15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök

Orvhalászokat fogott a Nébih

Az ívásra készülő halak védelmében áprilisban fokozottan ellenőrizték a horgászokat, halászokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) halőrei a Felső-Tisza és az Alsó-Duna térségében, és a visszaélések miatt több mint 900 ezer forint bírságot szabtak ki – közölte a Nébih a honlapján.

A hivatal közleményében ismerteti, hogy a melegedő vizek, a tavaszi áradásokkal szerencsésen egybeesve, ívásra ösztönzik a hazai halfauna jelentős részét, ezért az évnek ebben a szakaszában megsokszorozódnak a vizekbe rejtett halászeszközök és az engedély nélkül próbálkozó horgászok, halászok.

Nébih ellenőrei április elején Tiszalúc térségében, az árteret elöntő Takta folyón a vízben illegálisan elhelyezett nyakzóhálót találtak, amelyet felszedtek, és a halakat élve visszaengedték a vízbe. A három elkövetővel szemben a Nébih fejenként 260 ezer forint halvédelmi bírságot szabott ki, továbbá 3 évre mindegyiküket eltiltotta a horgászattól-halászattól. Mivel az orvhalászat bűncselekmény, az elkövetőkkel szemben a rendőrség is eljárást folytat.

Kesznyéten térségében a Sajó folyón két, emelőhálóval halászó személyt sikerült rendőrkézre juttatni, a hálóban talált keszegeket és paducokat pedig visszajuttatták a vízbe.

Április második hetében a tokaji vízirendészeti rendőrőrs munkatársaival és a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetségének halászati őreivel közösen végzett ellenőrzést a Nébih halőri szolgálata. A Tiszabercel térségében tartott csónakos bejárás során újabb orvhalászokat fogtak el, a felszedett mintegy 200 méter meslenc hálóból több mint 50 darab nagytestű keszeget – köztük egy 46 centiméteres nászruhás dévért és egy 8 kilós nyurgapontyot – helyeztek vissza sértetlenül a Tiszába.

Kép: Digitális Tankönyvtár

Csobajnál egy kisszerszámos halász a nadrágjába rejtett egy jelenleg tilalommal védett kősüllőt. A Nébih 100 ezer forint halvédelmi bírságot rótt ki a halászra, és 2 évre eltiltotta a halfogási tevékenységtől.

Hasonló sorsra jutott az a Duna gerjeni szakaszán halászó személy, akinél 16 darab – a fogási naplóba be nem jegyzett, ezáltal szabálytalanul kifogott – keszeget találtak a Nébih munkatársai. Az elkövetőt 70 ezer forint halvédelmi bírsággal sújtották, és 18 hónapra eltiltották a halfogásra jogosító okmányok váltásától.

A Nébih valamennyi jogsértő személlyel szemben eljárást indít.

Forrás: orientpress.hu, NÉBIH

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem