11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóŐrizetben a debreceni rablás két gyanusítottja (+videó)

Őrizetben a debreceni rablás két gyanusítottja (+videó)

A nyomozók másfél órán belül azonosították és elfogták azt a két balmazújvárosi fiatalt, akik a gyanú szerint kiraboltak egy idős férfit. (2017. 10. 20., péntek, 04:32,  Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság)

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2017. október 19-én 15 óra 5 perckor arról, hogy Debrecenben, a Bartók Béla utcában egy idős balmazújvárosi férfit két ismeretlen megtámadott.

A 83 éves sértett elmondta, hogy a férfiak követhették őt, majd minden előzetes szóváltás nélkül fellökték és elvették a pénztárcáját, amelyben 80.000 forint volt. Az elkövetők a pénzzel együtt a közeli kórház irányába menekültek. A rendőrök a bejelentést követően a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek az ismeretlenek felkutatása érdekében.

A nyomozók másfél órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, akiket a Külsővásár téri autóbusz-pályaudvar mellett lévő egyik sörözőben elfogtak és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A rendőrök a gyanúsítottak ruházatát átvizsgálták, amely során megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított készpénz egy részét. A 19 éves J. Ádámot és a 18 éves N. Lajost a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a balmazújvárosi lakosokkal szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Forrás: police.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem