18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóOrszágos összesítő + körözések, keresések (+videó)

Országos összesítő + körözések, keresések (+videó)

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban. ORFK Kommunikációs Szolgálat. 2017. 09. 13., sze – 04:52.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 49 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 14 súlyos és 34 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 175 személyt fogott el, közülük 40 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 96 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 213 személyt állítottak elő, köztük 117 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 9 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 118 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2017. szeptember 12-én 0 óra és 2017. szeptember 12-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 37 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 32 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 19 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és további 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Bíróságra vitték volna, de megszökött! Keresik a rendőrök Zvedovics Krisztiánt, aki előállítása közben szökött meg Győrben. Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Győri Rendőrkapitányság eljárást indított 08010/3492/2017. bűnügyi számon fogolyszökés bűntett elkövetésének gyanúja miatt Zvezdovics Krisztián ellen.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottja a Győri Járásbíróságra történő előállítása közben 2017. szeptember 12-én délelőtt megszökött.

A Győri Rendőrkapitányság fogolyszökés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást és elrendelte Zvezdovics Krisztián körözését.

A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható 33 éves férfi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Mobiltelefonokat lopott, a budapesti, józsefvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához. Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága 01080/3353/2017. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlen férfi 2017. augusztus 26-án 23 óra 15 perc körül Budapest VIII. kerületében, egy Kerepesi úti bevásárlóközpontban előzetes beszélgetést követően elvette egy fiatal fiú telefonjait, majd azokat nem adta vissza.

Az elkövetőről a biztonsági kamera felvételt készített.

A férfi 20-25 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, kopasz, karjai tetováltak. A bűncselekmény elkövetésekor fekete pólót, fekete térdnadrágot és fekete cipőt viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható személyt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Eltűnés miatt keresi a rendőrség a képen látható Frank N. Dzsenifer Ramónát! Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség az állampolgárok segítségét kéri.

A Szegedi Rendőrkapitányság 06010/13026/2017. általános számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 16 éves Frank N. Dzsenifer Ramóna eltűnése ügyében.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a lány 2017. szeptember 11-én reggel iskolába indult, de oda nem érkezett meg, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról.

Frank Dzsenifer Ramóna 170 centiméter magas és 90 kilogramm, haja derékig érő, szőke melírozott. Eltűnésekor fehér farmernadrágot, fehér rövid ujjú felsőt, barna dzsekit és vajszínű cipőt viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható fiatal tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Eltűnés miatt keresi a rendőrség a képen látható Kós Alexandrát! Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrség az állampolgárok segítségét kéri.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitányság a 01190/7229/2017. általános számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 16 éves Kós Alexandra eltűnése ügyében.

A fiatal lányt utoljára 2017. szeptember 11-én reggel a XXI. kerület II. Rákóczi Ferenc utcában látták, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Kós Alexandra 170 centiméter magas, vékony testalkatú, haja hosszú, vörösre festett. Eltűnésekor fekete pólót, fekete rövidnadrágot és sötét tornacipő viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Kós Alexandrát felismeri, tartózkodási helyéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” számán, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás, videó és képek: police.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek