3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldŐrült pénzszórásba kezdett a magyarok miatt Soros György

Őrült pénzszórásba kezdett a magyarok miatt Soros György

Csak az elmúlt esztendőben 3,5 milliárd forintnyi dollárt költött el hazánkra Soros György amerikai spekuláns és multimilliárdos.

Persze, a magyarok semmilyen hasznát nem látják az irdatlan mennyiségű pénz elköltésének, hiszen azt a Soros-birodalom egyik zászlóshajója, a washingtoni Open Society Policy Center (OSPC) főleg hazánkat célzó politikai lobbitevékenységre költötte el.

Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának benyújtott hivatalos beszámolók szerint 14 millió dollárba került Soros érdek érvényesítésea Kongresszus mindkét házában, a Külügyminisztériumban, a Védelmi Minisztériumban és a Nemzetbiztonsági Tanácsban is.

A dokumentumokból kiderül, hogy lobbiztak egyrészt egy képviselőházi határozat elfogadásáért, amely „a magyarországi demokrácia támogatását és a régóta fennálló, kölcsönös előnyökön alapuló amerikai-magyar viszony megerősítését” célozza.

Őrült pénzszórásba kezdett a magyarok miatt Soros György 1

A határozattervezetben olyan állításokkal szédítgették az amerikai honatyák fejét, mint hogy „Orbán Viktor miniszterelnök és a kormányzó Fidesz szavakban is és tettekben is egyre inkább autoriterré válik„.

A dokumentum ráadásul „elítéli Magyarországot, amiért egyre kevésbé szabad és demokratikus” és „sürgeti a kormányt, hogy vonja vissza azokat a törvényeket és intézkedéseket, amelyek korlátozzák az egyéni szabadságot és az alapvető jogokat.”

Másrészt lobbiztak egy olyan képviselőházi határozatért is, amely „a nemzetközi akadémiai szabadság mellett áll ki”.

Pontosabban itt a Budapesten működő, Soros-egyetemként is számontartott CEU védelmében álltak ki. Az anyagban ugyanis felszólalnak „a külföldi kormányok által tanúsított diszkrimináció ellen” és felszólítják a döntéshozókat, hogy védjék meg a külföldön működő, de „Amerikában akkreditált” egyetemeket.

Lobbiztak továbbá a magyar felsőoktatási törvény módosítása, illetve a külföldről finanszírozott szervezeteket szabályozó törvény ellen is.

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work