Vivian Maier, Robert Capa és kortárs magyar fotósok képeiből nyíltak kiállítások a Nagymező utcában

A titokzatos Vivian Maier, a kortárs magyar fotó 50 évét és Robert Capa 70 éve, Izraelben készült képeit nézhetjük meg a Nagymező utcai Capa Központ és Mai Manó Ház most nyílt kiállításain.

Izgalmas fotókiállítások nyíltak a Nagymező utcai Fotóutcában: a Capa Központban a Látkép az elmúlt fél évszázad magyar fényképészetét mutatja be, míg a Capa Izraelben Robert Capa itthon még nem látott fotóival ismerteti meg az érdeklődőket. A titkos szenvedély pedig a teljesen véletlenül felfedezett amatőr fotós, Vivian Maier izgalmas munkásságának egy újabb szeletét hozta el ismét a Mai Manó Házba.

A kortárs magyar fotográfia 50 éve

A Látkép című tárlat a Varsói Nemzeti Múzeumban a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében megrendezett Magyar tekintet: vázlat a magyar fotográfiáról című kiállítás képanyagának egy részét mutatja be. A Varsóban 2017 nyarán nagy sikert aratott, most a Capa Központban újrarendezett kiállítás a hazai fotográfia elmúlt félévszázadból merít. A Látképerre a törzsanyagra építve igyekszik árnyalni és bővíteni az ismereteket az elmúlt öt évtized magyar fotográfiájáról a meghatározó alkotók és képek bemutatásán keresztül, a korszakos jelentőségű Műhely ’67 című kiállítástól kezdve egészen a jelen magyar fotóművészetéig. Bár a kiállítás laza kronologikus rendre épül, teret nyújt a vizsgált időszakban uralkodó különféle fotográfiai eljárásokban és szemléletmódokban végbement változásoknak is. A tárlat ennek köszönhetően villantja fel a képzőművészeti fotóhasználat útjait és a dokumentarista tendenciákat is, a köztük húzódó kapcsolatokat, metszés- és csomópontokat, valamint a köztük lévő átjárás lehetőségeit.

A Látkép által felrajzolt fotótörténeti vázlat így igyekszik azt is bizonyítani, hogy a nemzetközileg elismert magyar származású fotósnemzedék örököseinek a nagy  elődökhöz hasonlóan megvan a helye a fotográfia nemzetközi történetében. A kiállításon olyan művészek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők, mint például Benkő Imre, Bukta Imre, Csontó Lajos, Drégely Imre, Fátyol Viola, Hemző Károly, Rodolf Hervé, Keleti Éva, Korniss Péter vagy Szombat Éva. A Csizek Gabriella és Balázs Kata által rendezett tárlat november 19-ig látható a Nagymező utca 8. alatt.

Egy nemzet születése Capa kameráján át

A Capa Központ névadóját, a fotográfia történetének emblematikus alakját gyakran a valaha élt legjobb háborús fotóriporterként emlegetik. Az öt harcmezőt megjárt magyar származású fotográfus tragikusan rövid élete során is maradandót alkotott, fotóival iskolateremtő képi világot hozott létre és az őt követő nemzedékeknek máig hatóan mutatta meg, hogy milyen nagy a mély humanizmusból építkező képek ereje. Robert Capa.

1948 és 1950 között három alkalommal is Izraelbe utazott, hogy az újonnan alapított zsidó állam mindennapjait fotografálja. Egy nemzet születésének első éveinek valóságát örökítette meg, a bevándorlók érkezésétől a menekülttáborok mindennapjain keresztül egészen az otthontalálásig, ezek minden várakozásával, örömével, fájdalmával és kétségével együtt. Az Izrael állam létrejöttének heroikus, ugyanakkor ellentmondásos időszakában készült felvételek hű képet festenek arról a fájdalommal, bizonytalansággal teli, de mégis optimista, naiv és idealista életérzésről, amely áthatotta az izraeli pionírok hétköznapjait. Capa életműve szerves és fontos részének tekinthető ez a háromszori ottlét alkalmával készült fotósorozat, amelyet, mint mindig, a résztvevő megfigyelő pozíciójából készített, határtalan empátiával. Mindannyian ismerjük Capa világhírű szavait: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. Robert Capa Izraelben is „közel volt”, együtt élt a lefényképezettekkel, és így születtek meg november 26-ig látható képei is.

Vivian Maier: a mindennapok érzékeny és titokzatos archiválója

John Maloof amatőr történész 2007-ben egy chicagói aukciósház árverésén bukkant rá egy jelöletlen, temérdek negatívot tartalmazó dobozra, s ezzel felfedezte Vivian Maiert (1926–2009), a huszadik század egyik kiváló „utcai fényképészét”. Személyes érdeklődése szorgos kutatómunkává alakult, s az évek során feltárta a több mint kétezer tekercs filmből, háromezer nyomatból és több mint százezer negatívból álló hagyatékot, amelynek nagy részét Maier valószínűleg sosem mutatta meg senkinek. Az egyébként dadusként dolgozó fotóst különösen érdekelte az őt körülvevő világ: 1950 körül kezdett el fényképezni, és egészen a kilencvenes évek végéig fotózott. Lencséjének fókuszában ugyanúgy felbukkantak az utcán játszó gyerekek, a dolgos mindennapjaikat végző férfiak és nők, a szerelmespárok, esetleg az urbánus afrikai-amerikai közösség életének egy-egy pillanata. De önmagát is gyakran belekomponálta egy-egy felvételbe. Képein leginkább Amerika egy-egy szelete, az új fejlesztések kedvéért lerombolt történelmi helyszínek maradványai, az elnyomottak és nincstelenek láthatatlan élete, valamint Chicago legkedveltebb nevezetességei térnek vissza újra és újra.

A Mai Manó Ház új kiállításával a Vivian Maier-titok megfejtését szeretné segíteni. A Vivian Maier fotográfiai örökségének egy részét gondozó New York-i Howard Greenberg Gallery külön a magyar tárlat számára állította össze a most látható hetvenöt fekete-fehér és színes fényképből álló anyagot, amely folytatása és egyben kiegészítése az öt évvel ezelőtt szintén a Mai Manó Házban bemutatott, hatalmas sikerrel futott tárlatnak. Az életmű fő tematikai egységei most is megjelennek és újdonságként több színes felvétel és fotódokumentum is bekerült a válogatásba. De a fotós egy filmtekercsének egymás utáni képkockái, azaz kontaktlapjai is láthatóak lesznek egy átvilágított felületen. A szintén Csizek Gabriella által kurált, A titkos szenvedély című kiállítás január 7-ig látható a Mai Manó Ház két emeletén, a Nagymező utca 20. szám alatt.

Vonatkozó cikk a capacenteről:

Nagymező utca – Budapest fotóutcája

Őszi fotográfiai programok a 120 éves Mai Manó Házban és a Capa Központban

120 éves a Mai Manó Ház
1894 késő őszén vonultak el Hahn József építőmester utolsó emberei is a Terézváros legközepén álló, frissen emelt, hangsúlyozottan reprezentatív épületből. A házat hónapokon keresztül csodálta az Andrássy úton és a Nagymező utcában korzózó úri özönség. Mert, bár a tizenkilencedik század fordulóján sorra-rendre épültek a szebbnél szebb klasszicista, eklektikus bérházak, paloták Budapest közepén, arra azért kevés példa volt, hogy egy épület külső falán Zsolnay kerámiából formázott puttók, zöld majolika borítás, Róna József szobrok, a fotóművészet múzsáit ábrázoló falfestmények díszelegjenek. Az épület, mely mind a mai napig, szinte változatlan formában fennáll, Mai Manó császári és király udvari fényképész üvegműtermeinek, lakásának adott helyett. Immár húsz éve a Magyar Fotográfusok Háza működteti, rendez benne kiállításokat, eseményeket, tartja fenn a legnagyobb fotós könyvtárat, könyvesboltot. A ház kivételes adottságokkal rendelkezik. Nincs Európában ehhez hasonló épségben megmaradt, már tervezésekor is csak fotós célokat figyelembe vevő, háromemeletes, de nyolcszintes, palota, ráadásul a főváros egyik legszebb, leglátogatottabb pontján.

Mai Manó
Az épület első gazdája, Mai Manó császári és királyi udvari fényképész (1855-1917) volt.
Mai Henrik orvos és tanár és Éliás Klára fiaként született Pesten. 1878-ban már önálló fényképészként dolgozott, műterme a Vilmos császár (Bajcsy-Zsilinszky) út és Andrássy út sarkán álló kis házban volt berendezve. 1892-ben vásárolta meg a Nagymező utca 20-as számú épületet is (Mai Manó Ház), amit műteremháznak épített át. 1885-ben megalapította a Fényképész Ifjak Önképző és Segély Egyletét, valamint a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének is egyik kezdeményezője volt. 1896-ban megválasztották a Fényképészek Asztaltársaságának elnökéül. Az 1900-as párizsi világkiállításon fényképeit aranyéremmel jutalmazták. Alapítója és főszerkesztője volt az A Fény (1906-1917) című lapnak. 1917-ben, örök nyugalomra helyezték a Kozma utcai izraelita temetőben. Neje, Rothauser Etelka, aki 1926-ban hunyt el, férje mellett nyugszik.

A magyar fotográfia 2014-ben sokszínű programsorozattal emlékezik Mai Manó fotográfusra és ünnepli a magyar fotográfus szakma legszebb emlékét, a Mai Manó Házat.

GENERÁCIÓK EGYÜTT címmel fotográfiai pályázatot hirdetünk szeptember 1. és 30 között. A Mai Manó Ház az Indafotóval együttműködve az épület 120. születésnapja alkalmából családi fotópályázatot hirdet. A téma generációk együttes megjelenítése, a Mai Manó korabeli világ sajátosságait ötvözve a XXI. század jellemzőivel. A pályázat meghirdetői olyan családi fényképeket várnak, amelyek nemcsak az esetlegességből születnek, hanem átgondolt, előkészített fotográfiák, melyekben érezhető maga a létrehozás folyamata is, nemcsak a véletlenül megörökített pillanat. A pályamunkák formai és technikai megközelítése műfaji megkötés nélkül, teljesen szabadon kezelhető és értelmezhető. Minden pályázó csak egy, 2010 után készített sorozatot (minimum 3 – maximum 5 db képet) küldhet be a pályázatra.

Mai Manó emlékek gyűjtése és Mai Manó síremlékének rendbe tétele

A családi archívumokban rejtőző, Mai Manó császári és királyi fotográfus által készített fényképeket, és az őhozzá köthető dokumentumokat, újságokat, könyveket gyűjti össze a Mai Manó Ház az évfordulóra rendezett kiállításra, megalapozva ezzel egy Mai Manó archívumot.

Családi fotográfia – kiállítás a 120 éves Mai Manó Ház tiszteletére
2014. október 9. – november 9.
A fényképek bizonyítékok. Bizonyítják, hogy előttünk is éltek, s tanúsítják, majd ha nem leszünk, hogy voltunk. A hová megyünk nem értelmezhető a honnan jöttünk biztos tudása nélkül, s ebben nagy segítség a családi fénykép gyűjtemény, akár album, akár doboz, akár egy digitális memóriakártya a megjelenési formája. A kiállítás a családi fényképeknek, az egykor volt és a mai képeknek kíván teret és lehetőséget teremteni, és mindezt a fotós szakma legszebb emlékének, a Mai Manó Háznak születésnapjára időzítve. Háromszoros születésnapot ünneplünk 2014-ben: a Mai Manó Ház 120 éves, a kiállítótermek 20 évesek és a könyvtár 15 éves lesznek idén.

Fotóutca Fesztivál – a fotográfia, mint demokratizált kommunikációs eszköz, avagy a vizuális nyelv dialektikája
2014. október 9-12.
Capa Központ és Mai Manó Ház

Aligha van a kortárs kultúrának még egy olyan ága, aminek az élvezete és a művelése egyaránt olyan széles tömegeket érint, mint a fotográfiáé. A képek meghatározó szerepet játszanak a mindennapi életünkben. Nem csak befogadói vagyunk, de a modern telekommunikációs eszközök révén szinte valamennyien készítői is a nap, mint nap keletkező, felmérhetetlen mennyiségű alkotásnak.
A képek létrehozása, mint művészet, és mint a világunkról szóló tudósítás, mint információ és kísérletezés egyaránt a mindennapi kommunikációnkhoz tartozik. A fotókultúra egyszerre a kreatív ipar, a tömegkommunikáció és modern művészet része. Nincsenek nyelvi akadályok, és a fotográfia – a gyors befogadhatóság révén – még a legbonyolultabb művészeti törekvések esetében is mindig kínál egy, az ösztönökre ható, elemi befogadási szintet is. Nem véletlen tehát, hogy a tömegkommunikációban játszott szerepe mellett a fotográfia radikálisan előretört a kortárs képzőművészetben.

A fotográfia felszabadult, széles körben elterjedt es mindennapi közlési móddá változott.

A Fotóutca Fesztivállal szeretnénk széles rétegekhez eljutni és közérthetően elmagyarázni, hogy mi történik a fotográfiával most, hogy gyakorlatilag bárki, bármikor készíthet és készít is fotókat. Azért készíti ezeket, hogy megmutassa, megossza azt, ami tetszik neki, és amit gondol, vagyis azért készíti ezeket, hogy kommunikáljon. A hivatásos fotográfusok szakmai kihívásként élik meg, hogy mindenki fotókat készít. A nagyközönség pedig nem tudatosítja, nem érti, hogy a fotó a beszélthez hasonlóan viselkedő nyelv, amit – nem csak ösztönösen – művelni, használni és értelmezni lehet és kell.

A Fotóutca Fesztivál háromnapos rendezvénysorozata a fotográfia közlési módjait szeretné megmutatni. Egy olyan nagyszabású vizuális fesztivált tervezünk, ami az élvezetben, értelmezésben, a használatban segít igen népszerű formában, a szakma és a nagyközönség aktív részvételére számítva.

A Fotóutca Fesztivál részeként a Mai Manó Házban Családi Fotófesztivál zajlik
A család, a családhoz tartozás fontossága, a múlt megismerésének lehetősége, a fényképezés és a képnézés módjának átalakulása olyan témák, amelyek a fotográfus szakmát és a széles nagyközönséget is érdeklik. A fényképezkedés a figyelmet egyrészt egy nagyon átalakulóban lévő szakma, a fotográfia múltjára és jelenére, másrészt a családi fotók keresése, a régi családi történetek mesélése révén a családi közösségek nélkülözhetetlenségére hívja fel.
A fotografálás a Mai Manó Ház összes helyiségében, és kitelepülve az előtte lévő utcai részen zajlik. A családi fotózás történetével, formáival, színtereivel, ismerkedhetnek meg a nézők, hivatásos fényképészek telepített hátterekkel, tárgyakkal műtermi illúziót keltő családi fényképeket készítenek.
A jelmezes fotografálás során a Napfényműteremben az archaikus fotográfiai technikákkal (ambrotípia, vagy más névvel nedves kollódiumos pozitív eljárás, 1851) ismerkedhet meg a nagyközönség. Az eljárás lényege, hogy a fotográfus a helyszínen önti az üveglemezre a kollódiumot és érzékenyíti, exponálja, majd még megszáradás előtt hívja elő a negatívot, ami fixálás után változik pozitív képpé.
A Mai Manó Ház előtt felállított fényképező automata segítségével lehetőség nyílik családi szelfik készítésére különleges, épített díszletek között. Polaroid családi felvételeket, digitális képeket készítenek a kortárs fotó kiváló alkotói festett hátterek, jelmezek, díszletek segítségével.

A Capa Központ bővülése
2013 őszén kezdte meg a működését a kormány határozata értelmében a magyar fotográfiai szakma első, állami finanszírozással létrejött intézménye, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. A Capa Központ a hazai és nemzetközi fotográfia alkotóinak bemutatásán túl feladatának tekinti a vizuális kultúrához tartozó oktatási és kutatási tevékenységet, valamint fotószakmai és társművészeti programok, rendezvények szervezését. A Capa Központ 2014. augusztus óta a bérlője a volt Tivoli Színház helyiségeinek.
A Capa Központ helyszínéül szolgáló Nagymező u. 8. szám alatti épületet mintegy 100 éve építtette Ernst Lajos budapesti vállalkozó és műkereskedő. Az akkori elképzelésben az alsó (utcai) szinten működött a belváros legnagyobb mozija, az első emeleten a kiállító és aukciós tér, a fentebbi szinteken zongoraterem és műterem-lakások voltak. A szecessziós épület részeit mesterségesen választották szét az 1950-es években és elkülönítették egymástól a mozit (Tivoli Színház) és a kiállító teret (Capa Központ, volt Ernst Múzeum). A jelenlegi újraegyesítés nem csak helyreállítás, de egy Közép-Európában is egyedülálló intézményt hozhat létre.
A megvalósuló rekultivációval a Capa Központ területét illetően mintegy duplájára nő: 200 fős rendezvényteremmel, raktárral, előtérrel, kiegészítő helyiségekkel bővülve az eredeti célkitűzésnek megfelelően magas színvonalú fotográfiai eseményeket, társművészeti programokat, konferenciákat, fesztiváloknak adhat helyet, és így létrejöhet közép-európai értelemben is úttörő, kortárs fotográfiai és kulturális centrum.

További őszi fotográfiai programok a Nagymező utcában

KIÁLLÍTÁSOK A CAPA KÖZPONTBAN

Bőrödön viseled/Second Skin – társadalmi konstrukciók vizuális kódjai
2014. szeptember 29. – november 2. 
Oltai Kata kurátor rendezésében a kiállítás azt a kérdéskört járja végig, hogyan építjük fel egyéniségünket, melyet kifelé mutatunk környezetünknek, mit jelentenek a kényszerítő vagy szabadon választott társadalmi szerepek, egyáltalán léteznek-e ezek és a nekik megfeleltetett jelzőrendszerek. Hogyan épül fel kulturális identitásunk, hovatartozásunk, személyiségünk az egyre inkább homogenizáló globális kultúrában. Milyen jelentéssel ruház fel a többségi társadalom vagy egy szubkultúra bizonyos ruhadarabokat, teststilizálást, kellékeket. Hogyan teremt egyenruhákat meghatározott társadalmi rítusokhoz, melyek később eszközül szolgálnak az adott gyakorlat kritikájaként. A kiállítás több, mint 30 kortárs fotográfus képeit vonultatja fel a rendszerváltozást megelőző időszaktól napjainkig.

Kép és képtelenség (munkacím)
2014. november 17. – február vége
A Capa Központ és a Kitchen Budapest közös kiállításának alapötletét az adta, hogy a megfigyeléshez használt eszközök újabb generációja (Google Glass, Oculus Rift, stb.) jelent meg a piacon; és több kutatás-fejlesztés is újabb megfigyelő és képfeldolgozó, a látást és a vizuális érzékelést átértelmező eszköz kifejlesztését tűzte ki célul. Ezen eszközök közül néhány már rendelkezik felhasználási gyakorlatokkal, felhasználási irányokkal, de a tömeges elterjedésük még nem jellemző, ezért a felhasználóik első sorban early adopterek, advanced userek, művészek. A kiállítás küldetése, hogy feltérképezze, rendszerezze és bemutassa ezeket a felhasználási módokat – a gyártók által vizionált és javasolt felhasználásokat, párhuzamosan a korai felhasználók által vizionált és hackelt használatokkal.
A kiállítással az a célunk, hogy játékos és szórakoztató formában bemutassuk a fiataloknak (14-25) milyen meghatározó, a látást és megfigyelést segítő eszközök fogják meghatározni az elkövetkező évtizedet és felkeltsük érdeklődésüket, hassunk kreativitásukra, ösztönözzük őket ezen eszközök kipróbálására, használatára és alakítsuk gondolkodásukat, tágítsuk vízióikat a felhasználási lehetőségekről.
A kiállítás kurátora Nemes Attila kulturális közvetítő (cultural mediator), társkurátorai Kiss László és Boros Judit.

KIÁLLÍTÁSOK A MAI MANÓ HÁZBAN

Sylvia Plachy – Mikor lesz holnap?
2014. november 13. – 2015. február
A világhírű, magyar származású, budapesti születésű fotográfus Sylvia Plachy 1956-ban 13 évesen a forradalom után, egy lovaskocsiban rejtőzködve, szüleivel jutott át az osztrák határon, majd két évvel később New Yorkban telepedtek le. Azóta is ott él családjával.
1964-ben kezdett el fényképezni, a Pratt Institute-ban fotográfiát tanult. André Kertész tanítványa és barátja lett. Kettejük meghitt kapcsolatában a mester tanítvány viszonyt a nagyapa-unoka kapcsolat színezte át és meghatározó élményeket adott mindkettejüknek. Sylvia Plahy szellemi örököse lett Kertész humanizmusának és fotográfiai látásmódjának, ötvözve azt saját személyiségével.
Életét, fotográfiai munkásságát folyamatos sikerek és elismerések kísérik. Sorsa nagyszerű példája annak, hogy egy bevándorló család gyermeke hogyan tudja megvalósítani álmát, emberi értékeinek sziklaszilárd megtartása mellett hogyan tudja felépíteni szakmai karrierjét és mindeközben férjével felnevelni egy tehetséges fiút, aki aztán a világ egyik meghatározó színésze lesz.

Richard Avedon így jellemezte Sylvia Plachy-t: „Megnevettet és megszakad tőle a szívem. Erkölcsi lény. Ő minden, aminek egy fotográfusnak lennie kell.“
A Mikor lesz holnap? című tárlat áttekinti az egész életművet, egyaránt válogat a régebbi és a közelmúlt felvételeiből, színes és fekete fehér munkákból. Azt a személyisége középpontját jelentő és minden munkáját átható erkölcsiséget és a fotográfia erejébe vetett hitet veszi alapul, amely nélkül nem is létezne ez az életmű.

Forrás: eloben.hu / capacenter

Kiemelt kép: www.hirmagazin.eu