13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódDivat, szépségápolásŐszi nagytakarítás – az arcunkon is

Őszi nagytakarítás – az arcunkon is

A nyári időszakot követően a leggyakoribb problémát a ráncok megjelenése, elmélyülése, valamint a pigmentfoltok kialakulása jelenti, emellett szinte mindenki tapasztalja magán a bőr általános minőségromlását és vízvesztését is. Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus tanácsaiból kiderül, hogy az ősz beköszöntével hogyan ápoljuk arcbőrünket.

 szépségápolás ősszel

A nyár a felhőtlen kikapcsolódás időszaka, azonban a káros napsugarak, a klóros víz és a szél még megfelelő ápolás és védelem mellett is megviselia bőrünket. Víztartalma csökken, fakóvá, durva tapintásúvá válhat, és száraz, hámló területek jelenhetnek meg rajta. Ezek a tünetek a megfelelő ápolás nélkül állandósulhatnak, sőt súlyosabbá válhatnak, ezért fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk bőrünk tisztítására és táplálásra, valamint az időben elindított kezelésekre.

A regeneráció elengedhetetlen része a jelentős folyadékbevitel, de nem maradhat el a megfelelő bőrápolás sem. Az elhalt hámsejteket eltávolítóradírozást is magában foglaló, alapos arctisztítás után természetes hatóanyagokat – gyümölcscukrokat, növényi őssejteket és vitaminokat – tartalmazó krémekkel, pakolásokkal állíthatjuk vissza a bőr ragyogását. Érdemes a nyári, könnyebb keverékeket erőteljesebb hidratálóracserélni, éjszakára pedig zsírosabb, de a pórusokat nem eltömítő terméket választani.

Gyakran előfordul azonban, hogy ez is kevés a nyár bőrre gyakorolt káros hatásainak kiegyensúlyozására, ilyenkor érdemes olyanszépségkezeléseket is kipróbálnunk, mint a peeling, a mezoterápia, a hyaluronsavas hidratálás vagy épp a biolifting, a bőr feszesítésére pedig mikrofókuszált ultrahangos kezelést vagy vékonyszálas kontúrterápiát is alkalmazhatunk.

„Az őszi megújulás első lépése, hogy megszabaduljunk a pajzsszerű hámrétegtől, ami gátolja a hatóanyagok felszívódását. Erre a legjobb megoldást a kémiai és lézeres peelingek jelentik, amelyekkel mérsékelhetjük a bőrfelszín színbeli egyenetlenségeit, emellett pedig finom ránctalanító, bőrfeszesítő hatást is elérhetünk. A kezeléssel jelentős regenerációs folyamatokat indítunk be, amelyek hozzájárulnak a bőr tartós és hosszú távú szépségéhez is” – mondta el Dr. Kriston Renátabőrgyógyász-kozmetológus, aki hozzátette, különleges bőrmegújító eljárásokkal tovább fokozhatjuk a lézeres kezelések hatását éshidratálhatjuk a kiszáradt bőrt. „Mezoterápiával, hyaluronsavas mélyhidratálással vagy biolifting-eljárással maximális koncentrációban tudjuk a bőrbe juttatni a megfelelően összeválogatott, egyénre szabotthatóanyagkoktélt, amely segítségével felébreszthetjük a bőr szunnyadó  folyamatait is” – hangsúlyozta a szakember.

Dr. Kriston Renáta szerint ősszel a bőr feszesítésére is érdemes figyelmet fordítani. „Hosszú távú megoldást jelenthet a természetes eredményt biztosító mikrofókuszált ultrahangos kezelés vagy akár a vékonyszálas kontúrterápia is. Emellett hatékony módszernek tartom a töltőanyaggal történő térfogatpótlást, valamint a mimikai izomzat mozgásának mérséklését és blokkolását is, amennyiben az arc esztétikájának egésze szempontjából előnyösnek ítéljük meg” – tette hozzá Dr. Kriston Renáta, aki felhívta a figyelmet, hogy a beavatkozások hatékonyságát és időbeli tartósságát jelentősen befolyásolja a páciens életmódja és a bőr típusához és korához megfelelő ápolása is.

 

forrás: Redlemon

Most népszerű

Hasonló hírek