7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

Őrizetben a gázoló

Őrizetbe vették azt férfit, aki a gyanú szerint Kőbányán, egy gyalogátkelőhelyen elgázolt egy idős nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. (2017. 12. 01., péntek, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

Ahogyan arról korábban beszámolunk Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett és közúti baleset gondtalan okozása vétség elkövetése miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki a gyanú szerint 2017. november 29-én 19 óra 35 perckor Budapest X., Maglódi út és a Kocka utca kereszteződésében a gyalogátkelőhelyen elgázolt egy 70 éves nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A mentők a nőt életveszélyes sérülésekkel vitték el a helyszínről, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban elhalálozott.

A rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények során beazonosították B. Zsolt budapesti lakost, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki, majd előállították a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályára.

B. Zsoltot a nyomozóhatóság segítségnyújtás elmulasztása bűntett és halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbevételét rendelte el.

Forrás: police.hu

Kép: Hírpress

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner