14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTudástár - minden érdekességÓriási magyar siker, erre minden magyar büszke lehet!

Óriási magyar siker, erre minden magyar büszke lehet!

Elismert dologba kerültünk bele, egy világranglista előkelő helyén áll az ország! OSSZUK MEG mindenkivel! Ismét büszkék lehetünk a magyar hazára.

Valami olyasmibe kerültünk bele, ami méltán erősíti majd a nemzettudatukat az elkövetkező években!

Azt eddig is tudtuk, hogy Magyarország bizony csodás hely tud lenni, és hogy a magyar lányok az elsők között vannak a világban – és talán a legszebbek is, mostantól újabb dologgal büszkélkedhet kicsiny nemzetünk.

Egy olyan dologról van szó, amiben Londont, Lisszabont, de még Párizst is magunk mögé utasítottuk, nem beszélve Prágáról és Bécsről!

A szavazást január 18. és február 8. között tartották, ebben Budapest a 8. helyné végzett végül.

Budapest ugyanis bekerült a világ 10 legjobb és legszebb úi céljai közé!

A lista igen impozáns, és a legjobb városokkal vagyunk egy listán.

A versenyt a European Best Destinations szervezet hirdeti meg közel 10 éve, szorosan együttműködve a kontinens legnagyobb desztinációs és turisztikai hivatalaival.

A 8. helyezett Budapest a szervezet szerint tökéletes úti cél barátoknak, pároknak, a történelem, a kultúra, a múzeumok és az éjszakai élet szerelmeseinek egyaránt.

És hogy kik előztek meg, és kik vannak közvetlenül mögöttünk?

Itta teljes top 10-es vilkágranglista:

TOP 10:

1. Wroclaw, Lengyelország

2. Bilbao, Spanyolország

3. Colmar, Franciaország

4. Hvar sziget, Horvátország

5. Riga, Lettország

6. Milánó, Olaszország

7. Athén, Görögország

8. Budapest, Magyarország

9. Lisszabon, Portugália

10. Bohinj, Szlovénia

Ez az egész azért is óriási jelentőségű, mert a top10-es világranglista igen nívós elismerés, és rengeteg turistát fog vonzani majd az elkövetkező időkben.

Ráadásul a legjobbak egy éven keresztül használhatják a TOP 10 európai úti cél címet és logót.

OSZD MEG másokkal is! Hirmagazin.eh

Forrás: avilagtitkai.com

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem