12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekÖrökbefogadókat keresnek a 1,5 éves Zsombornak, és az egy éves Áronnak. Segtítsetek...

Örökbefogadókat keresnek a 1,5 éves Zsombornak, és az egy éves Áronnak. Segtítsetek egy megosztással!

Zsombor másfél éves, Áron jövő héten lesz egy. Szüleik szinte a születésükkor lemondtak róluk, mert mindkét kisgyerek szívbeteg. Azóta a Petz Aladár Kórház a gyerekek otthona.

Szívszorító történetet írt meg a Kisalföld. A két főszereplő Áron és Zsombor, akik szinte testvérként élnek születésük óta a győri kórházban.

Zsombor tavaly szeptemberben, félévesen már komoly műtéteken esett át súlyos szívbetegsége miatt. Áron szintén szívbeteg, neki a jövő héten lesz az első születésnapja. Lesz torta és lufi is, csak éppen a kisfiú szülei nem vesznek majd részt az ünneplésben.

A két gyereket szinte a születésük óta nem látogatják családtagok, a nővérek kényeztetik őket, de ez nyilván nem lehet hosszú távon megoldás.

A gyámügy örökbe fogadó szülőket keres a kicsiknek, de az esetleges jelentkezőket is elriasztja, ami a két kisfiú szüleit is anno: az, hogy súlyos betegek, speciális ellátásra, több figyelemre van szükségük, mint egészséges társaiknak.

A KSH adatai szerint a tartósan beteg gyerekek esélye az örökbefogadásra nagyon kevés.„2017-ben a nyilvántartott örökbe adható gyermekek közül minden harmadik tartozott ebbe a körbe. E gyermekek ellátása nagyobb figyelemmel és kiadással jár együtt, ezért sokan elvetik annak a lehetőségét, hogy ilyen adottságokkal rendelkező gyermeket vállaljanak” – írja a statisztikai hivatal tanulmányára hivatkozva a lap.

Kérdés, hogy Áron és Zsombi számára találnak-e olyan nevelőszülőket, akik le tudják majd győzni a félelmüket, és vállalják a két kisfiú felnevelését.

Forrás: hirozon.info

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work