17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldÓriási éhes piton tartja rettegésben a lengyel főváros környékét

Óriási éhes piton tartja rettegésben a lengyel főváros környékét

Óriáskígyó tartja félelemben Varsót és környékét, miután levedlett bőrét megtalálták egy, a fővárostól délre fekvő településen.

Egy állatvédő szervezet szerint a tigrispiton (Python molurus), amelynek több mint öt méter hosszú, frissen levedlett bőrét szombaton találták meg, megszökhetett valahonnan, és most a Visztula folyó mentén, Konstancin Jeziorna területén, Varsótól 20 kilométerre délre rejtőzhet.

A bőr friss, tehát a kígyó éhes és támadhat

– közölte honlapján az Animal Rescue Poland, amely fotókat is közöl a levedlett hatalmas kígyóbőrről. Egyúttal figyelmeztette a szervezet az ott élőket, hogy ne sétálgassanak és ne aludjanak a szabad ég alatt, továbbá figyeljék a környéket.

Hozzátették, hogy a gyerekek és a háziállatok különös veszélyben vannak a kígyó miatt, amely mozgásban van a nyomai szerint.     A rendőrség felkeresi a helyi kígyótulajdonosokat, mivel elképzelhető, hogy egy magántenyésztőtől szabadult ki a kígyó, de az is lehetséges, hogy becsempészték az országba.

Óriási éhes piton tartja rettegésben a lengyel főváros környékét 1

A Python molurus vagy tigrispiton az egyik legnagyobb nem mérges pitonfaj, amely főleg Indiában és Délkelet-Ázsiában él. Kitűnő úszó, általában emlősökkel, madarakkal, hüllőkkel táplálkozik, de az emberre is veszélyt jelent.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem