kezdi újraépíteni az életét Boros Lajos (71).

A népszerű rádiós már konditerembe jár, hogy fejlődjenek az izmai, felesége, Vali pedig a súlyos operáció és az azt követő öthetes kóma után hízókúrára fogta párját, aki újabb műtétre gyúr: ezúttal a prosztatáját kell operálni néhány hónapon belül. A mellkasi beavatkozás hegei már alig látszanak, igaz, Lalikirály a „hosszú alvás” miatt nem is nagyon látta őket, mire magához tért, már behegedtek.

– A szervezetem úgy döntött, jobb nekem, ha egy filmvágással átalszom a sebgyógyulást – mutatja a hegeket a Blikknek Boros, akinek a fiai és a felesége már nagyon várták az ébredését.

A rádiós úgy meséli, a család komoly pánikhelyzetet élhetett át, hiszen rajtuk volt minden teher.

Öt hét kóma után megint műtik Boros Lajost 1
Boros Lajos súlyos szívműtétjének hegei már alig látszanak/Fotó: Grnák László

– Döntési helyzetbe is kerülhettek, mert egy darabig semmi sem volt biztos – magyarázza az átaludt élet-halál harcát Boros, aki a beavatkozás előtt nem rendelkezett arról, életben tartsák-e gépekkel. – Ez az én hibám volt, de egyszerűen nem is számoltam ilyesmivel, ahogy végrendeletet sem írtam. Nem fogtam fel olyan súlyosnak az egészet. Nem halni készültem, hanem egészségesen élni. Tulajdonképpen Vali kezébe tettem az életemet, mert voltak kétséges napok, percek, amikor alig volt esélyem a túlélésre.

Azóta azonban edzésbe is állt, sőt, újra hízókúrába is fogott, mert annyira legyengült.

Öt hét kóma után megint műtik Boros Lajost 2
Lalikirály még nincs a legjobb erőben, de a szuperhős Deadpoollal már elbír a konditerem előtt/Fotó:Grnák László

– Amikor hazakerültem, még alig tudtam megállni a lábamon. Az ötheti kóma miatt legyengültek az izmaim, az emésztésem, nyolc kilót fogytam. Most viszont büntetlenül ehetek mindent, amit eddig nem – meséli nevetve a reggel 9, este 7 szem gyógyszert is elfogyasztó Lalikirály, hozzátéve: az otthonához közeli konditeremben most ő a legidősebb testépítő. – Napi 16 perc futópad, persze, sétálva, ezt egy percekkel növelhetem, mellé egy kicsi kerékpározás, utána az edzővel csocsózok egy kicsit, de járok gyógytornára is!

Kell is, hogy erősödjön, hiszen hamarosan újra megoperálják.

– A prosztatámmal már hosszú évek óta gond van, ez hamarabb előjött, mint a szívzűröm, csakhogy fontossági sorrendet kellett felállítani – mondta Boros. – Még szedek vérhígítót, így nem lehet operálni, ki kell várni, amíg a szívsebészem engedélyt ad rá.

Öt hét kóma után megint műtik Boros Lajost 3
A népszerű rádiós a tréningek végén gyakran csocsózik az edzőjével/Fotó:Grnák László

Családja szeretete és kitartása hozta vissza

Bár gondosan és profi módon segítette a Városmajori Intenzív, az Üllői úti központi intenzív és a Szent Ferenc kórház csapata, Boros Lajos sokat köszönhet a családjának is. Mint mondja, a felesége, Vali szinte mindig mellette volt, sőt, Dénes fia is hazajött Amerikából, ahogy Dani és Dávid is állandóan ment és beszélt hozzá, hátha hallja.

– Valósággal visszahúzott az életbe a családom – mesélte a rádiós.

A videó itt érhető el!

Forrás: Blikk.hu

Fotó:Grnák László

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work