Hirmagazin.eu
Főoldal » Összetört a gyásztól Cseh László: most közölte a tragikus hírt
Sporthirek

Összetört a gyásztól Cseh László: most közölte a tragikus hírt

Olimpiai ezüst- és bronzérmes úszónk, Cseh László a közösségi oldalán tudatta a szomorú hírt, miszerint elhunyt az édesapja.

„Mély fájdalommal tudatom, hogy id. Cseh László, Édesapám, Példaképem és messzemenő segítőm az élet és a sport területén 2020.08.24-én elhunyt!

Egy Apa elvesztése pótolhatatlan űr minden gyerek számára.

Nekem is az” – írta posztjában Cseh.

Idősebb Cseh László halálhíréről a Magyar Úszó Szövetség is beszámolt:

Most úgy nagyon nem jó… Hatvannyolc esztendős korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének első junior Európa-bajnoka, olimpikon, világ- és Európa-bajnoki döntős kiválóság – és nem utolsósorban legendás úszónk, Cseh László édesapja.

Kortársai szerint nagyszerű úszó volt, egykori csapattársa, Gyarmati Andrea szerint „Roland Matthes szintű tehetség, csak a csillagok együttállása, a napi forma miatt végül nem jutott el a legnagyobb csúcsokra”. Való igaz, a kelet-német világklasszis mögött sokszor tűnt fel Cseh László neve másodikként az akkoriban először megjelenő világranglistán a hátúszó-számokban – ám a világbajnokságon végül az 1973-ban, Belgrádban elért 5. hely, Európa-bajnokságon pedig az 1970-es barcelonai 6. hely jelentette a legjobb egyéni eredményt. Részt vett az 1972-es müncheni olimpián, ahol nem kis részt vállalt abból, hogy a férfi vegyesváltó meglepetésre döntőbe került, ahol végül a 8. helyen zárt.

A magyar úszósport históriájába örökre beírta magát azzal, hogy a junior Európa-bajnokságokon ő az első magyar, aki aranyérmet szerzett: 1967-ben, Linköpingben 100m pillangón győzött, majd lett ezüstérmes 100m háton.

Hazai vizekben utóbbi távon egyeduralkodónak számított, 1968 és 1973 között zsinórban hatszor nyerte meg a magyar bajnoki címet – mindösszesen 13-szor állhatott itthon a dobogó tetején. Ő volt az, aki még akkor is vidám volt, amikor nem lett volna oka mosolyogni. Valamennyi érménél és eredményénél nagyobb fegyverténynek számít – legalábbis Gyarmati Andi szerint –, hogy annak idején a Margitszigeten meggyőzte az akkor őt trenírozó Székely Évát arról, hogy az edzés közben hozzon neki két rántotthúsos szendvicset, mert azt délelőtt tízkor készítették frissen, és ő azt jóízűen el is fogyasztotta az ötórás szeánsz kellős közepén…

A fiatalabb generációk persze más emlékképeket őriznek róla: ő volt az apa, aki Cseh Laci karrierjének első felében gyakorlatilag mindenhova kísérte a fiát, még versenyek alatt is. Köpeny, törölköző, papucs, úszószemüveg – bármi, ami kell. Mindezt úgy, hogy soha, de tényleg soha nem szólt bele abba, amit az edzői kértek a fiától. Ha kérdezték, elmondta a véleményét, de mindig a háttérben maradt, és kizárólag arra koncentrált, hogy fantasztikus tehetséggel megáldott fia a lehető legzavartalanabbul készülhessen, versenyezhessen. Ha az volt a célja, hogy Laci érje el mindazt, ami neki nem adatott meg, akkor örömmel dőlhetett hátra: fia négy olimpiáról tért meg éremmel, világbajnoki címeket szerzett, míg a felnőtt Európa-bajnokságok valaha volt legeredményesebb férfiversenyzőjének számít 14 aranyérmével (plusz 19 rövidpályán) – nem magyar viszonylatban, hanem összességében.

Valamiért a sors úgy akarta, hogy idén, ami alighanem Laci pályafutásának utolsó évada lett volna, ne lássa a fiát egy újabb budapesti Eb-n és az ötödik olimpiáján – jövőre viszont már fentről figyelheti, mosolyogva, amint Lackó remélhetőleg megmutatja, mekkora klasszis, még egyszer, utoljára.

A Magyar Úszó Szövetség és a magyar úszók családja mély részvéttel osztozik a Cseh család gyászában.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Pozsonyi Zita

 

Hasonló hírek

Tét nélkül…

Edit

Hosszú Katinka még mindig imádja

Géza

Itt az első kép – az Apáczai utcában fotózták le Ronaldót!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------