Image default
Technika, kommunikáció

Orosz kutatók olyan internetes “robotot” fejlesztettek ki, amely ISIS toborzókra vadászik

Egy csoport orosz számítógépes szakember muszlim tudósokkal együtt egy olyan számítógépes programot hozott létre, amely automatikusan felismeri azokat a fiókokat, melyeket az Iszlám Állam terroristái használnak, hogy új tagokat csábítsanak a soraikba.

A projekt a Törvényességi és Politikai Tiltakozás Kutató Központban kezdődött. Jevgenyij Venediktov igazgató elmondta, hogy a terrorista toborzók keresését a “Laplace Démonja” nevű program fogja végezni, amit a központ informatikai szakemberei fejlesztettek ki még tavasszal.

A szoftver a nevét Pierre-Simon Laplace 19. századi francia tudós gondolatkísérlete után kapta, amely egy “démonról” szól, aki ismeri az univerzum valamennyi atomjának helyét és lendületét az univerzumban.

Venediktov elmagyarázta, hogy a “démon” az Iszlám Állammal esetlegesen kapcsolatban lévő fiókokat keresi, és átirányítja a kapcsolatokat a központ iszlám és arab tanulmányok szakembereihez. A fejlesztők szerint a program torz idézeteket keres a Koránból, valamint nyilatkozatokból és megjegyzésekből, melyek a szélsőségesekre jellemzőek.

A központ szakemberei ezután üzeneteket küldenek az arab fiók tulajdonosnak, és elemzik a válaszokat annak eldöntésére, hogy az illető személyek vajon igazi terroristák-e. A központ rendelkezik egy speciális programmal, amely összegyűjti az összes információt a feltételezett toborzók hardvereiről és szoftvereiről, ami egyben lehetővé teszi a számítógépeikhez történő teljes hozzáférést.

Orosz kutatók olyan internetes "robotot" fejlesztettek ki, amely ISIS toborzókra vadászik

Alekszej Filatov, Oroszország vezető terrorellenes Alpha csoport veterán szakszervezetének helyettes vezetője üdvözölte a kezdeményezést, de hozzátette, hogy véleménye szerint a rendfenntartó erőknek is szükségük van a potenciális ISIS toborzók profiljára, hogy a megelőzési munkára tudjanak koncentrálni ezen emberek esetében.

Arsen Khizayev, az Ázsiai és Közel-Keleti Országok Orosz Kutatási Központjának munkatársa is azt mondta, hogy a ISIS toborzó vadász program nagyon hasznos a terrorizmus elleni küzdelemben. Elmondta, hogy az Iszlám Állam az internetet tette fő propaganda eszközévé, és becslések szerint 2014-ben 3000 támogatót sikerült magukhoz csábítaniuk a világhálón keresztül.

A hét elején a Rosfinmonitoring orosz pénzügyi felügyeleti szerv jelentette, hogy 4407 orosz állampolgár került rá arra a listára, amely olyan embereket tartalmaz, akik részt vesznek szélsőséges tevékenységekben vagy a terrorizmusban, ami csaknem a duplája a 2014-ben listára került 2826 embernek. Olyanok szerepelnek a listán, akik részt vettek terrortámadásokban és harci cselekményekben, valamint azok, akik különböző terrorista csoportokat finanszíroztak, köztük az ISIS-t.

Oroszország a múlt évben nyilvánította hivatalosan terrorista csoporttá az Iszlám Államot és az Al-Nuszra frontot, és tiltotta meg valamennyi állampolgára számára, hogy részt vegyenek ezekben a szervezetekben, és azok, akik támogatják őket, bűnvádi eljárás alá kerülnek. Ráadásul két jelentős orosz muszlim unió hozott döntést, melyek az Iszlám Államot az iszlám ellenségének tekintik, és követelik valamennyi tagjának megbüntetését.

Az orosz légierő a hónap elején Bassár el-Aszad szíriai elnök kérésére légicsapásokat kezdett a közel-keleti országban. A csapások során már több tucat terrorista bázis, főhadiszállás és raktár semmisült meg, amely lehetővé tette a szír hadsereg számára, hogy egy nagy offenzívát indítsanak a terroristák ellen, hogy kiszorítsák erőiket a fővárosból, Damaszkuszból.

Forrás: Újvilágtudat;

Hasonló hírek

Bárki vagyont kereshet egy üres oldallal – nem tréfa

Edit

Sikeresre álmodott magyar társasjáték

Edit

Azonnal tüntesd el ezt a 12 dolgot a Facebookodról

Edit