Főoldal > Hírek > Tudástár > Tudástár - minden érdekesség > Ősi tó mélyén rejtőzött a válasz arra, mi pusztította el a majákat
FORRÁS: NICK EVANS

Ősi tó mélyén rejtőzött a válasz arra, mi pusztította el a majákat

Hirdetés

A töredékére visszaeső csapadékmennyiség masszívan hozzájárulhatott a klasszikus maja civilizáció ezer évvel ezelőtti romlásához.

FORRÁS: MARK BRENNER

Régi megoldatlan rejtély, milyen okok vezethettek az ókori világ egyik nagy kultúrájának, a maja civilizációnak a bukásához. A Cambridge-i Egyetem és a Floridai Egyetem kutatói a természetes gipszásványba zárt víz izotóptartalmának elemzésével most megállapították, hogy nagyjából ezer évvel ezelőtt, amikor a maják hanyatlásnak indultak, súlyos aszály tombolt a kultúra központjának otthont adó, a mai Mexikó területén fekvő Yucatán-félszigeten. A gipsz szárazság idején, a vízszint csökkenésekor keletkezik, így árulkodhatnak a Chichancanab-tó gipszlerakódásai a hajdani aszályos körülményekről.

A Science magazinban közölt eredmények azt mutatják, hogy a maja civilizáció összeomlásának idején az éves csapadékmennyiség átlagosan 41-54 százalékkal esett vissza, de az aszályos periódus csúcspontján akár 70 százalékkal kevesebb eső is eshetett a megszokottnál. Mindeközben a levegő relatív páratartalma a mai értéknél 2-7 százalékkal lehetett alacsonyabb.

Egy vitatott elmélet: a klímaváltozás a bűnös?

„A klímaváltozásnak a klasszikus maja civilizáció összeomlásában játszott szerepe némiképp vitatott, részben mert eddig csak a csapadékadatok minőségi összehasonlító rekonstrukciójára volt lehetőség, például hogy az időjárási feltételek egyik évben nedvesebbek vagy szárazabbak voltak-e a másiknál – mondta el Nicholas Evans, a Cambridge-i Egyetem Földtudományi Tanszékének doktorandusza és a cikk vezető szerzője. –A mi tanulmányunk ehhez képest lényeges előrelépést jelent, mivel a csapadékmennyiség és páratartalom konkrét értékeinek statisztikailag megalapozott becslését teszi lehetővé a maja hanyatlás időszakára nézve.

A maja civilizáció történetét négy fő korszakra osztják: a preklasszikus (Kr.e. 2000 – Kr.u. 250), a klasszikus (Kr.u 250-800), a végső klasszikus (800-1000) és posztklasszikus (1000-1539) periódusokra. A mindenki által ismert monumentális épületek létrehozása, a szellemi és művészeti élet virágzása, és a nagy városállamok növekedése mind a klasszikus korra tehetők. A Kr.u. 9. század megtörte a prosperitást: a birodalom központját politikai krízis sújtotta, a híres mészkővárosok elnéptelenedtek, és az uralkodói dinasztiák vérvonala megszakadt.

A hanyatlás miértjére számos elmélet létezik; a lehetséges okok között emlegetnek megszállást, háborút, a környezet leromlását és a kereskedelmi útvonalak összeomlását. Valószínűleg több tényező együttesen vezethetett a válsághoz. Bizonyos, hogy a városok túlnépesedése jelentős környezeti pusztulást okozott, és a birodalmat véres belháborúk is tizedelték. Abban is egyetértenek a történészek, hogy a klasszikus maja társadalmi szerveződés, amely az uralkodó rituális hatalmán és nem a kereskedelem és élelmiszerelosztás központi ellenőrzésén alapult, magában hordozta a bukás csíráját, mert nem tudott alkalmazkodni a változó körülményekhez: az uralkodó tevékenységét a hagyomány az építkezésre, szertartásokra és háborúskodásra korlátozta, így a központi hatalom nem tudott úrrá lenni a rendszerszintű problémákon.

FORRÁS: NICK EVANS

Egy tó oldhatja a meg a rejtélyt

Pár évtizede a lehetséges okok közé bekerült a klimatikus viszonyok drasztikus változása is. Először az 1990-es években sikerült rekonstruálni a maja összeomlás korszakának időjárási viszonyait, és már akkor feltűnt, hogya hanyatlás egy hosszú, extrém mértékben aszályos időszakkal esett egybe.A mostani cikk rangidős szerzője, David Hodell professzor, a cambridge-i Godwin Paleoklímakutató Laboratórium vezetője volt az első, aki 1995-ben fizikai bizonyítékokkal rukkolt elő a Chichancanab-tó vidékét sújtó aszály és a klasszikus maja civilizáció válsága közötti kapcsolatra.

Hodell és munkatársai most egy új módszert alkalmaztak a szárazság abszolút mértékének megbecslésére.A Chichancanab-tavi gipszbe zárt vizet az általuk kifejlesztett geokémiai eljárással vizsgálták, s erre alapozva felépítették a végső klasszikus periódus hidrológiai viszonyainak átfogó modelljét.A kutatók a gipsz kristályszerkezetében csapdába ejtett víz különböző izotópjait használták a csapadék és relatív páratartalom visszakövetésére. Három oxigén- és két hidrogén-izotóp nyomon követésével rekonstruálták a tó vízszintjének változását a Kr.u. 800 és 1000 közötti időszakban. A gipsz képződésekor a vízmolekulák közvetlenül beépülnek az ásvány kristályszerkezetébe, s a foglyul ejtett víz hűen őrzi a tó vizének aktuális izotóp-összetételét.Ez a módszer rendkívül pontos, és majdnem olyan, mintha magát a tó vizét mérnénk– erősítette meg Evans.

A Chichancanab-tó. FORRÁS: MARK BRENNER

Aszály idején bármely természetes vízből, így a Chichancanab-tóból is több víz párolog. Mivel a könnyebb izotópokat tartalmazó vízmolekulák előbb párolognak el, a víz fokozatosan egyre „nehezebb” lesz – vagyis feldúsul a nehéz izotópokat tartalmazó vízmolekulákra nézve. A nehéz izotópok, mint az oxigén-18 és a hidrogén-2 (deutérium) magasabb aránya ezért szárazságra utal. A gipsz egymásra rakódott tófenéki rétegeiben az izotóparányokat végigelemezve a kutatók fel tudtak állítani egy modellt, amely alkalmas a csapadékmennyiség és relatív páratartalom múltbéli változásainak megbecslésére. A kvantitatív időjárási adatok alapján aztán következtetni lehet arra, milyen hatással lehetett a szárazság a mezőgazdaságra, egyebek között a maják egyik fő tápnövényének számító kukorica terméshozamára.

Forrás: science magazin, origo.hu

Szólj hozzá, mondd el véleményed és ne felejtsd el megosztani!

hozzászólások

Megosztás: