7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldOsztrák belügyminiszter: Ausztria nem zárkózik be

Osztrák belügyminiszter: Ausztria nem zárkózik be

forrás: MTI

Igaza van a német kancellárnak abban, hogy nincs értelme kerítést húzni a nemzetállamok köré, Ausztriának nem is a bezárkózás a célja a szlovén határon tervezett „technikai zárral”, hanem a belépés rendezett, ellenőrzött mederbe terelése és a közbiztonság erősítése – mondta az osztrák belügyminiszter egy szerdai interjúban, amely a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap online kiadásában jelent meg.

 Osztrák belügyminiszter

Johanna Mikl-Leitner elmondta, hogy az osztrák kormány szerdai ülésén hozott döntés értelmében egy szakértői csoport megvizsgálja a technikai lehetőségeket. Ez a munka nagyjából tíz napig tart. A tervezéshez már hozzákezdtek. Az elképzelés szerint a határátkelők két oldalán néhány kilométer hosszan telepítenek műszaki zárat, amely „természetesen” kerítésből, de nem csak abból áll majd.

Az átkelőknél „masszív és stabil” szerkezeteket telepítenek, amelyek „tartósan csatornázni tudják a menekültek rohamát”. Erre azért van szükség, mert gyakran előfordul tülekedés a tömegben, amelyben asszonyok és gyerekek is vannak – mondta az osztrák belügyminiszter.

A tervekről tájékoztatták a szlovén rendőrséget, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker irodáját és Dimitrisz Avramopuloszt, a bizottság migrációs ügyekért felelős tagját.

A technikai zárnak „nincs alternatívája”, hiszen rendezett mederbe kell terelni a folyamtatot, amikor egyszerre 10-12 ezer ember akar átkelni a határon, és erről nem lehet máshogy gondoskodni – mondta Johanna Mikl-Leitner. Hozzátette, hogy a megoldás a menekültek biztonságát is szolgálja.

A konzervatív ÖVP politikusa hangsúlyozta, hogy a menekültválságot csak uniós szinten lehet hatékonyan kezelni. A szlovéniai, ausztriai és a németországi helyzet is azt „bizonyítja, hogy a lehető leggyorsabban fel kell építeni az Európa-erődöt”.
Az uniós külső határ „korlátozó jellegű ellenőrzésére” van szükség, „különben nem leszünk úrrá a helyzeten” – mondta az osztrák belügyminiszter.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem