– Hogyan érintette az elismerés?

– Tudtam a díj létezéséről, de soha nem fordult meg a fejemben az, hogy valaha én is jelölt leszek – felelte Fekete Julianna. – Átvételekor, amit persze nagy kitüntetésnek éreztem, még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Igazán akkor kezdtem el örülni, amikor a kollégáim, volt egyetemista társaim, a kórházi és ügyeleti munkatársak, a város és a kórház vezetése gratuláltak. Úgy érzem, vannak Kaposváron olyan kollégáim, akik jobban megérdemelték volna az elismerést.

– Mindig orvosnak készült?

– Egy kis alföldi faluból kerültem Törökszentmiklósra a Bercsényi Miklós Gimnáziumba és annak kollégiumába. Az iskola elég döcögősen indult, mert akik a környező falvakból érkeztünk, az év eleji felmérőket csupa egyesre írtuk meg. A tanárainknak és a kollégiumi nevelőinknek köszönhetően azonban év végére már kitűnő bizonyítványunk lett – mesélte Fekete Julianna, aki matematika-fizika műveltségterületen remekelt akkoriban. Külkereskedelemmel szeretett volna foglalkozni.

– Mi változtatta meg a döntését?

– Eszembe sem jutott, hogy orvos legyek. Harmadikos gimnazista voltam, amikor vaķbélműtéten estem át. Tetszett, ahogy segítettek rajtam, és akkor döntöttem el, hogy orvos leszek. A biológiatanárnak akkor már volt egy nyolc fős felkészítős csoportja, ahová kilencedikként csatlakoztam. Nagyon sokat kellett tanulnom, hogy behozzam a lemaradásomat. A gimnáziumi évfolyamomról kilencen jelentkeztünk az orvosira és mindannyian orvosok is lettünk. Én Pécsett, a többiek pedig Szegeden és Debrecenben végeztek.

– Miért pont Pécset választotta alföldiként?

– A gimnáziumi tanárom javasolta, hogy ne Szegedre jelentkezzek, mert túl sokan mentek oda a gimnáziumból. Nagyobb esélyét látta, hogy Debrecenbe, vagy Budapestre vennének fel. Én megfogadtam a tanácsát – mondta nevetve Fekete Julianna –, Pécsre mentem. Gyerekkoromban utaztam arra apukámmal. Alföldi lányként nagyon tetszettek a dombok, és az, hogy itt még a kerítést is a terepviszonyokhoz igazítják… Mindig az átfogó szakmák érdekeltek, így belgyógyásznak készültem. Látva azonban a belgyógyászaton belüli szakosodás hátrányát, kórbonctan, kórszövettan szakvizsgát követően, kilenc év patológiai munkával és négyezer boncolás tanulságával a tarsolyomban kezdtem belgyógyászkodni.

– Milyen volt a kezdet?

– A kilenc éves patológiai múlttal nehéz volt. Volt egy általános szemléletem, de a gyógyszerelést teljesen elfelejtettem. Küzdelmes hónapok voltak, amelyen kollégáim segítettek át. Korán beosztásra kerültem az ügyeleten, ahol éjszakánként úgy éreztem magam, mint katona a lövészárokban. Minden mentőajtó-csapódást ágyúlövésnek éltem meg. Félelmemet gyakori ügyeletvállalással és ambuláns munkával küzdöttem le.

– Napjainkban már felnőtt háziorvosi ügyelet vezetője tíz éve.

– Szeretem a munkámat és azok közé tartozom, akik ügyelni is szeretnek – emelte ki Fekete Julianna. – Kihívásnak érzem, csapatban dolgozunk, érdekes eseteket látunk. Egy szál fonendoszkóppal és orvosi táskával kell éjjel a beteg lakásán döntést hozni.

– Háziorvosok között az első volt, aki körzetet vásárolt egy többnyire hátrányos helyzetűekkel bővelkedő helyen. Hogyan zajlik arra felé az orvos munkája?

– Sohasem akartam családorvos lenni, de a belgyógyászaton belül újabb szakvizsgát több hónapos, egyetemi városokban lévő gyakorlattal lehetett volna megszerezni, az akkor kisiskolás korú lányommal szemben ez túl nagy áldozatvállalásnak bizonyult. Ma már úgy érzem, jól döntöttem, szeretem a kissé hátrányos helyzetű körzetemben élőket, nem vágyom belvárosi körzetre. Az én betegeim megfogadják a tanácsaimat, hallgatnak rám, s bár időnként vannak nézeteltérések, úgy érzem, megbecsülnek.

– Az orvosi munka sok stresszel járhat. Sikerül valahogy levezetnie?

– Szeretek kézműveskedni, mert ez kikapcsol. Egy-egy ügyelet után mindig megtervezem, mit fogok alkotni. Az orvosi munka során a bal agyfélteke dolgozik, az alkotásért felelő jobb is szeretne néha munkába lendülni.

Orvos akcióban

Fekete Julianna a súlyos eseteket mindig hiányolta s háziorvosi praxis során. Kezdetben az erre irányult vágyakozását rengeteg ügyelettel igyekezett pótolni. 2010-től a marcali belgyógyászaton, 2014-től a kaposvári kórház sürgősségi centrumán vállalt műszakot.

– Egyszer egy kollégám azt mondta, hogy a háziorvosnak azt is kell tudnia, ami a könyvekben nincs leírva, illetve azt, ami az előtt van, mert a tankönyveket a kórházi orvosok írják, s nálunk a beteg olyan panaszokkal és tünetekkel jelentkezik, amelyek a könyvekben még nem szerepelnek – mondta.

Hozzátette: ezt tartja munkája szépségének is. A dolgok elején lenni, és a rengeteg banális esetből kiszűrni azt az egy-kettőt, ami mögött komoly betegség állhat. Ezt „művészetnek” nevezte, mert kell hozzá a „hatodik érzék”, amellyel meggyőződése, hogy az alapellátásban dolgozók többsége rendelkezik is. Fekete Julianna úgy érzi, munkájában irányadó és meghatározó volt az a kilenc év, amit s patológián töltött.

– Az ott tanultakat igyekszem ma is a betegek gyógyítása során felhasználni és fiatal kollégáimnak átadni, amit egykor Orbán István főorvos vezetése alatt megtanultam.

sonlina