13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességÓriási felfedezésre tettek szert a gízai nagy piramisban

Óriási felfedezésre tettek szert a gízai nagy piramisban

Hatalmas titkos kamrát talált egy nemzetközi tudóscsoport a gízai nagy piramisban. Felfedezésükről a Nature című tudományos folyóirat csütörtökön megjelent számában adtak hírt.

Kheops piramos kamrájába vezető lépcső

 

Kheops titkos sírkamrája

 

Africa, lépcső-alagút a sírkamrához. Kheops.

A 19. század óta ez az első eset, hogy az ókori világ hét csodája közül egyedüliként fennmaradt gízai nagy piramisban nagy belső szerkezeti egységet fedeztek fel – közölték a szakemberek. A legalább 30 méter hosszú “üres tér” vagy “üreg” a piramis 47 méter hosszú nagy galériája felett helyezkedik el. A szakértők egyelőre nem ismerik a kamra rendeltetését, tartalmát és pontos méreteit. Nem tudni, valamilyen céllal alakították-e ki, vagy csak egy hézag a piramis szerkezetében.

Homokvihar után

 

Afrika, Gíza. Egy helyi lakos a tevéjével megmutatta a piramist.

 

Afrika, Kheops

„Állhat egy vagy több szerkezetből is. Talán lehet egy újabb nagy galéria. Lehet egy terem, lehet egy sor más dolog” – mondta Mehdi Tayoubi, a kutatásban résztvevő francia HIP Intézet alapító elnöke. A kutatásokat a Kairóhoz közeli gízai piramisokban müontomográfiával végezték, amelynek segítségével rejtett föld alatti üregeket képesek feltárni. A Scan Pyramids projekt során infravörös termográfos, müonelemzéses és háromdimenziós módszert alkalmaznak, amelyek mindegyike kíméletes eljárás.

Kheops titkos sírkamrája. Fáraók temetkezési helye.

 

Africa; Gíza; Kheops; Feltárási hely;

 

Tevék a Nagy Piramisoknál.

A technológia képes azonosítani nagy nyitott tereket, de nem tudja megállapítani, mi van odabent, így nem lehet tudni, hogy az üres tér tartalmaz-e tárgyakat. „Amiben biztosak vagyunk, az az, hogy ez a nagy üreg ott van, lenyűgöző és, amennyire tudom, egyetlen elmélet alapján sem volt várható a jelenléte” – mondta Tayoubi. Egyes kutatók, köztük Zahi Havvász volt egyiptomi régészeti miniszter és archeológus szerint ilyen üres terekről évek óta tudni lehet.

Kheops-piramis feltárási helye; túrisztikai látványosság;

 

Kheops; Gízai Nagy Piramisok;

 

„A nagy piramis tele van üregekkel. Óvatosan kell az eredményeinket a közönség elé tárni” – mondta, hozzátéve, szerinte problémát jelent, hogy a nemzetközi kutatócsoportnak nincsen egyiptológus tagja. Úgy véli, a kamra lehet egy üres tér, amelyet a piramis építői arra használtak, hogy az alatta lévő tereket kialakítsák.

Afrika; Légifelvétel a Nagy Piramisokról; Megbízó: Bognár Geza

Az óbirodalmi Hufu vagy Kheopsz fáraó (Kr.e. 2509-2483) piramisát a fáraó uralkodása idején építették. Ez a világ legnagyobb ismert ókori építménye (magassága 146,5 méter) a kínai nagyfal mellett. Kheopsz uralma a királyi hatalom csúcspontját jelenti az Óbirodalom korában, halotti kultuszát halála után kétezer évvel, a XXVI. dinasztia korában is fenntartották. A 4500 éve emelt piramis építéséről alkotott elméletek terén megoszlik a kutatók véleménye.

Kheops

 

Africa; Kheops;

 

Africa; Nagy piramisok-1

Forrás: hirado.hu

Képek: HIRMAGAZIN.EU

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work