13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekOrvosok felügyelik Fodor Zsóka állapotát!

Orvosok felügyelik Fodor Zsóka állapotát!

A 75 éves színésznő egészségesebben él, mint valaha! Rendszeresen jár szűrővizsgálatokra, és vitamindús ételeket fogyaszt!

Fodor Zsóka a téli időszakban fokozottabban figyel egészségére. Az elismert színésznőnek különleges praktikái vannak a betegségek megelőzésére.

„Egy művészember nemcsak magáért felel, hanem a kollégáiért is. Ha egy darabból kiesek, akkor veszélybe kerülhet az előadás. Minden áldott reggel, éhgyomorra megiszom egy pohár gyógyvizet, frissen facsart citromlevet, majd apróra vágott, nyers foghagymát eszek. Sok paprikát, paradicsomot, és C-vitaminban gazdag zöldséget fogyasztok. A homeopátiában nem hiszek, sokkal inkább az orvostudományban. Félévente pedig eljárok szűrővizsgálatokra” – mondta a Ripost-nak Zsóka, aki ki sem lát a sok munkából, szinte folyamatosan színpadon áll.

„Nagy sikerrel játsszuk az Örömlányok végnapjai című darabot, és hamarosan átteszem a székhelyem majd Békéscsabára, hiszen kezdődik a My Fair Lady. Munkából van elég” – tette hozzá a népszerű színésznő, aki influenza ellen védőoltást sosem adat be magának, mert az injekció tünetei is legyengíthetik szervezetét, így szintén veszélybe kerülnének az előadások.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem