12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÖt éven keresztül titkolta a csongrádi férfi, hogy embert ölt - VIDEÓ

Öt éven keresztül titkolta a csongrádi férfi, hogy embert ölt – VIDEÓ

Senki sem gondolta volna, hogy egy gyilkos szabadon mászkál közöttük. Aztán beismerő vallomást tett…

Durva gyilkossági ügyről számolt be a police.hu.

Még 2012-ben egy akkor 22 éves csongrádi férfi megölt egy 52 éves férfit, ám akkor senki sem jelentette az idősebb eltűnését, így a gyilkosságról 2017 márciusáig nem is tudott a rendőrség.

A hatósági információk szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság márciusban olyan információkhoz jutott, amely szerint az 52 éves férfit meggyilkolták. A nyomozók azonnal keresni kezdték a sértettet, akit később 2017. március 27-én egy csongrádi ház udvarán meg is találtak.

A hatóság – öt év távlatában – emberölés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a mára 28 éves férfit, aki elmondta:

Meggyilkolta a férfit!

Ennyi év alatt, mindenki előtt titkolta tettét, ezért senki nem is sejtette, hogy egy gyilkos sétálgat közöttük.

A rendőrök a napokban fejezték be a nyomozást, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem