6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekÖsszeesett meccs közben, kilencszer kellett újraéleszteni egy 16 éves magyar focistát

Összeesett meccs közben, kilencszer kellett újraéleszteni egy 16 éves magyar focistát

A kapu mögött lett rosszul az FC Dabas U19-es csapatának játékosa, jelenleg mesterséges kómában tartják.

Csütörtökön, Kakucson, egy felkészülési mérkőzésen esett össze az FC Dabas U19-es csapatának 16 éves játékosa, Duhaj Ádám.

A meccsen, miután egy gólt lőtt, lecserélték. Ez után épp a kispad felé tartott, amikor összeesett a kapu mögött. Kilencszer kellett újraéleszteni, de az életét sikerült megmenteni – írta a Foci a köbön.

„Két perc volt hátra, amikor Ádám jelezte, lemenne a pályáról, és egy perc múlva le is jött, mert a cipője nyomta a lábát. Lesétált az oldalvonalnál, hogy odajön hozzám, a kispadhoz, de nem jutott el odáig… Az oldalvonal mellett tartózkodók állítják, a kapu mögött még kinyújtózott, mintha szúrna a szíve, aztán összeesett” – nyilatkozta a többszörös gólkirály, Farkas Krisztián.

A mentő kiérkeztéig hatszor élesztették újra, majd mentősök még további másfél órán át küzdöttek érte. Farkas szerint már stabil volt az állapota, amikor a mentő Budapestre ért vele. A kocsiban még háromszor kellett újraéleszteni.

„Nagyon reméljük, hogy túléli, és nem lesz maradandó agykárosodása.

Nem volt előjele ennek az egésznek, mert bár körülbelül két hete volt egy kis megfázása, ugyanúgy készült, edzett, mint máskor.

Jelenleg a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán ápolják, mesterséges kómában tartják még jó néhány napig. Hiszek abban, hogy minden jóra fordul, mert amit tegnap átéltem, az nagyon felkavaró volt” – mondta Farkas.

A játékos édesapja a Borsnak elmondta, hogy „Valóban ott voltam a meccsen, elindultam focizni onnan, és utána hívtak, hogy mi történt és menjek vissza. Itt vagyunk bent Ádám mellett, akit továbbra is mesterséges altatásban tartanak.”

Forrás: Szeretlek Magyarország

Címlapkép: illusztráció

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem