14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódDivat, szépségápolásOsztd meg, fontos! Az egészséget is veszélyeztethetik a hamis illatszerek!

Osztd meg, fontos! Az egészséget is veszélyeztethetik a hamis illatszerek!

Az elmúlt két és fél évben 112 ezer üveg illegálisan árusított, jórészt hamisított parfümöt foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezek együttes értéke meghaladta a 800 millió forintot. A rendszerint a Távol-Keletről érkezett utánzatok a vásárlók egészségét is veszélyeztethetik: káros vegyi anyagokat, de akár állati vizeletet is tartalmazhatnak – írta keddi lapszámában a Magyar Idők.

Az adóhatóság tapasztalata szerint az illatszerek hamisítása egyre népszerűbb illegális foglalatosság, a hamisítványokat ugyanis minimális befektetéssel lehet előállítani, az elérhető haszon ellenben hatalmas lehet. Az illegálisan árusított parfümök alacsony ára azonban mindenkor figyelmeztető.

A hamis parfümök használata veszélyt jelenthet az egészségre, hiszen nem tudható, hogy az ilyen termékek milyen összetevőkből készültek. Egyes vizsgálatok szerint jobb esetben némi illatanyaggal ellátott víz lötyög az üvegcsékben, rosszabb esetben viszont állati eredetű vizeletet vagy káros hatású vegyi anyagokat is tartalmazhat a fiola – hívta fel a figyelmet a NAV a lapnak adott válaszaiban.

A NAV közterületeken, piacokon, üzletekben és a közutakon is rendszeresen keresi a hamis árut, de a határátkelőhelyeket sem kerüli el a hatóság figyelme. A lefoglalt hamis illatszereket megsemmisítik: bezúzzák, összetörik vagy elégetik a különböző hulladékfeldolgozó telephelyeken. Ha azonban a lefoglalt parfüm eredeti, a lefoglalást a NAV megszünteti és kiadja a terméket a jogos tulajdonosnak. Amennyiben a jogosult nem jelentkezik, az eredeti parfümöt az adóhivatal elektronikus árverési felületén értékesítik – olvasható a Magyar Időkben.

A HIRMAGAZIN.EU online média utánajárt, hogy miből készítik a hamis illatszereket! Az eredmény megdöbbentő! 

A hamisított parfüm ártalmas az egészségre! Szinte minden hamisított parfüm a macskák bizonyos testrészeinek kifőzéséből eredő léből, illetve macskák vizeletének és káros vegyi anyagoknak a hozzáadásával készül. Amelyik nem így készül, ott az eredeti parfümöt hígítják fel alkoholos desztillált vízzel, és/vagy állati vizelettel, vegyi anyagokkal.

Valószínű, hamis parfümöt a bolhapiacon találsz, vagy Budapesten a Sárkány-piacokon, illetve nagypiacokon.

A vonalkód és a felesleges ragasztóanyag, valamint a kartonpapír silány minősége is árulkodó!

A vonalkódot, az eredeti parfümöknél a doboz hátuljára, legalulra helyezik el.

Amint felesleges ragasztóanyagot találsz a dobozon, és a kartondoboz tapintásra silány minőségű, még ha boltban is veszed/vennéd (nem márkaképviseleten, vagy parfümériákban), ne vedd meg, mert az valószínű, hamis, vagy hamisított.

Szakszerűen, a parfümösök tudnak írni arról, hogy veszed észre, hogy hamis parfümöt vettél:

Nem lehet elég sokszor hangsúlyozni, hogy nem érdemes hamis parfümöt venni. Egyrészt elképzelhetetlen gagyi alapanyagokból dobják össze a szorgos kínai kezek, másrészt a parfüm az egyetlen olyan luxustermék, amely igazán elérhető bárki számára is – még azoknak is, akiknek vékonyabb a pénztárcája, számukra is vannak igazán jó és élvezhető alternatívák a parfümériák polcain. Tudom, hogy vannak olyan parfümfogyasztók, akik a spórolás jegyében direkt vesznek hamis parfümöt, de higgyétek el, hosszú távon nem éri meg, meg meg sem közelíti az eredeti parfümök minőségét, tartósságát, illatát. A parfümrajongók másik fele pedig egyáltalán nem akar hamis parfümöt venni, hanem valamilyen úton-módon becsapták. Jöjjön tehát 10 jel arra, hogy hamis parfümöt vettél/kaptál.

1. Hasonlít is meg nem is! 

Ez a remek példány tökéletesen bemutatja azt, hogy ha valamihez olcsón hozzá akarunk jutni, akkor nem a szemünknek hiszünk, hanem a spórolás kisördögének. Merthogy ez a “Woman Million” a Lady Million akar lenni, kísértetiesen hasonlít rá, éppen csak egy szó van elírva benne. Legyünk résen, ha nem tudjuk pontosan a nevét, nézzünk utána a neten!

2. Az utcán kínálta szatyorbólegy szimpatikus fiatalember/lány/asszony stb, mondván, hogy kamionról esett le, bezárt üzlet készletét árulja, úgy lopta a helyi parfümériából stb.

Ilyen nincs! Most komolyan! Ki hiszi el manapság ezt a mesét? Nem esik le semmi a kamionról, max a pótkerék, de az sem nagyon. És már nem olyan könnyű lopni sem! Ékes példája a fenti példány, amit szívbéli barátnőm vett Málta sétálóutcáján. A pofátlanság netovábbja, hogy bár a doboz legalább még hasonlít is az eredetire, de az üvege finoman szólva is ultra gagyi…az illatáról nem is beszélve.

3. Eleve nincs is ilyen nevű parfüm…

A kedvencem! Aukciós oldalak sztárjai ezek az “új”, soha nem debütált designer illatok…meg kell hagyni, kreatívak a hamisítók! Kedvencem a Dolce & Gabbana Sexy Choclate (ez milyen nyelven van?)  🙂

4. Piacon, ásziai plázákban vásárolt parfümök

Akármilyen csinos látszólag az üzlet, akkor is kínai hamisítványokat árulnak ezekben az ázsiai plázákban. Elképzelhetetlen, hogy egy nemzetközi designer brand magyarországi forgalmazója eladjon nagykerben parfümöket olyan terjesztőknek, akik aztán a piacon adják tovább. Nem. A márkás parfümök lényege, hogy az exkluzivitást, luxust nyújtsák, és azt egy koszos pulton, asztalon, deszkán nem tudják nyújtani. Sajnos tudom, hogy rossz hír, de nincs a piacon eredeti parfüm, csak megtévesztő hamisítvány.

5. Nagyon eredetinek néz ki, de valahogy fura…

Ha rossz érzésed van egy parfümmel kapcsolatban, főleg akkor ha már használtad és az garantáltan eredeti volt, akkor bízz a megérzéseidben. Ha jól figyelsz, felismerhetőek a hamis parfümök, még ha apró eltérések is vannak az üvegen, dobozon. A fenti képen a zöld REAL felirat jelzi, hogy az az eredeti, a piros FAKE pedig a hamis portékát jelöli. Ugye így már látszik a különbség?

6. Az a bizonyos fúvóka…

Leggyakrabban arról ismerhető fel a hamis parfüm, hogy a benne lévő műanyag fúvóka otromba vastag és erősen elhajlik. Az eredeti parfüm fúvókája vagy pont az egyik sarokig ér és szinte láthatatlan, vagy egyenesen az üveg aljáig fut. A fenti  képen is jól látszik a különbség, valamint itt az üvegek formája is teljesen más. Az eredeti gyártók ügyelnek arra, hogy az üveg belső alja homorú legyen, így az utolsó cseppek a sarkakban gyűlnek össze. ahová elér a fúvóka. Nem beszélve arról, hogy mennyire más a folyadék színe is.

A jobb oldali a hamis!

7. Aukciós oldalak, ebay Kínából

Sajnos azt kell, hogy mondjam – tisztelet a kivételnek -, hogy az aukciós oldalak tele vannak hamis parfümökkel. Érdemes egyszer az ebay-en vagy az aliexpressen szétnézni, tonnaszám kínálják a hamis parfümöket potom árért. Ha itt szeretnétek vásárolni, nagyon körültekintőek legyetek, és vásárlás előtt mindig olvassátok el az értékeléseket.

8. 100 ml

Őszintén? Soha nem veszek 100 ml-s parfümöt, még akkor sem, ha elvileg jobban megéri. Ha hamis parfüm, akkor az esetek 99%-ában mind 100 ml-s tétel. Hogy miért? Mert így hatékonyabb és olcsóbb. Nem vacakolnak holmi 30 ml-s szösszenetekkel, mert abból 3x többet kell eladni, mint egy 100 ml-s parfümből. Ha bárhol gyanúsan olcsón kínálnak új vagy használt 100 ml-s parfümöt, légy résen! Akkor óvakodj igazán, ha az adott oldal, eladó szinte csak 100 ml-s kiszerelésben kínálja a parfümöket. Tuti hamisak! A fenti képen a hamisítók kedvenc darabja, a 1 Million. A bal oldali a hamis: nézzétek meg a betűket, vékonyabban nyomva..apró különbség, de sajnos hamis.

9. Bekopognak, házhoz viszik, nagy áruházak folyosóin kínálják…

Röviden tehát aki bekopog és xy francia parfümöt kínál, amelyet most akarnak bevezetni Magyarországon, azt tessék elhajtani, mert a 100 forintos boltban 290-ért beszerezhető löttyöket kínálhatják.

10. Túl olcsó…

Tudom, szívfájdító, de bele kell törődni, hogy egy bizonyos ár alatt nem lehet eredeti, jó minőségű parfümöt kapni. Én mindig azt javasolom, hogy nézz körül a parfümériákban, netes boltok kínálatában, vesd össze az árakat és látni fogod, hogy max 2000-3000 forint differencia van az árak között. Ha valami túl olcsó, az gyanús!

Osztd meg, tájékoztasd szeretteidet, barátaidat, ismerőseidet, mert olyan egészségkárosodást okozhatnak a hamis „löttyök”, amelyek sok esetben, akár halállal is végződhetnek! www.hirmagazin.eu

Forrás: hirado.hu, Magyar Idők, MTI, HIRMAGAZIN.EU, parfumblog

Képek: parfumblog, Galéria Savaria

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem