14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekÖsszedőlt egy budapesti ház

Összedőlt egy budapesti ház

hirmagazin_2015-07-09_065540

A fővárosban is számos riasztást kaptak a tűzoltók a heves zivatarok okozta fennakadások miatt – tudatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője. Budapesten egy ház összedőlt.
Fotók: Katona László

Jellemzően kidőlt fák, megrongálódott épületek miatt kérték a tűzoltók segítségét. Sok helyen a heves esőzések miatt az utakon hömpölyög a víz, emiatt áll, vagy csak lépésben halad a forgalom – közölte Kolozsi Péter.

A katasztrófavédelem azt kéri, hogy aki teheti, maradjon otthon. Az útközben lévőknek pedig azt ajánlják, hogy biztonságos helyen parkoljanak le.

A XIX. kerületi Wekerletelepen több mellékutca járhatatlan. A Határ út XIX. kerületi részén jelenleg egy-egy sávban haladnak a járművek, mert kidőlt fák és villanyoszlop akadályozza a közlekedést. A József Attila telepen is több fa kidőlt a viharos szél miatt.Ferihegyen is volt gond
Fennakadásokat okozott a Budapest térségébe szerda délután megérkezett vihar, több járat késve tudott leszállni.

A Wizz Air göteborgi járata csak második próbálkozásra tudott landolni, a Ryanair Trevisóba tartó gépe a heves esőzés miatt negyed órán keresztül nem tudott felszállni, az easyjet londoni és a Lufthansa frankfurti járata jelentős kerülővel közelítette csak meg a repülőteret, a Wizz Air és a British Airways londoni, az Air France párizsi járata pedig egy ideig a légtérben várakozott.

Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője azt mondta, 20-30 perces késések voltak a forgalomban. Az induló járatoknál az okozott késést, hogy vihar idején le kell állítani a földi kiszolgálást.

Azóta a zivatarzóna elvonulásával helyreállt a rend a közlekedésben a budapesti repülőtéren.

A BKK több járata is érintett
Országszerte közel 3 ezer alkalommal, csak a fővárosban mintegy 1600-szor riasztották a tűzoltókat szerdán estig a vihar okozta károk elhárítására.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több járata is fennakadásokkal közlekedett.

A 3-as metró továbbra sem közlekedik a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között, a 6-os (ráckevei) HÉV helyett a Közvágóhíd és Pesterzsébet-felső között pótlóbuszok közlekednek, a 7-es (csepeli) vonalon pedig fakidőlés miatt szünetel a vonatforgalom. Fennakadások vannak egyebek mellett az 1-es, a 2-es, a 3-as, a 18-as, a 41-es, a 47-es, a 49-es, valamint a legtöbb dél-pesti villamosvonalon, a trolijáratoknál és a Dózsa György utat érintő buszoknál.

A főváros területén jelenleg mintegy húsz tűzoltójármű és legénysége szivattyúzza a vizet, távolítja el a kidőlt fákat. A viharban a trolik és a villamosok felsővezeték-rendszere is megsérült. Több troli és villamos nem közlekedik, busz- és HÉV-járatok is kiestek a forgalomból.

A felsővezetékekben és az elektromos berendezésekben jelentős károk keletkeztek, amelyek felszámolása és a helyreállítás csütörtökre is áthúzódik. A BKK szerda este a Facebook-oldalán azt írta, jelenleg is több mint harminc vonalon vannak fennakadások a felsővezetékeket leszakító kidőlt fák és oszlopok, illetve a sok csapadék miatt. Buszok átcsoportosításával igyekeznek mindenhol biztosítani a közösségi közlekedést, de a kármentés a közutakra került akadályok és torlódások, valamint a várható újabb viharok miatt továbbra is ritkább követési időre és hosszabb menetidőre kell számítani.

A viharok miatt Pest megye és Budapest több pontján is átmeneti zavarok lehetnek az áramszolgáltatásban – írta a katasztrófavédelem.

Pótkocsit borított fel és fákat döntött ki a szél Veszprém megyében
Tovább nőnek az amúgy is jelentős késések az ország vasútvonalain a vihar miatt. Egyes vonalakon már 180-220 percet várakoznak az utasok a szerelvényekben.

A viharban több épületbe villám csapott – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Csépányi-Barczi Petra elmondta, viharos erejű széllel érkezett meg a hidegfront Veszprém megyébe szerda délután. A szél a 8-as főúton Bándnál egy tehergépkocsi pótkocsiját borította fel, a forgalom egy ideig félpályán haladhatott.

A szóvivő tájékoztatása szerint Ajka térségében mintegy tíz alkalommal kellett a tűzoltóknak kidőlt fákhoz vonulniuk, emellett Gyulafirátóton villanyvezetékre, Veszprémben pedig a vasútállomás közelében vasúti felsővezetékre dőlt fa. Hárskúton egy családi ház tetőszerkezetét rongálta meg a szél.

Halimbán az Ifjúság utcában villám csapott egy családi házba, az épület 100 négyzetméteres tetőszerkezetének fele lángra kapott. A tűzhöz az ajkai tűzoltók vonultak. Szintén villám csapott Balatonalmádiban a Napsugár utcában egy 3 szintes épületbe, itt komolyabb beavatkozásra nem volt szükség – tette hozzá a szóvivő.

Komárom-Esztergom megyében jégeső és széllökések nélkül vonult át a vihar, felhőszakadást sehol nem tapasztaltak. A megyében este hat óráig a tűzoltók összesen két viharkáros esethez vonultak, egy kisebb fa dőlt ki, illetve egy pincéből kellett vizet szivattyúzni – mondta el a megyei katasztrófavédelem szóvivője, Benis-Völgyi Ágnes.Tetőt rongált a szél Székesfehérváron
Megbontotta a viharos erejű szél egy többszintes sorház tetőszerkezetét szerda délután Székesfehérváron. A Hübner András utcában egy többszintes sorház tetőszerkezetén 150 négyzetméteres felületen megbontotta a profillemezt a viharos erejű szél. A tetőről leszakadó törmelék parkoló autókat és más épületeket is megrongált. A még veszélyes darabokat a székesfehérvári tűzoltók eltávolították, és rögzítették a még ép részeket – mondta el Szabó-Bisztricz Anett – a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Épületre dőlt fa egy agárdi táborban, de az ott tartózkodó több mint harminc gyermek közül senki sem sérült meg – tájékoztatott a szóvivő. A fát a pusztaszabolcsi tűzoltók egy fővárosból érkező magasból mentő gépjármű segítségével távolítják el.

A viharos szélben kidőlt egy fa Székesfehérváron egy buszmegállóban, az ágai eltaláltak egy gyalogost, akit a mentők kórházba vittek. A Seregélyesi úton pedig egy leszakadt villanyvezeték miatt gyulladt meg két, a vezeték alatt parkoló személygépkocsi.

Gánt-Gránáson egy melléképületben keletkezett tűz villámcsapás miatt.
A szóvivő elmondta: a késő délutáni órákig viharkárok miatt közel 120 bejelentést kaptak főként a megyeszékhely és a Velencei-tó térségéből.

Fejér megye tizenhat településén áramkimaradás van.200 villanyoszlop sérült Hevesben
Heves megyében tíz középfeszültségű, valamint kétszáz kisfeszültségű távvezetékben. Fák dőltek úttestekre, épületekre is. Szerda estig hatvanhét, zömében fakidőlések miatti riasztás érkezett a katasztrófavédelem megyei ügyeletére, a káresetek közül harmincnyolcat már felszámoltak.Érden és Diósdon is káosz volt
Érden, az Olvasztár utcában kidőlt fák akadályozták meg a bejutást a lakásokba, a Törcsvári utcában pedig egy épület kéményét döntötte le az erős szél. A törökbálinti vasútállomáson egy leszakadt felsővezeték miatt gyulladt ki a zajvédő fal, a tüzet eloltották.

Főként fakidőlésekhez és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották a tűzoltókat. Több méter magas fák dőltek kerítésekre, háztetőkre, villanyvezetékekre. Érden a leszakadt vezeték a villanyoszlopot is magával rántotta – tette hozzá a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Az erős szél több helyen tetőszerkezeteket rongált meg. Érden, a Bádogos utcában egy szociális intézmény tetejét sodorta le. Az épületet átáztatta a víz, amely a konnektorokat is életveszélyessé tette. Az épület lakhatatlanná vált, az ott lakókat ideiglenes szálláson helyezik el.

Jelenleg mintegy száz tűzoltó dolgozik a helyszíneken, összesen huszonnégy tűzoltójárművel, a vihar vonulásával Gödöllőről is egyre több bejelentést kapnak a tűzoltók.

A megyében több mint négyszáz hívás futott be a katasztrófavédelemhez.Kisebb károk Vas megyében
Heves széllel és nagy mennyiségű vízzel csapott le a vihar szerdán délután Vas megyére, amíg Szombathelyen délután három óra körül – első hullámban – csak egy rövid ideig tartó intenzív zápor mosta az utcákat, addig a megye más településein már kisebb károk is keletkeztek.

Nemescsón villanyoszlopokat döntött ki a viharos szél, Simaságon egy családi házra dőlt az udvaron álló fa, amely gyökerestől fordult ki, Nick közelében pedig egy 15 méter magasságú fűzfa dőlt rá az elektromos vezetékre. Kőszegen a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű víz okozott gondot, amely befolyt több ingatlanba.

Felhőszakadás volt szerdán délután Zalaegerszegen, rövid ideig borsószem nagyságú jégeső esett.Piros riasztás több megyében
A vihar miatt több megye számos járására a legmagasabb fokú, piros riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.

A szerda éjfélig szóló veszélyjelzés szerint Budapesten és Pest megyében, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna és Zala megyében van érvényben a legmagasabb harmadfokú figyelmeztetés.

Ezeken a területeken a következő órákban olyan heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket intenzív esőzés, akár óránkénti 100 kilométeresnél erősebb széllökések kísérhetnek, és nagy méretű jégdarabok is hullhatnak.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán kora esti veszélyjelzése szerint a heves zivatarok, viharos szél, felhőszakadás veszélye miatt csaknem az egész országban érvényben van első-, másod-, vagy harmadfokú riasztás.

A meteorológiai szolgálat és a katasztrófavédelem is azt kéri, hogy az emberek kövessék nyomon a folyamatosan frissülő riasztásokat és radarképeket.
a Velencei tónál, a Tisza-tónál és a Balatonnál másodfokú viharjelzés van érvényben.

Az előrejelzés szerint csütörtökön napos idő várható. Reggel keleten, napközben pedig már csak helyenként alakulhat ki zápor. Élénk, helyenként erős lesz a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-20 Celsius-fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25-29 fok között alakul.Itt tájékozódhat a vihar hollétéről
Néhány órán belül mintegy 12 Celsius-fokkal csökkent a hőmérséklet szerdán Sopronban, miután elérte a nyugati határt a hidegfront.

A meteorológiai szolgálat azt kéri, hogy az emberek a weboldalukon vagy az okostelefonos alkalmazásuk segítségével kövessék nyomon a folyamatosan frissülő riasztásokat és radarképeket:

Kedden az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) is felhívta a figyelmet a heves zivatarok idején várható veszélyekre. Mukics Dániel, az OKF helyettes szóvivője azt írta: az ilyen erős széllökések faágakat szakíthatnak le, fákat dönthetnek ki, és nemcsak balesetveszélyesek, hanem közlekedési akadályokat is képezhetnek. A szél megbonthatja az épületek tetőszerkezetét, megrongálhatja az energiaellátás és a távközlés vezetékeit.
Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek