Hirmagazin.eu
Főoldal » „Örökké fájni fog a hiánya” – Nem vehetett részt bátyja temetésén Fodor Zsóka
Bulvár

„Örökké fájni fog a hiánya” – Nem vehetett részt bátyja temetésén Fodor Zsóka

Utolsó élő rokonának elvesztéséről vallott a Barátok közt Magdi anyusa, Fodor Zsóka, aki elhunyt bátyja temetésén nem lehetett ott.

A Barátok közt egykori szereplőjének bátyja még 1956-ban, 19 éves korában költözött Venezuelába, ahol családot is alapított. A két testvér rendszeresen tartotta a kapcsolatot. Fodor Zsóka bátyja októberben hunyt el, a 76 éves színésznő azonban nem lehetett ott utolsó élő rokonának temetésén.

– Októberben meghalt a bátyám, Tamás. Szép kort megélt, 82 éves volt. Készültünk az elvesztésére, mert már régóta betegeskedett. Venezuelában egy kis krómozó üzeme volt, és a krómgőz, amit az évek alatt belélegzett, tönkretette a tüdeje nagy részét – mondta a Lokálnak Fodor Zsóka, aki többször járt a testvérénél Venezuelában. Utoljára azonban öt évvel ezelőtt találkoztak.

– A bátyám halálával megszakadt a venezuelai kapcsolat. Értesítettek a haláláról, de azóta semmit nem beszéltem a családjával. Nem lehettem ott a temetésén az előadásaim és a távolság miatt. Örökre fájni fog a hiánya, főleg, mert ő volt az utolsó élő rokonom. A szívemben azonban mindig itt lesz velem – mondta a Barátok közt Magdi anyusa.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Járai László

Hasonló hírek

Baronits Gábor teste felmondta a szolgálatot

Mazsi

A kutyát akarták megmenteni a nagy hóban, de kiderült, hogy van valami alatta

Géza

Válságba került Janicsák Veca házassága – Először beszélt a történtekről az énekesnő

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------