6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÖt gyalogost is elgázoltak Budapesten, egy 19 éves fiú meghalt

Öt gyalogost is elgázoltak Budapesten, egy 19 éves fiú meghalt

Két szörnyű baleset volt a fővárosban. Egy fiatalember a helyszínen életét vesztette, két gyermeket és két nőt a kórházba szállítottak.

Öt gyalogost is elgázoltak Budapesten, egy 19 éves fiú meghalt

Két súlyos baleset is történt Budapesten, mindkét esetben gyalogosokat gázoltak el.

Két autó ütközött össze augusztus 26-án este a XIII. kerületi Tátra utca és Radnóti utca kereszteződésében. Emiatt az egyik gépkocsi egy parkoló autónak ütközött, majd felszalad a járdára és elütött három gyalogost: egy nőt és két gyermeket.

Mindketten megsérültek a balesetben. A mentők kórházba szállították őket. A fővárosi hivatásos tűzoltókat is kihívták, mert az ütközés következtében benzin és olaj folyt az úttestre. A tűzoltók homokkal itatták fel az üzemanyagot.

A helyszínen tartózkodó szemtanúnk azt mondta, hogy

szörnyű látványt nyújtott a helyszín a baleset után.

A járdát vér borította, a gyermekek cipői ott maradtak. Azt hitték, hogy a baleset sérültjei már nem élnek. A helyszínen a katasztrófavédelem munkatársa készített fotókat.

Öt gyalogost is elgázoltak Budapesten, egy 19 éves fiú meghalt

Fotó: MTI

Péntekről szombatra virradóra is gyalogos gázolás történt. Egy személyautó az Oktogon közelében, az Andrássy út 50. szám előtti zebránál ütött el két embert.

Egyikük, egy 19 éves férfi a helyszínen meghalt, mert olyan súlyos sérüléseket szenvedett.

A másik személyt, egy 22 éves nőt a mentők a kórházba szállították.

Öt gyalogost is elgázoltak Budapesten, egy 19 éves fiú meghalt

A balesetek sérültjeinek állapotáról egyelőre nincsen több információ.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem