6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóOrszágos összesítő + legfrissebb bűnügyi hírek, + eltűntek keresése (+ videó)

Országos összesítő + legfrissebb bűnügyi hírek, + eltűntek keresése (+ videó)

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 61 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 16 súlyos és 43 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 200 személyt fogott el, közülük 49 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 99 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 238 személyt állítottak elő, köztük 116 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 115 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2017. október 13-án 0 óra és 2017. október 13-án 24 óra közötti időszakban a rendőrök 40 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 2 személy ellen közokirat-hamisítás, 1 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

A rendőrségi, határrendészeti tevékenység statisztikája az alábbiakban látható (PDF):

Illegális határátlépés dia 2010-2017 01 01-10 13.24 00-ig

Illegális határátlépés megakadályozás átkísérés szerb szakasz 2017 10 13

Legfrissebb bűnügyi hírek:

Kesztyűtartóba rejtette a kábítószert, az újfehértói rendőrök a további eljárást a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatják. (2017. 10. 14., szombat, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói 2017. október 12-én Újfehértón a helyi rendőrőrs munkatársaival közösen ellenőrizek egy személygépkocsit és a benne tartózkodó személyeket.

A rendőrök a gépkocsi átvizsgálása során a kesztyűtartóban elrejtve 195,3 gramm ismeretlen eredetű növényi származékot, az elvégzett gyorsteszt eredménye szerint új pszichoaktív anyagot találtak. A rendőrök a sofőrt, R. Zoltán 45 éves nyíregyházi lakost új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás adatai szerint a férfi a lefoglalt kábítószergyanús anyagot anyagi haszonszerzés érdekében értékesíteni akarta. Adatainak ellenőrzésekor az is kiderült, hogy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, ezért külön szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben.

A gépjárműben utasként tartózkodó fiatalkorú lány pedig a körözési nyilvántartásban szerepelt. A rendőrök a további eljárást szakértők bevonása mellett, a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatják.

Perceken belül elfogták a csalót (2017. 10. 14., szombat, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A Betörési Osztály nyomozói elfogták azt a férfit, aki egy idős asszonytól csalt ki pénzt.

A nyomozás adatai szerint 2017. október 12-én 20 óra körül a 48 éves budapesti L. Attila egy idős asszony unokájának adta ki magát telefonon. A gyanúsított azt állította, hogy közlekedési balesetet okozott és a helyszínről csak a kár megtérítése után engedik el. Elmondta, hogy a pénzért egy férfit fog küldeni, és ha a kárt nem fizeti meg, akkor bántani fogják. Ezután L. Attila elment az idős asszonyhoz, aki átadott neki 280.000 Ft készpénzt és különböző aranyékszereket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Betörési Osztály nyomozói Budapest X. kerületében a Pára utcában átvétel közben tetten érték és elfogták, előállították majd gyanúsítottként hallgatták ki.

L. Attila korábban is követett el hasonló bűncselekményt, 2017. szeptember 10-én szintén pénzt csalt ki egy idős asszonytól.  Unokájának kiadva magát felhívta, majd baleset okozás ürügyén pénzt kért. A telefonbeszélgetést követően az asszony a megbeszélt helyen átadott neki 190.000 forint és 240 dollár készpénzt, valamint ékszereket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói eljárást indítottak csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt L. Attilával szemben és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.​

Őrizetben a halálos baleset feltételezett okozója (2017. 10. 14., szombat, Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság)

Egy 38 éves nádudvari férfi ellen folytat nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság. mint arról korábban beszámolt a police.hu, halálos baleset történt Nádudvar és Kaba között, a 3407-es úton, ahol 2017. október 13-án 20 óra 30 perc körüli időben, egy kerékpárost gázolt el egy személygépjármű. Az ütközés következtében a kerékpáros meghalt.

A helyszínelés idejére teljes útlezárás van érvényben az adott útszakaszon. A forgalmat mindkét irányból Püspökladány felé terelik.

A személygépkocsi 38 éves vezetője elgázolta a vele egyirányban haladó 58 éves kerékpáros áldozatát, aki a helyszínen életét vesztette. A helyszíni szemle során az autó vezetőjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a 38 éves nádudvari férfivel szemben – őrizetbe vétele mellett – szakértő bevonásával folytatja a nyomozást.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság rablás elkövetésének gyanúja miatt keresi az eddig ismeretlen személyazonosságú férfit, a lakosság segítségét kérik! (2017. 10. 14., szombat,  Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 15010/5254/2017. bűnügyi számon folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen rablás elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi egy lány kezéből kirántotta a táskáját, illetve kiszakította a nyakában viselt nyakláncát Nyíregyházán, a Búza utcán 2017. október 13-án 20 óra 45 perc körül. A feltételezett elkövetőről fényképfelvétel áll rendelkezésre.

Kérjük, hogy jelentkezzenek azok, akik felismerik a képeken látható férfit és tartózkodási helyéről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, valamint telefonon, a 06-42-524-600 hívószámon vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

A rendőrség keresi Váradi Valentinát, a lakosság segítségét kérik egy mezőkeresztesi lány megtalálásához. (2017. 10. 14., szombat,  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 05060/11260/2017. ideiglenes számon körözési eljárást folytat Váradi Valentina 17 éves mezőkeresztesi lakos eltűnése ügyében.

A lány 2017. október 13-án a lakóhelyét képező, egyik mezőkeresztesi gyermekotthonból engedéllyel eltávozott, azonban oda nem tért vissza, tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre.

Váradi Valentina megközelítőleg 165 centiméter magas, normál testalkatú, körülbelül 65 kilogramm a testsúlya, haja középhosszú, fekete színű, fejformája kerek, barna szemű. A két karja belső oldalán írott szöveg tetoválás látható.

Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert.

Váradi Valentina

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható, keresett lány jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Szökés miatt keresi a rendőrség Sütő Gyulánét (52 éves), aki engedély nélkül távozott a VI. kerületi házi őrizetéből. (2017. 10. 15., vasárnap, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága 01060/2612/2017. bűnügyi számon eljárást indított fogolyszökés vétség elkövetése miatt Sütő Gyuláné ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a Budapesti IV-XV. Kerületi Bíróság által elrendelt házi őrizetben lévő 52 éves nő, 2017. október 14-én 18 órakor a Budapest VI., Szondi utcai tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott.

A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozóhatóság elrendelte körözését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Sütő Gyulánét felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Autópályán követték el a rablást, a kecskeméti rendőrök egy hét alatt beazonosították és elfogták a gyanúsítottakat. (2017. 10. 14., szombat,  Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság)

 

A nyomozás adatai szerint két ismeretlen férfi 2017. október 5-én éjszaka megjelent az M5 autópálya Budapest felé vezető oldalán a 91-es kilométernél lévő pihenőhelynél, ahol a parkoló járművek utasterét figyelte. Rövid idő elteltével, 2017. október 6-án 0 óra 20 perc körül egy ott parkoló Iveco típusú tehergépjármű vezető oldali ajtajának ablakát betörték, majd a benne pihenő 53 éves román állampolgár kezéből a táskáját kitépték. Az ismeretlen elkövetők a táskával és a benne lévő személyes okmánnyal, mobiltelefonokkal, arany ékszerekkel, valamint készpénzzel együtt elmenekültek.

A nyomozás eredményeként a rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőket. N. Leander 31 éves és N. Zoltán 34 éves kunszentmiklósi lakosokat 2017. október 13-án 10 órakor elfogták, rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A nyomozók előterjesztést tesznek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.

Előzetesben a testvérpár! Egy vései ingatlanról akkumulátorokat és különböző szerszámgépeket lopott el a két férfi. A rendőrök elfogták őket és segítőjüket is, a sértett pedig visszakapta az értékeit. (2017. 10. 14., szombat, Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság)

A Marcali Rendőrkapitányságon lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, mert 2017. október 7-én egy vései ingatlan udvarából akkumulátorokat és a garázsból különböző szerszámgépeket tulajdonítottak el ismeretlen tettesek.

A beszerzett információk szerint a nyomozók látókörébe került egy 47 éves helyi lakos, akit a  rendőrök 2017. október 9-én a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Ezt követően még aznap kora este igazoltattak egy férfit Nemesvid külterületén.

Autója csomagtartójában megtalálták és lefoglalták az ellopott szerszámgépeket, őt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és bűnpártolás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi elmondta, hogy a 47 éves férfi testvére kérte meg, hogy az ellopott értékeket a házában elrejtse, azonban a felelősségre vonástól félve szeretett volna megszabadulni azoktól, amire már a rendőri ellenőrzés miatt nem maradt ideje.

A nyomozók 2017. október 13-án elfogták a testvérpár másik tagját is, aki a gyanú szerint a szerszámok elszállításában működött közre, őt szintén lopás bűntettének elkövetése miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

A Kaposvári Járásbíróság a testvérpár egyik tagját október 11-én, a másikukat október 14-én előzetes letartóztatásba helyezte, az értékeket „csupán” megőrző férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

A lefoglalt szerszámgépeket a nyomozók a sértettnek visszaadták.

 

Forrás, képek és videó: police.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work