15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárÖsszeroppant a gyásztól az Omega zenésze, szomorú bejelentést tett

Összeroppant a gyásztól az Omega zenésze, szomorú bejelentést tett

Molnár György nehezen viseli Benkő László elvesztését. Úgy érzi, hogy ideje visszavonulnia, már azt is elárulta, ez mikor fog bekövetkezni.

Nagyon nehéz időszakot él az Omega együttes. A zenekar két fontos tagját is elveszítette tavaly: Benkő Lászlót és Mihály Tamást.

November 11-én volt a billentyűs halálának első évfordulója, amikor is a rajongók és a zenészek együtt emlékeztek meg róla.

Még mindig gyászolják elvesztett zenésztársaikat az együttes tagjai. Ám most még ráadásul a frontember, Kóbor János felépüléséért is aggódnak.

Az Omega azóta sem lépett színpadra, most mindannyian elmesélték a Tényeknek, hogy telt el ez az esztendő Benkő László nélkül.

Molnár György, azaz Elefánt bevallotta, hogy összeroppant a gyász súlya alatt. Végül komoly elhatározásra jutott: a jövő évi 60. jubileumi koncertjükön befejezi, kilép az együttesből, mert úgy érzi, csonka lett a csapat – írja a Tények.

 

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu
Fotó: Tények

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem