7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÖt év börtönre ítéltek egy iraki férfit embercsempészet miatt

Öt év börtönre ítéltek egy iraki férfit embercsempészet miatt

forrás: MTI

Gyorsított eljárásban, a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítása nyomán öt év börtönre ítélt egy iraki férfit embercsempészet miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon, nem jogerősen pénteken – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A Németországban élő iraki férfi az eljárás adatai szerint szerdán az M5-ös autópálya mellett gépkocsijával felvett öt, az államhatár átlépésére jogosító okmányokkal nem rendelkező iraki állampolgárt azért, hogy Németországba szállítsa őket. A sofőrt és utasait a főváros VII. kerületében rendőri intézkedés során feltartóztatták és az iraki férfit előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozásának eredményeként a kerületi ügyészség a férfit 72 órán belül, gyorsított eljárásban, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt bíróság elé állította.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás és az ügyészi indítvány alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság megállapította a vádlott bűnösségét, és öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint öt évre kiutasította Magyarország területéről. Az ítélet fellebbezések miatt nem jogerős. A bíróság ügyészi indítványra elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.

A büntető törvénykönyv szeptember 15-én hatályba lépett, tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosítása jelentősen súlyosította az embercsempészés büntetési tételeit. Míg szeptember 15-e előtt az embercsempészés fenti ügyben szereplő esetét a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte büntetni, addig a törvénymódosítás nyomán ugyanez a cselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az iraki férfi szeptember 16-án követte a vádbeli cselekményt.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem