6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárŐszintén beszélt a házasságáról Szinetár Dóra

Őszintén beszélt a házasságáról Szinetár Dóra

Szinetár Dóra negyvenéves fejjel két váláson van túl, s két gyermeke is született korábbi kapcsolataiból. 2015-ben házasodott össze Makranczi Zalán színésszel, s most őszintén beszélt kettejük kapcsolatáról.

Őszintén beszélt a házasságáról Szinetár Dóra

Tizenkilenc éves korában ment először férjhez a színésznő, s válásai után szilárd meggyőződése, hogy jobb a gyerekeknek az, ha új, de boldog kapcsolatban élnek a szülei, mint ha egy megromlott házasságban gyűlölködnének – írja a Blikk.

Dóra mélységesen hitt és hisz annak létezésében, hogy két ember egymásra talál és halálukig boldogan élnek – még ha nem is első szerelemként. Férjével, Zalánnal úgy érzi, hogy végtelen békesség honol kapcsolatukban, s ezt annak köszönheti, hogy mikor találkoztak, tudta, hogyan szeretne élni, s nem csúszott bele abba a hibába, hogy bárkinek is meg akart volna felelni.

A Nők Lapja tegnapi számában adott interjújában kiemelte, hogy fontosnak tartja, hogy egy kapcsolatban is tisztában legyen azzal a két fél, hogy nem csak együtt, de saját maguk, külön félként hogyan tudnak boldogok lenni – ezt tartja a házasságában uralkodó harmónia alapkövének a szereteten és az elfogadáson túl.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem