13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldOrosz számítógépes hackerek ellen emeltek vádat az Egyesült Államokban

Orosz számítógépes hackerek ellen emeltek vádat az Egyesült Államokban

Orosz számítógépes hackerek ellen emeltek vádat a pennsylvaniai Pittsburghben

– jelentette be csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium.

A vádirat szerint Makszim Jakubec és Igor Turasev egy, az Ördög céhe nevű számítógépes bűnözői csoport vezetőjeként 2011 óta legalább 11 amerikai tagállamban tört fel számítógépes rendszereket.
A két bűnöző – az ügyészségi dokumentumok szerint – különböző vállalatok és társaságok nevében küldött hamis e-mailekkel rosszindulatú szoftvereket helyezett el.

Bankok, vállalatok, oktatási intézmények számítógépes rendszereit törték fel. Több tízmillió dolláros kárt okoztak, és mintegy hárommillió dollárt loptak el így.

Brian Benczkowski, Pennsylvania helyettes államügyésze csütörtökön sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Elmondta: a két orosz által elkövetett bűncselekmények „az elmúlt évtized legveszélyesebb számítógépes támadásai és banki csalásai közé tartoznak”.

A helyettes államügyész Jakubecet igazi 21. századi bűnözőnek nevezte.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint Jakubec 2017 óta együttműködött az orosz külföldi hírszerzéssel is „orosz kormányzati tervek” elősegítésére.

Az amerikai pénzügyi tárca a vádlottakat szankciós listára helyezte, a külügyminisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) pedig ötmillió dolláros jutalmat ígért annak, aki információkkal szolgál Jakubec hollétéről. Egyik vádlott tartózkodási helye sem ismeretes ugyanis az amerikai hatóságok előtt.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work