5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldOrosz légvédelmi rendszerekkel fegyverkeznek a törökök

Orosz légvédelmi rendszerekkel fegyverkeznek a törökök

Oroszország és Törökország aláírta az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszerek megvásárlásáról szóló szerződést, s a végrehajtás előkészítése megkezdődött – jelentette ki Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök „haditechnikai együttműködési” ügyekben illetékes tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek adott, kedden közölt interjúban.

Kozsin közölte: garantálni tudja, hogy minden, a szerződéssel kapcsolatban meghozott döntés “szigorúan összhangban áll” Oroszország stratégiai érdekeivel.

Forrás: Shutterstock

“Ebből a szempontból teljesen megértjük azoknak nyugati országoknak a reagálását, amelyek megpróbálnak nyomást gyakorolni Törökországra” – mondta.

Forrás és kép: hirado.hu

További kép: Blog

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work