11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldOrvosi csoda: Hetes ikreket szült a 25 éves anyuka

Orvosi csoda: Hetes ikreket szült a 25 éves anyuka

Egy 25 éves iraki anyuka nemrég hetes ikreknek adott életet. A közel-keleti országban ez volt az első ilyen eset, ráadásul a kismama természetes úton szülte meg a piciket.

Irak Diyali tartományának egyik kórházában adott életet hét babájának – hat kislánynak és egy kisfiúnak – egy fiatal anyuka, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra. Az édesanya és babái jól vannak, ráadásul a kismama természetes úton adott életet a kicsiknek. A babák édesapja, Youssef Fadl a helyi sajtónak elmondta, hogy nem tervezték a babák érkezését, és nagyobb gyerekeikkel együtt most összesen tíz gyermekről kell gondoskodniuk.

Orvosi csoda Hetes ikreket szült a 25 éves anyuka

Korábban Libanonban született hat kisbaba egyszerre, három kislány és három kisfiú. A világ első olyan hetes ikerszülése, ahol minden baba életben maradt, 1997-ben történt az Egyesült Államokban. A szülők, Kenny és Bobbi McCaughey gyermekei lombikeljárás során fogantak, és a szülők elzárkóztak a magzatok számának csökkentésétől.

Orvosi csoda Hetes ikreket szült a 25 éves anyuka 1

A babák kilenc héttel a kiírt időpont előtt jöttek a világra, és a hír bejárta Amerikát – a szülők rengeteg felajánlást kaptak, egy nagy háztól az állami egyetem ösztöndíjáig. Az ikrek az első időkben napi 42 üveg tápszert ittak meg, és 52 darab pelenkát használtak el.

Forrás: Ripost/ Daily Mail

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work