14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeKülföldKiemelt külföldi hírekOroszország és Szíria is készültségbe helyezte erőit amerikai támadástól tartva

Oroszország és Szíria is készültségbe helyezte erőit amerikai támadástól tartva

Oroszország és Szíria is készültségbe helyezte erőit, válaszul a közel-keleti állam térségében tapasztalt amerikai csapatfelvonulásra – írta kedden a Kommerszant című orosz gazdasági napilap.

Origo, AFP

Moszkva állítása szerint a Washington vezette koalíció támadásra készül a szíriai kormányerők ellen, amely azt követően veszi majd kezdetét, hogy brit szakértők útmutatásával egy megrendezett vegyifegyver-támadást hajtanak végre civilek ellen Idlíb tartományban.

Az orosz védelmi tárca egy névtelenül nyilatkozó tisztségviselője a Kommerszantnak elmondta: megerősítették a Latakia tartománybeli Hmejmím orosz légitámaszpont légvédelmét, miután április közepén az Egyesült Államok Nagy-Britanniával és Franciaországgal közösen 105 manőverező robotrepülőgépet lőtt ki feltételezett szíriai vegyifegyver-gyárakra. A légibázist most egy üteg Tor-M2 típusú, kis hatótávolságú önjáró légvédelmi rakétakomplexum is védi. Emellett augusztus 25-én a Földközi-tengerre ért a fekete-tengeri orosz hadiflotta két fregattja, az Admiral Grigorovics és az Admiral Esszen is. A fregattok fegyverarzenáljához Kalibr-NK típusú, hajók elleni manőverező robotrepülőgépek is tartoznak.

A szíriai sajtó emellett közölte, hogy a damaszkuszi rezsim is készenlétbe helyezte saját Sz-200-as, illetve Osza típusú légvédelmi rendszereit egy lehetséges csapás kivédésére. Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője hétfőn amerikai támadás előkészületeire utaló jelként értékelte, hogy a 28 darab Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgéppel felfegyverzett amerikai Ross romboló augusztus 25-én a Földközi-tengerre ért, miután a The Sullivans is megérkezett a múlt héten a Perzsa(Arab)-öbölbe, a fedélzetén 56 manőverező robotrepülőgéppel, a katari al-Udeid légi támaszpontra pedig egy B-1B amerikai hadászati bombázó repülőgépet vezényeltek 24 cirkálórakétával.

Konasenkov a hét végén azt állította, hogy a brit titkosszolgálatok a Hajat Tahrír as-Sám terrorszervezet (az egykori an-Nuszra front) közreműködésével vegyifegyver-támadásokat szerveznek a civil lakosság ellen az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban, hogy ezzel ürügyet szolgáltassanak egy Szíria elleni amerikai-brit-francia rakétatámadásra. Szavai szerint ennek érdekében nyolc tartály klórgázt szállítottak Idlíb tartományba.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work