6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóOsztrák, lengyel és litván embercsempészeket fogtak el az M1-esen

Osztrák, lengyel és litván embercsempészeket fogtak el az M1-esen

forrás: MTI

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztálya egy-egy litván, osztrák és lengyel állampolgárral szemben indított eljárást embercsempészés bűntett gyanúja miatt.

A fővárosi rendőrök szombaton 18 óra 25 perckor az M1-es autópályán intézkedtek egy litván felségjelzésű gépjármű litván sofőrjével szemben, aki 12 szír állampolgárt akart Budapestről Németországba szállítani.

Ugyancsak az M1-es autópályán intézkedtek a fővárosi járőrök két gépjárművezetővel szemben 22 órakor. Az osztrák sofőr által vezetett osztrák rendszámú gépjárműben öt, míg a lengyel sofőr által vezetett francia honosságú autóban hét szír állampolgár utazott.

A járművezetők a – magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudó – szíreket anyagi ellenszolgáltatásért cserébe, jogellenesen akarták Németországba juttatni. A rendőrök a három férfit előállították, gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A bűncselekményekhez használt gépjárműveket lefoglalták – írta a BRFK.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work