9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÖsszeütközött két vitorlázó repülőgép Nyitra fölött

Összeütközött két vitorlázó repülőgép Nyitra fölött

Forrás: MTI

Egymásnak ütközött két egyszemélyes vitorlázó repülőgép szombaton Nyitra légterében – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

 

összeütközött két vitorlázó repülő
Fotó: illusztráció

A repülőgépek egyike az ütközés után biztonságosan leszállt a helyszínhez közeli repülőtéren, a pilótának nem esett baja. A másik gép lezuhant egy családi házra és megrongálta annak tetejét. A pilóta sikeresen katapultált, de kisebb sérüléseket szenvedett.

„A 38 éves cseh pilóta el tudta hagyni a gépét, ejtőernyőjével egy kertben ért földet” – mondta el a nyitrai rendőrség szóvivője, hozzátéve, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják.

Szemtanúkra hivatkozva a szlovák hírügynökség azt írta, a balesetet az okozta hogy a két pilóta túl közel vitte egymáshoz a vitorlázó repülőgépeket, így azok összeértek.

A balesetről fényképeket is közlő nasanitra.sme.sk helyi hírportál szerint a házban, amelyre az egyik repülőgép lezuhant, éppen ebédelt egy család. Az ijedtségen kívül nem esett bajuk.

A lezuhant gép és pilótája a Nyitrán megrendezett, szombaton véget ért, Pribina cup nevet viselő vitorlázó repülőgép versenyen vett részt.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem