13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőKultúraÓriási magyar siker Los Angelesben az Emmy díjátadón

Óriási magyar siker Los Angelesben az Emmy díjátadón

Emmy-díjat nyert a magyar hangmérnök az amerikai díjátadón. A Géniusz: Picasso c. sorozatban nyújtott szakértelmét díjazták.

Emmy-díjat vehetett át Csaba Tamás magyar hangmérnök. A szakember a Géniusz: Picasso című sorozat hangkeverő csapatának  volt a tagja. Társaival, Bob Bronow-val és Mark Hansley-vel közösen nyerték el a rangos díjat. A magyar hangmérnök a Picassoról szóló sorozat magyarországi forgatásán felelt a hangfelvételekért – adták hírül a díjátadó hivatalos honlapján.

Óriási magyar siker Los Angelesben az Emmy-díjátadón
Fotó: AP

Emmy-díjat vehetett át Csaba Tamás magyar hangmérnök. A szakember a Géniusz: Picasso című sorozat hangkeverő csapatának  volt a tagja. Társaival, Bob Bronow-val és Mark Hansley-vel közösen nyerték el a rangos díjat. A magyar hangmérnök a Picassoról szóló sorozat magyarországi forgatásán felelt a hangfelvételekért – adták hírül a díjátadó hivatalos honlapján.

Fotó: AP

Csaba Tamásnak nem ez volt az első sikeres produkció, amelyben részt vett. Olyan filmek kötődnek a nevéhez, mint a Tom Hanks főszereplésével bemutatott Inferno, vagy a 41 Ronin és a Robin Hood.

A nagyobb figyelemmel kísért, dráma- és vígjátéksorozatokat díjazó Emmy-gálát egy hét múlva, szeptember 17-én rendezik meg Los Angelesben.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work