Image default
Bulvár

Őszintén vallott szerelmük legintimebb pillanatairól Nagy Ervin

Nagy Ervin el­árulta, miért sze­re­tett bele pár­jába, Bor­bély Ale­xand­rába, akit rop­pant erős egyé­ni­ség­nek tart..

A színész a ma este a Spektrum Home-on látható NőComment című műsorban elmondta, Alexandra szláv felmenőitől örökölt egyfajta „nyers” identitást, amelyből fakadóan roppant erős személyiség. Ez tetszett meg neki benne.

Őszintén vallott szerelmük legintimebb pillanatairól Nagy Ervin

– Abszolút magyar születésű, de Szlovákiában nőtt fel, ahol kicsit nyersebbek az emberek. Mindig, amikor megyek haza hozzájuk, el szoktam csodálkozni, hogy olyan „szögletesen” vannak egymással.Persze, ugyanakkor hatalmas szívvel és szeretettel is, de a szláv lélek átjárja őket. Ő egy markáns személyiség. Én nem mindig csak a kifinomult, konszolidált, visszafogott részét látom. De én ebbe lettem igazából szerelmes – vallotta be a színész, aki azt is elárulta, hogy nagy változást hozott az életébe a szerelmével közös otthon. Amióta például együtt vannak, nem mehet be cipővel a lakásba. A színész egyébként nagyon sokat köszönhet a párjának és korábbi kapcsolatából született kislányának is.

Macsóságát ugyanis nekik köszönhetően vetkőzte le némiképp. A nőkkel való viszonya ráébresztette, hogy egy férfi az érzékeny oldalát is megmutathatja a világnak.

– Én nagyon maszkulin típus vagyok. Az apámtól ezt örököltem, ebből jövök, rengeteg minden van, amit ennek köszönhetek, de a nők sokat hajlítottak, finomítottak rajtam. Ezért roppant hálás vagyok a mai napig a páromnak és a lányomnak – mondta

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Adele a hangját is elveszthette volna, ha nem szánja rá magát erre a döntésre

Edit

Megható családi titkokról vallott Gaál Noémi

Mazsi

Leonardo DiCaprio orosz hasonmásán mulat a világ

Edit