13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekÓriási, nyolc számjegyű összeg: ennyi pénz ütheti a búcsúzó magyar EP-képviselők markát

Óriási, nyolc számjegyű összeg: ennyi pénz ütheti a búcsúzó magyar EP-képviselők markát

Brüsszel — Tízmilliós búcsúpénzzel, valamint bőkezű nyugdíj-kiegészítéssel vigasztalódhatnak az Európai Parlament távozó képviselői.

A jogszabályok szerint legalább hathavi tiszteletdíj jár nekik, de ha egy ciklusnál több ideig voltak képviselők, ennél többet kapnak: átmeneti juttatásként annyi havi fizetést utalnak nekik, ahány évig szolgáltak.

A legtöbb pénz ennek alapján a magyar EP-képviselők közül Schöpflin György (79) fideszes politikusnak jár, mivel tizenöt évet húzott le az Európai Parlamentben, ami nettó 102 ezer eurót (33 millió forint) jelent. Tizenkét havi illetmény, vagyis 82 ezer euró (több mint 26 millió forint) üti Tőkés László (67) markát.

A harmadik leggazdagabban a kémkedéssel vádolt Kovács Béla (59) volt jobbikos politikus távozhat Brüsszelből, aki hiába volt az egyik legkevésbé aktív képviselő a mezőnyben, kilencévi mandátuma után kilenc hónapnyi fizetését kapja meg, forintra átszámolva 20 millió forintot. Rajtuk kívül még hat magyar EP-képviselő vesztette el mandátumát, valamennyiüknek féléves bánatpénz jár, ami 13,2 millió forintot jelent.

Schöpflin György (Fidesz) 15 évet töltött el EP-képviselőként, ő a rekorder a magyar politikusok közül / Fotó: MTI-Kovács Attila

A sokmilliós búcsúpénznél még többet számít az a rendkívül nagyvonalú nyugdíj-kiegészítés, amit a volt EP-képviselők kapnak a 63. életévük betöltése után. Minden képviselői évük után a tiszteletdíj 3,5 százalékának megfelelő nyugdíjra jogosultak, vagyis egy ötéves ciklus után már 17,5 százaléknyit kapnak.

Ez már önmagában a magyar átlagnyugdíj majdnem négyszeresét jelenti, ugyanis az állami és az esetleges magánnyugdíj mellett több mint másfél ezer eurót (490 ezer forint) kapnak az Európai Parlamenttől. Ennyit kap Niedermüller Péter DK-s képviselő is.

Tőkés László a tizenkét év után 3680 eurós (1,2 millió forint) nyugdíjat kap Brüsszeltől, Schöpflin György pedig 4600 eurót (1,5 millió forint), ami megközelíti a magyar nyugdíjrekordot. 

12 évig dolgozott kint Tőkés László (Fidesz) református lelkész, ő sem panaszkodhat a búcsúpénzre / Fotó: MTI-EPA

A többieknek ki kell várniuk, hogy elérjék a 63 éves életkort, amihez Kovács Béla áll a legközelebb, három és fél év után 900 ezer forintos uniós nyugdíjjal kalkulálhat.

– A búcsúpénz azért jár, mert aki politikai karrierbe kezd, annak egy csomó összeférhetetlenségi szabálynak kell eleget tennie, és ha véget ér a politikusi pályafutása, akkor normális esetben nem tud egyből visszatérni a régi pályájához.

Ezen kívül még haza is kell települnie, újra kell kezdenie az életét – magyarázta a Blikknek Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója, aki elismerte, hogy sokak szerint irritálóak lehetnek ezek a juttatások, de megfelelnek a nyugati sztenderdeknek, semmivel sem múlják azokat felül.

Kovács Béla korábbi jobbikos képviselő az ellene indult eljárás ellenére 20 millióra számíthat / Fotó: MTI

Szerény a magyar ház

Korábban hathavi végkielégítést kaptak a magyar parlamentből távozó honatyák, most már csak háromhavi vigaszdíj jár. Egy semmilyen tisztséggel és bizottsági tagsággal nem rendelkező képviselőnek 3 millió forint jár eszerint, de a többségük legalább négy-öt milliót tehet zsebre a magasabb illetménye miatt.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem