7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárÖsszetört a gyásztól, megtörte a csendet az 54 éves sztáranyuka

Összetört a gyásztól, megtörte a csendet az 54 éves sztáranyuka

Az Oscar-díjas színésznő az utóbbi időben több szerettét is elveszítette, a megrázkódtatások miatt el is zárkózott a nyilvánosság elől.

Az utóbbi időszakban Sandra Bullock eltűnt a nyilvánosság elől, nem jelent meg vörös szőnyeges eseményeken, és interjút sem adott. A színésznőnek érthető oka volt minderre, hiszen szeptemberben 93 évesen elhunyt imádott édesapja, akivel nagyon közel álltak egymáshoz.

Ezt is nehezen dolgozta fel a színésznő, de nem sokkal később mindkét kutyája, Poppy és Ruby is meghaltak. Sandra Bullock mindkét kutyusát örökbe fogadta, mindketten sérültek voltak. Poppy-nak három, Ruby-nak pedig csak két lába volt.

Kedden a történtek óta először mutatkozott nyilvánosan, egy díjátadón, ahol az Ocean’s 8 – Az évszázad átverésé-ből ismert kolléganőjéről, Sarah Paulsonról mondott beszédet.

Nagyon borzasztó heteken vagyok túl. Az édesapám meghalt, majd mindkét kutyám meghalt, szóval semmi kedvem kedvesnek lenni

– kezdte beszédét. Azt mondta, hogy emiatt arról fog beszélni, hogy mit nem szeret Paulsonban. Ironikus felsorolásában szólt arról, hogy nem tetszik neki, hogy a színésznő bármit viselhet, akkor is elbűvölő, hogy annyira bátor és inspiráló, és hogy szigorú munkamorálja miatt ő maga is keményebben akar dolgozni. Hozzátette, hogy Paulson a nehéz időszakban is mellette állt. Majd azzal fejezte be, hogy ha példaképet keresünk, kolléganője a tökéletes választás – írja a Daily Mail.

Bullock egyébként nem volt egyedül a nehéz időkben sem, a US Weeklyúgy tudja, hogy párja, Bryan Randall végig támaszt nyújtott neki.

Forrás: Ripost

Fotó: Europress – AFP/Anthony Harvey

Fotó: AFP

 

Most népszerű

Hasonló hírek